Hlavná stránka - Főoldal
Kiállítás megtekintése a Buzitai Malomban
Iskolánk 1.-4. évfolyamainak tanulói ezen a héten a malomba látogattak,hogy megtekintsék azt a fénykép kiállítást, amely a Borsodi Fotópályázat győztes fotóit mutatja be. A gyerekek nagy örömmel nézegették a képeket, a kis elsősök számára pedig a malom épületének, berendezésének megtekintése is igazi élmény volt, hiszen sokan közülük most jártak itt először.
Országos Citeratalálkozó
2017. október 14-én /szombaton/ volt a XIX.Országos Citeratalálkozó Nemeshodoson. Iskolánk 21 személyes autóbuszával indult útnak a sok vidám citerás lány és vezetőik. Gyönyörű őszi időben, remek hangulatban utaztunk. A koradélutáni órákban értünk el a helyszínre, ahol nagyon szívélyes fogadtatásban volt részünk. Azonnal elfoglaltuk a szállást, amely a kultúrház tetőterében volt, és neki is láttunk az öltözködésnek, hajfonásnak. A fellépések előtt jutott idő még egy térpróbára is. Mindhárom csoportunk nagyon szép produkciót mutatott be, méltán lehettünk rájuk nagyon büszkék. Az utolsó produkció is a miénk volt, amikor 14 buzitai citerás lépett a színpadra egy népdal erejéig. A zsűri egyik különdíja is a miénk lett, az utánpótlás példás neveléséért. Köszönjük a lányoknak és Görcsös Jánosnak!
"Jazierko slovenčiny"
2017.10.13-án /pénteken/ volt az első szlovák-magyar játszóház "Jazierko slovenčiny" címmel, Radvánszky Ágnes és Iván Csilla pedagógusok vezetésével. A téma pedig az őszi gyümölcsök és zöldségek. Kis elsőseink és másodikosaink remekül érezték magukat. Minden gyümölcs, amit közösen vágtak fel és fogyasztottak el a játszóház végén nagyon ízlett nekik.
Fut az egész iskola, fut az egész család
Új képekkel bővült az album!!!!
2017. október 11-én szerveztük iskolánk hagyományos "Fut az egész iskola, fut az egész család" című rendezvényét, amely a FARENET FOOTBALLPEOPLE projekt keretén belül valósult meg. Már délelőtt elkezdődött a futás az óvodások és az alsó tagozatosok részvételével. Ebéd után iskolánk felsősei szerveződtek véletlenszerű csapatokba, hogy kiderüljön ki lesz iskolánk győztes csapatának tagja 2017-ben. Íme a győztes csapat: Horváth Renáta, Maďar Szofia, Mártha Viktor, Hók Kristóf, Mitro Dominik, Horváth Krisztián és Petrik János. Délután a szülőket, iskolabarátokat és a gyerekeket üdvözölhettük a sportpályán, amint vidáman futják a köröket. A győztes osztály ebben a versenyben a negyedik osztály lett. Délután került sor iskolánk új játszóterének átadására is, valamint kihirdettük a rajzverseny eredményét is.
Megemlékezés
Új fényképek a Megemlékezés albumban. Buzita Község Önkormányzata, a Csemadok Buzitai Alapszervezete és a Buzitai Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola 2017. október 6-án (pénteken) 17 órától a buzitai temetőben az ARADI VÉRTANÚK és az 1. és 2. világháború áldozatainak tiszteletére rendezett megemlékezést. Beszédet mondott Dr.Vakles Attila szesztai görögkatolikus parókus, felléptek iskolánk diákjai, Szaszák Éva tanító néni felkészítésében. A műsor végén közös gyertyagyújtásra került sor. Köszönjük mindenkinek, aki velünk emlékezett!
AZ ENCSI IDŐSEK OTTHONÁBAN
2017.október 5-én AZ ENCSI IDŐSEK OTTHONÁBAN jártunk. Iskolánk kis csapata mosolyt és könnyeket varázsolt az otthon lakóinak arcára. Nagyon ügyesek voltak a szavalók, táncosok, citerások egyaránt. Köszönjük a meghívást!
