Hlavná stránka - Főoldal
Húsvéti foglalkozás
Másodikosaink már készülnek a húsvéti ünnepekre. Radvánszky Ágnes tanító névi vezetésével kézműveskedtek.
Játékos szlovák óra- Hravá slovenčina
Každé dieťa má svoju obľúbenú plyšovú hračku. 3.B na hodine slovenčiny nám ju ukázala, predstavila, nakreslila do zošita a napísala o nej niekoľko viet.
Vizes kísérletek...
A vízzel kezdtük és azzal is fejezzük be a hetet :-) . Több tanítási óra témája volt ezen a héten a VÍZ. A hatodikosok és hetedikesek fizika és földrajz órán is foglalkoztak vele. Íme a kísérletek, amelyeket otthon is kipróbálhattak a gyerekek, valamint egy "vizes beadvány", amelyhez nem kell az Adriára utazni. Komaroci_halasto_PROJEKT.docx
Mindent megteszünk azért, hogy biztonságosan visszatérhessünk az iskolapadokba
Hosszú már az az idő, amely távoktatásba kényszerít bennünket. Mégis türelmesnek kell lennünk, hiszen sokan-sokszor ott rontják el, hogy túl korán nyitnak /iskolát, üzletet, határokat.../. Tantestületünk és iskolai alkalmazottaink magas aránya már megtette az első lépést a védekezésben, beoltatták magukat. Kolléganőnk, Hanesz Angelika bekapcsolódott az oltás népszerűsítésébe is, amivel iskolánk teljes mértékben azonosulni tud. Angelika egy kisfilmben is szerepel, ahol egy -egy bevágás erejéig ott vannak diákjaink is. Íme: https://youtu.be/ip7oT6F4_Cg
Így látják iskolánkat a hatodikosok
Hogy miért jó buzitai iskolásnak lenni? Így látja ezt Kozmann Krisztina, Kozmann János és Kmecko Mátyás. Íme: sulikopogtato1-1__Kozmann_Krisztina.pptx sulikopogtato-_Kozmann_Janos__6.osztaly.docx, Kmecko_M..mp4 ,
Fontos a szépírás!
Nagy probléma sokszor a szépírás, de mi igyekszünk erre is odafigyelni. :-) - nyilatkozza Medve Alexandra tanító néni. A második A osztály munkáit látva ezt el is hisszük neki!
12
Geográfiai témában prezentálnak a nyolcadikosok
A prezentációk egységes témája Ausztrália volt, ezen belül mindenki kedvére válogathatott az altémák közül: állatvilág, növényzet, történelmi háttér, kultúra, ünnepek, sport, városok, őslakosok, lakossàg...és még sorolhatnám. Ezúttal három prezentációt sikerült bemutatni és értékelni. Lilien a nagyvárosokról, Matyi az állatokról, Chris az ünnepekről beszélt. Hárman, háromféle munkát mutattak be, amiből rengeteget tanulhattunk. Az értékelésen túl volt önértékelés is. Ne feledjétek, hogy a hibáinkból is sokat tanulhatunk, ez is a tanulás része. Gratulálok a szép munkákhoz! - nyilatkozta Kovács Gizella tanító néni
Egy újabb kedvtelés
2021.március 22-én, a VÍZ VILÁGNAPJÁN egy újabb remek kedvtelésről számolhatunk be, amelyről egy rövid videó is készült. A koprodukciós halfogás, melynek szereplői: Dienes Péter és Nagy Gábor Áron. Vágó és operatőr: Abosi Viktor. Gratulálunk a fiúknak, s külön dicséretet érdemel, hogy a pontyot vissszaengedték /mi erről is láttunk egy videót!/. Íme a kisfilm: https://www.youtube.com/watch?v=OobEp2Rt7zU
Tavaszi versek
A 7.A osztály tanulói Hornyák Zsuzsa tanító néni vezetésével szlovák verseket írtak. Büszkén mutatjuk a gyerekek alkotásait!
2
A másodikosok kertészkednek
Radvánszky Ágnes tanító néni arra biztatta a másodikosokat, hogy magokat ültessenek, majd figyeljék meg a kis növények fejlődését. A gyerekek büszkén mutatták meg, hogy ki mit kertészkedett.
1
BEMUTATKOZNAK A KELEPELŐK!
Kedves jövendő elsősök! Iskolánkon nagyon fontos szerepet kap a hagyományőrzés. Néptánccsoportunk a KELEPELŐK, 2002-ben alakult, közel 20 éves múltra tekint vissza! Amennyiben iskolánkat választod, egy óriási lehetőség is megnyílik számodra, hiszen ennek a szuper csapatnak is a tagja lehetsz! Lásd, hogyan nyilatkoznak a csoportról a jelenlegi táncosok, íme a kisfilm, amelyet Ádám Csillának, Ádám Szabinak és a KELEPELŐKNEK köszönhetünk! https://www.youtube.com/watch?v=G22P3FETbfo
Fontos a hasznos időtöltés
Iskolánk nyolcadikos diákjai, Veselényi Lilien és Kiss Christopher nagyon szívesen rajzolnak. Az online oktatás ideje alatt több a szabadidejük, amelyet megpróbálnak hasznosan eltölteni. Örömmel osztjuk meg veletek alkotásaikat, hátha másokat is hasonló időtöltésre buzdítunk vele.
