Hlavná stránka - Főoldal
Angol olimpiász
2016. január 13-án /szerdán/ zajlott az angol olimpiász járási fordulója Szepsiben. Iskolánkat Földes Bernadett képviselte, aki a 18 versenyző között nagyon szépen megállta a helyét. Köszönet a felkészítőnek, Polyák Gizella tanító nénink, és Dettynek a példás felkészülésért, hozzáállásért.
Hóemberépítés
Végre igazi tél van! Minden gyönyörű fehérbe öltözött péntek reggelre. Így a gyerekek végre hóemberépítésbe kezdhettek!
RINGATÓ
2016.január 21-én /csütörtökön/ 10 00- tól 10 30-ig újra lesz RINGATÓ foglalkozás iskolánk ebédlőjében! Sok szeretettel vár minden kisbabát 0-tól 3 éves korig anyukákkal, apukákkal és nagymamákkal egy énekes, játékos foglalkozásra a foglalkozásvezető, Ádám Csilla.
Nyugdíjas találkozó
Diákjaink kultúrműsorral kedveskedtek a község nyugdíjasainak az idei nyugdíjas találkozón is.
Iskolalátogatás
Január 8-án iskolalátogatáson voltunk Magyarországon. Tantestületünk mindig szívesen fogadja az új kihívásokat, tapasztalatcserét. Úgy érezzük, hogy ez a módszertani nap megerősített és feltöltött bennünket! Köszönjük a lehetőséget a fogadó iskolának!
JELMEZBÁL
Tisztelt szülők, kedves gyerekek! Örömmel értesítünk mindenkit, hogy iskolánk a szülői szövetséggel közösen 2o16.január 23-án /szombaton/ délután 15 órai kezdettel megrendezi a HAGYOMÁNYOS JELMEZBÁLT! Jegyek ELŐVÉTELBEN vásárolhatók az igazgatói irodában január 21-ig. A jegyeket karszalagok helyettesítik, amelyeket el kell hozni a jelmezbálra. Aki véletlenül otthon felejti azokat, kénytelen lesz új karszalagot vásárolni a helyszínen. A jegyek ára 2,5 és 1,5 euro. A helyszínen 4 és 2 euro. A jelmezek belépése ingyenes. Játszik a Victory Zenekar. Szeretettel várunk mindenkit!
Iskolánk volt pedagógusára emlékezünk
Dr. Péter Lászlót, 77 éves korában, advent utolsó vasárnapján ragadta ki szerettei köréből a halál. Családja, rokonai, ismerősei, volt pedagógustársai és volt diákjai a kassai krematóriumban vettek tőle búcsút december 23-án. Iskolánk köszönettel és hálával gondol volt pedagógusára, aki részese volt iskolánk életének. A felvidek.ma honlapon Dr. Máté László gondolatai segítik az emlékezést és a búcsút. http://www.felvidek.ma/nezopont/publicisztika/58553-dr-peter-laszlo-halalara-1938-2015
BOLDOG ÚJ ÉVET MINDENKINEK!!!
Adjon az Isten minden jót ez új esztendőben, fehér kenyér dagadjék nyárfa tekenőben. Hús, bor, gyümölcs, ruha, legyen mindig bőven, a patikát felejtsük el ez új esztendőben. Adjon az Isten bő termést aratást..., nyakig érő sarjút, hogy bosszantsa a kaszást.. Adjon az Isten sok fát a kályhába... házi békességet a meleg szobába.. B.Ú.É.K..
Igazgatói szabadnap
Értesítés
A Buzitai Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola igazgatósága 2016. január 8-ra /péntekre/ igazgatói szabadot hirdet az iskola tanulói számára a Szlovák Köztársaság Oktatásügyi Minisztériumának 231/2009-es határozatának alapján a 245/2008-as oktatási törvény értelmében. A tanítás kezdete 2016.január 11-én /hétfőn/ van.
FIGYELEM, FONTOS!!!!
Tisztelt szülők, szeretnénk Önöket figyelmeztetni, hogy a SZÜLŐFÖLDÖN-MAGYARUL című pályázatok támogatásának kifizetése 2o15.december 31-én befejeződik. Azok a szülők, akiknek gyermeke nem rendelkezik OTP-s számlával, csak eddig az időpontig vehetik át a támogatást, mert a pénz visszautalódik a BGA számlájára. Azok a szülők, akik nyitottak OTP-s számlát / 2 éve ez még a pályázás feltétele volt/, nyugodtan hagyhatják a támogatást a gyermek számláján. Köszönjük a megértésüket!
Karácsonyvárás Litkán
Kis citerásaink első külföldi fellépése baráti településünkön, a mindössze pár kilométerre található Litkán volt, december 19-én. A kedves hazaiak, a lelkes közönség, a finom megvendégelés igazi karácsonyváró hangulatot teremtett.
BOLDOG KARÁCSONYT KÍVÁNNAK A MISULINK SZERKESZTŐI!
A "MiSulink" című iskolaújság legújabb számával kedveskedünk Önöknek. Kellemes olvasgatást!
ÁLDOTT ÜNNEPEKET MINDENKINEK!
Kedves honlap látogatók! Rendhagyó módon, kedves ismerősünk, a Kicsi Hang énekesének, Menyhárt Jószefnek - VÁLASZTÁS című versével szeretnénk áldott ünnepeket kívánni mindenkinek. Íme a vers:
[A puha változat]
Karácsonyt várva kicsit jobbak vagyunk.