Kutatók éjszakája
2017. október 29-én, pénteken délelőtt iskolánk 7.-9. évfolyamának tanulói a Kutatók éjszakája című nagyszabású rendezvényen vettek részt Kassán, az Optima bevásárlóközpontban. A tudományok népszerűsítését megcélzó rendezvény rengeteg fiatalt vonzott. Bizonyára a mi diákjaink is találtak számukra érdekes helyszíneket.
Kis focisták FIGYELEM!!!!
A Buzitai Futball Akadémia vezetősége értesíti iskolánk 1.-4. évfolyamának kis focistáit, hogy 2017.október 5-én /csütörtökön/ délután 15 30-as kezdettel lesz az idei első edzésük iskolánk tornatermében. Az edzés 16 30-ig tart.
Szivárvány játszóház
2017.szeptember 29-én, pénteken volt az idei első Szivárvány, angol-magyar játszóház.Iskolánk elsős és másodikos tanulói Polyák Gizella és Lukes Beáta tanító nénik vezetésével gazdagodtak ismeretekben és élményekben egyaránt. A képek minderről bővebben....
Szociális ösztöndíj pályázat
Tisztelt szülők! A Buzitai Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola mellett működő Szülői Szövetség, egy külső támogatónak köszönhetően, meghirdeti az „Egyenlő esélyt mindenkinek!“ című szociális ösztöndíj pályázatot. A pályázat célja pénzügyi segítségnyújtás az iskola szociálisan hátrányos helyzetű tanulói részére annak érdekében, hogy a támogatás révén zavartalanul tudják folytatni tanulmányaikat a 2017/2018-as tanévben. A pályázat beküldési határideje: 2017.10.15.. Pályázók köre: A Buzitai Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola diákjai. A pályázattal kapcsolatos minden pontos információt, valamint az adatlapot megtalálják mellékletben. Palyazati_adatlap_2017-2018.doc, Palyazati_felhivas.doc
MiSulink!
Megjelent iskolaújságunk, a MiSulink szeptemberi száma. Kellemes olvasgatást! Misulink_SZEPTEMBER_2017.pdf Köszönet a szerkesztőknek!
Szivárvány
Tisztelt szülők, kedves gyerekek! 2017.szeptember 29-én /pénteken/ 15 30-tól 17 óráig lesz az idei első "SZIVÁRVÁNY", angol-magyar játszóház, amelyet most iskolánk elsős és másodikos diákjai részére szervezünk. A foglalkozás vezetői: Polyák Gizella és Lukes Beáta pedagógusok.
Bábelőadás
2017.9.19-én bábelőadásra került sor a buzitai kultúrházban, a sepsiszentgyörgyi Cimbora Bábszínház előadásában. A mindenki számára jól ismert "Három kismalac" című mesét mutatták be iskolánk és óvodánk, valamint az Udvarnoki Iskola gyermekeinek. A bábok kedvessége, ügyessége, remek énekhangja, jó humora mindenkit elvarázsolt. Köszönjük Badin Ádámnak, aki a felvidéki turné szervezője volt, hogy ránk is gondolt, mint lehetséges helyszínre.
RINGATÓ foglalkozás
Ringató foglalkozások Buzitán, az alapiskola próbatermében. Ádám Csilla és Pollag Écsi Judit Ringató foglalkozásvezetők szeretettel várnak minden érdeklődőt a következő időpontokban:
Tervezett foglalkozások:
2017. szeptember 19., kedd 16 00, 2017. szeptember 25., hétfő 10 00
2017. október 3., kedd 16 00, 2017. október 9., hétfő 10 00

Keddtől utalják át a „Szülőföldön magyarul“ oktatási támogatást
A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. értesíti a pályázókat, hogy az OTP Bank 2017. szeptember 19 - től megkezdi a „Szülőföldön magyarul“ nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz támogatás átutalását a jogosult pályázók számlájára.
2017-ben az óvodás, alap- és középiskolás tanulók 75,00 eurós nevelési, oktatási, valamint tankönyv-és taneszköz támogatásban részesülnek. Azok a sikeres pályázók, akik nem rendelkeznek számlával az OTP Bank valamelyik hazai fiókjában, 2017. szeptember 19-től december 31-ig készpénzben vehetik át a támogatást az OTP Bank bármelyik hazai telephelyén.