2
Bábszínházban voltunk...
Rendhagyó szlovák órán legalább virtuálisan BÁBSZÍNHÁZBA látogattak iskolánk diákjai. Kihasználták a Kassai Bábszínház online előadás-kínálatát. Nagyon jól szórakoztak.
Prezentálnak az ötödikesek
Az ötödikesek lendülete nem lankad a távoktatás alatt sem. Legutóbb szebbnél-szebb projektmunkákat mutattak be egymásnak, ahol a többiek, a jól megszokott formában, a prezentáció után kérdezhettek, értékelhettek, hozzászólhattak. Mindezt természetesen angol nyelven, szép kiejtéssel, választékosan tették, egymást meghallgatva, egymástól tanulva. Szinte mindenki tökéletes munkát végzett, ami nem kis eredmény! Íme egy kis képes kivonat az órán zajló prezentációkból, amelyet Kovács Gizella tanító néni osztott meg velünk.
A 3.B osztály ünneplőben
A harmadik B osztály is vidáman, jó hangulatban emlékezett 1848 márciusára. Kézműveskedéssel és közös játékkal ünnepeltek.
Iskolánk felső tagozatosai így ünnepeltek...
A Kuttyomfitty Társulat "Magyar virtus" című előadása, valamint iskolánk diákjainak márciusi ünnepsége adta meg az ünnep alaphangulatát. Mindenki piros-fehér-zöldbe öltözött, mellére tűzte kedvenc kokárdáját és emlékezett, ünnepelt. A következő képes beszámolóban hatodikosaink szebbnél-szebb kokárdáiban is gyönyörködhetünk. Köszönjük a felvételeket!
A harmadik A osztály sem tétlenkedett!
Hideg, szeles volt a mai nap, talán olyan, mint akkor 48-ban. Iskolánk III.A osztályának tanulói a többiekhez hasonlóan on-line térben emlékeztek meg március 15-ről. Szép, ünnepélyes öltözetben elbeszélgettek az ünnep mai értelmezéséről, megtekintettek két színvonalas előadást. A magyar huszárokkal is részletesen foglalkoztak. Bernike verssel készült, Csenge két saját alkotással, egy mesével és egy verssel. Mindenki nagyon szép madár alakú kokárdát készített, a végén vidám csárdást jártak.
A 2.A osztály számára is fontos volt az ünnep!
Beszélgetés, kokárda színezés, közös előadásnézés, jó hangulat jellemezte a második A osztály ünnepét!
12
A második B-sek is ünnepeltek!
Igazi ünnepi díszbe öltözött minden kis másodikos, s büszkén mutatják alkotásaikat!
5
Partneri
Kontakt
- Meno školy
- Základná škola s vyučovacím jazykom maďarským - Alapiskola, Buzica - Buzita
- Email školy
- zsbuzica1@gmail.com
- Telefón
- Iskola - Škola: +421 x 055 4665114
Iskolakonyha - Školská jedáleň: +421 x 055 4665245
- Adresa školy
- Buzica 327
044 73 Buzica
Slovakia
- IČO
- 35544015
- DIČ
- 2021651830
Fotogaléria - FÉNYKÉPALBUM
- zatiaľ žiadne údaje
Prihlásenie - BEJELENTKEZÉS
Zvonenia- CSENGETÉS
- Utorok9. 9. 2025
Počítadlo návštev LÁTOGATÓK
Počet návštev: 4096533Naptár
- sep
- 02
- ŠKD- napközi otthon
1., 2., 3., 4. - 2. 9.
5-8 - Školská udalosť
- 2. 9.
- ŠKD- napközi otthon
- sep
- 02
- ŠKD- napközi otthon
5., 6. - 2. 9.
6-8 - Školská udalosť
- 2. 9.
- ŠKD- napközi otthon
- sep
- 02
- ŠKD- napközi otthon
8.A, 8.B - 2. 9.
6-8 - Školská udalosť
- 2. 9.
- ŠKD- napközi otthon
- sep
- 02
- Triednické práce- Osztályf.munkák
1., 2., 3., 4. - 2. 9.
1-4 - Udalosť s triednym učiteľom
- 2. 9.
- Triednické práce- Osztályf.munkák
- sep
- 02
- ŠKD- napközi otthon
7.A, 7.B - 2. 9.
6-8 - Školská udalosť
- 2. 9.
- ŠKD- napközi otthon
- sep
- 02
- Triednické práce- Osztályfőnöki munkák
5., 6., 7.A, 7.B, 8.A, 8.B, 9. - 2. 9.
1-5 - Udalosť s triednym učiteľom
- 2. 9.
- Triednické práce- Osztályfőnöki munkák
Ochrana osobných údajov
fontos web oldalak