Kicsit elhalkulunk.
Kicsit kevesebbet veszekszünk.
Kicsit befelé figyelünk.
Kicsit lelassulunk.
Kicsit böjtölünk.
Kicsit többet vagyunk otthon.
Kicsit megnyugszunk.
Kicsit türelmesebbek vagyunk.
Kicsit több időt szánunk a családunkra.
Kicsit szeretünk mindenkit.
Kicsit kinyílik a szívünk.
Kicsit megtelik a lelkünk.
"MILKA"-az új bocink!
Ma egy élő karácsonyi ajándékot kaptunk. A gyerekek nagy örömére megérkezett az iskolába "MILKA"-az új bocink!
Ígérjük, hogy jó helye lesz nálunk. Sokat simogatjuk, becézgetjük majd!
Jótékonysági adventi koncert
Jótékonysági adventi koncert volt ma a református templomban. A Pannónia Singers Énekegyüttes Egerből érkezett hozzánk.
Karácsonyváró sportdélelőtt
Karácsonyváró sportdélelőttöt tartottunk 2o15.december 21-én délelőtt. A kassai "Máraisokat" láttuk vendégül, vagyis hívtuk el ellenfélnek. Kosárlabda meccsek, kosárlabda staféta, futball és kiütősdi volt a palettán. Győztes csapatokat és legjobb játékosokat is hirdettük. A kassai fiúk és a buzitai lányok bizonyultak a legjobbaknak. Az sportdélelőtt legjobb focistája pedig Körösi Laci lett. Gratulálunk nekik!
Karácsonyi műsor
2015.december 20-án tartottuk iskolánk és óvodánk Karácsonyi műsorát a buzitai kultúrházban. A terem zsúfolásig megtelt rokonokkal ismerősökkel, iskolabarátokkal. Remekebbnél-remekebb produkciók követték egymást: citera, néptánc, vidám tánc, ének, szívhez szóló versrészletek, zongorajáték varázsolták el a hálás közönséget. "...amíg ilyen gyerekek születnek, mint a mi iskolánk diákjai, mindig van fény és remény"....
Rendhagyó zeneóra
2015.december 15-én két Rendhagyó zeneóra volt iskolánkon. Rami és Ivana, a kedves pozsonyi házaspár évek óta érdekes hangszerek gyűjtésével, megszólaltatásával és bemutatásával foglalkozik. A gyerekeket nagyon lenyűgözték ezek a hangszerek, amelyek közül többet ki is próbálhattak. A képek árulkodnak...
Utiköltség osztása
Tisztelt szülők, értesítjük Önöket, hogy a rendes járatokkal beutazó tanulóink utiköltségét a következő időpontokban osztjuk:
2o15.december 18. /péntek/ 8 oo és 15 3o között
2o15.december 21. /hétfő/ 8 oo és 15 3o között
2o15.december 22. /kedd/ 8 oo és 12 oo között
Kérjük a kedves szülőket, hogy hozzák magukkal a személyi igazolványukat!
Iskolánk a világhálón
Az előbbi napokban két alkalommal is hírt adtunk magunkról a világhálón keresztül. Íme a cikkek: http://www.felvidek.ma/felvidek/oktatas/58156-a-buzitai-alapiskolaban-naprol-napra-megtortenik-a-csoda ,
Partneri
Kontakt
- Meno školy
- Základná škola s vyučovacím jazykom maďarským - Alapiskola, Buzica - Buzita
- Email školy
- zsbuzica1@gmail.com
- Telefón
- Iskola - Škola: +421 x 055 4665114
Iskolakonyha - Školská jedáleň: +421 x 055 4665245
- Adresa školy
- Buzica 327
044 73 Buzica
Slovakia
- IČO
- 35544015
- DIČ
- 2021651830
Fotogaléria - FÉNYKÉPALBUM
- zatiaľ žiadne údaje
Prihlásenie - BEJELENTKEZÉS
Zvonenia- CSENGETÉS
- Streda8. 4. 2026
Počítadlo návštev LÁTOGATÓK
Počet návštev: 4360302Naptár
- mar
- 25
- Rodičovské združenie- Szülői értekezlet
1., 2., 3., 4., 5. - 25. 3.
16:00-17:00 - Rodičovské združenie
- 25. 3.
- Rodičovské združenie- Szülői értekezlet
- mar
- 26
- Rodičovské združenie- Szülői értekezlet
6., 7.A, 7.B, 8.A, 8.B - 26. 3.
16:00-17:00 - Rodičovské združenie
- 26. 3.
- Rodičovské združenie- Szülői értekezlet
- mar
- 27
- Exkurzia- Rákóczi 350
3., 4. - 27. 3.
2.-6. - Exkurzia
- 27. 3.
- Exkurzia- Rákóczi 350
- mar
- 31
- Jarný trh- Tavaszi vásár
6., 7.A, 7.B, 8.A, 8.B, 9. - 31. 3.
3. - Školská udalosť
- 31. 3.
- Jarný trh- Tavaszi vásár
- mar
- 31
- Jarný trh- Tavaszi vásár
1., 2., 3., 4., 5. - 31. 3.
2. - Školská udalosť
- 31. 3.
- Jarný trh- Tavaszi vásár
- apr
- 02
- Veľkonočné prázdniny- Húsvéti szünet
- 2.-7. 4.
- Prázdniny
Ochrana osobných údajov
fontos web oldalak