A VEKKER műhely iskolánkon
2017.szeptember 12-én a VEKKER műhely látogatott iskolánkra. Két korosztály részére tartottak interaktív foglalkozást. A harmadikosok a kirekesztés, elfogadás, félelem fogalmakkal találkozhattak, míg a 8.-9. évfolyam diákjai a "Mi a pálya", vagyis a pályaválasztás témakörét boncolgatták. A Vekker műhely látogatását a Bódva- völgyi és Érchegységi Kulturális központnak köszönhetjük, akik a sikeres pályázatot megírták, megálmodták. Köszönjük a remek élményt!
Erasmus+ projekt zárórendezvénye
2017.augusztus 28-án és 29-én valósult meg Budapesten az OTP Fáy András Alapítvány központjában az Erasmus+ projekt zárórendezvénye. A konferencia sajtóközleménye és pontos leírása a következő linkre kattintva olvasható: Zaro_sajtokozlemeny.docx, valamint a felvidek.ma honlap következő cikkében: http://felvidek.ma/2017/09/az-o-k-nemzetkozi-sikerprojekt-alappillere-volt-az-almagyi-es-buzitai-alapiskola-is/
A Kis Kelepelők fellépése
2017. szeptember 9-én /szombaton/, a Kis Kelepelők Kenyhecen, a vándorfesztiválon léptek fel. Nagyon ügyesek voltak a színpadon a"Botos inas" című koreográfiájukkal. Remekül szórakoztak a gólyalábasok és a felnőtt csoportok fellépésén is. A táncosokat a csoportvezetők: Ádám Csilla és Kmecko Éva kísérték. A hirek.sk honlapon egy kisfilm is megjelent a fesztiválról, íme: http://www.hirek.sk/video/20170911210129/A-nagyidai-Ilosvai-kepviselheti-Kassa-megyet-az-orszagos-koreografus-versenyen.html
Citeratábor
2017.szeptember 8.-10.között citeratábort szerveztünk Hidvégardóban. Remek három napot töltöttünk együtt. Sok munkával, szórakozással, új dalok tanulásával, kézműveskedéssel, beszélgetéssel telt az idő. Sok tervünk és célunk van, hiszen készülünk az Országos Citeratalálkozóra, a Bíborpiros Szép Rózsa Népzenei Vetélkedőre és csoportjaink 15-ös születésnapjára. A citeratábort a BGA anyagilag támogatta. A felvidek.ma honlapon is olvashatunk róla, íme: http://felvidek.ma/2017/09/nepzenevel-a-magyar-kozosseg-megtartasaert-buzitan/
Partneri
Kontakt
- Meno školy
- Základná škola s vyučovacím jazykom maďarským - Alapiskola, Buzica - Buzita
- Email školy
- zsbuzica1@gmail.com
- Telefón
- Iskola - Škola: +421 x 055 4665114
Iskolakonyha - Školská jedáleň: +421 x 055 4665245
- Adresa školy
- Buzica 327
044 73 Buzica
Slovakia
- IČO
- 35544015
- DIČ
- 2021651830
Fotogaléria - FÉNYKÉPALBUM
- zatiaľ žiadne údaje
Prihlásenie - BEJELENTKEZÉS
Zvonenia- CSENGETÉS
- Pondelok10. 11. 2025
Počítadlo návštev LÁTOGATÓK
Počet návštev: 4159609Naptár
- nov
- 11
- Návšteva divadla- Színházlátogatás
8.A, 8.B, 9. - 11. 11.
2.-5. - Školská udalosť
- 11. 11.
- Návšteva divadla- Színházlátogatás
- nov
- 17
- Deň študentstva- Diáknap
1., 2., 3., 4., 5., 6., 7.A, 7.B, 8.A, 8.B, 9. - 17. 11.
1.-6. - Školská udalosť
- 17. 11.
- Deň študentstva- Diáknap
- nov
- 21
- Riaditeľské voľno- Igazgatói szabadnap
5., 6., 7.A, 7.B, 8.A, 8.B, 9. - 21. 11.
- Vyučovacie voľno
- Riaditeľské voľno- Igazgatói szabadnap
- dec
- 05
- Možno príde aj Mikuláš- Mikulás látogatása
1., 2., 3., 4., 5., 6., 7.A, 7.B, 8.A, 8.B, 9. - 5. 12.
- Školská udalosť
- Možno príde aj Mikuláš- Mikulás látogatása
Ochrana osobných údajov
fontos web oldalak