Hlavná stránka - Főoldal
"Szülőföldön magyarul"
Tisztelt szülők! Megjelent a "Szülőföldön magyarul" pályázati felhívás. Iskolánk vezetősége, pedagógusai és a szülői szövetség újra készek, hogy segítsenek Önöknek a pályázati adatlapok kitöltésénél, a megfelelő mellékletek csatolásánál és a pályázat beadásánál. A pályázat benyújtásának határideje 2o12.április 3o. Április második felében össz-szülői értekezletek keretén belül közösen töltjük majd ki az adatlapokat! Kérjük a kedves szülőket, hogy az adott találkozóra majd hozzák magukkal a tanuló születési anyakönyvi kivonatát, ha a tanuló már rendelkezik személyi igazolvánnyal, abban az esetben azt is, valamint a szülő személyi igazolványát. Ezeket az iratokat majd itt az iskolában fénymásoljuk. A pályázathoz csatoljuk majd az iskola által kiadott igazolást is a gyermek iskolalátogatásáról, valamint egy új dolog- az igazolatlan órák számának igazolását is. Tisztelt szülők, a szülői ér
Igazi ünnep volt a mai nap!
Ma még a nap is szebben sütött, a gyerekek is szebben mosolyogtak, sőt a tanárok sem voltak olyan szigorúak! Ma megint jó volt magyarnak lenni! Meghallgatni gyönyörű verseinket, dalainkat, elénekelni a Himnuszt és a Kossuth nótát, kitűzni szívünk fölé a kokárdát. Közös képet készíteni a kopjafa előtt azokkal akik fontosak nekünk, tapsolni a "legszebb kokárda" című verseny győzteseinek, a rádiós reláció előadóinak. Egész iskolánk díszbe öltözött március 15. tiszteletére. Az osztályok, a folyosók faliújságai tele vannak tanulóink alkotásaival, nemzetünk büszkeségeivel. Köszönet mindenkinek, aki emlékezetessé varázsolta a mai napot! /képek az albumban/
Versenyeink
Kedves tanulók! Szeretnélek Titeket emlékeztetni versenyeinkre, amelyekre még mindig jelentkezhettek! Ezek a következők:
1. "Híres magyarok arcképcsarnoka"- a főépület faliújságára hetente új képek kerülnek, a Te dolgod, felismerni a híres magyarokat!
2. "A nemzet naptára"-fotópályázat- részletesebben az újdonságok menüpontban!

Kokárdát készítettünk
2012. március 14-én /szerdán/ délután készültünk az egyik legszebb nemzeti ünnepünkre. Kokárdát készítettünk gyöngyből. A fűzésnél Görcsös Jutka, volt diákunk, volt a segítségünkre. Ez a türelmet és pontosságot igénylő munka próbára tett bennünket. De megérte! Gyönyörű kokárdák készültek, amelyeket holnap büszkén viselhetünk. /képek az albumban/

Tesztelés 9
2012. március 14-én /szerdán/ a "TESZTELÉS 9" országos felmérés részesei voltak kilencedikeseink 3 tantárgyból. Köszönjük nekik, hogy példás hozzáállásról tettek bizonyságot! Köszönjük pedagógusaiknak is a lelkiismeretes felkészítő munkát! /képek az albumban/
Járási szavalóverseny
2012. március 9-én rendezték Szepsiben a járási szavalóversenyt. Az iskolai szavalóversenyen hallott remek produkciók után nagyon reménykedtünk a sikerben. Szepsiben minden tanulónk szépen teljesített. A kiadó 12 aranysávos /továbbjutó/ helyezés közül a mi iskolánk szerzett meg HETET! A következő tanulóink jutottak el a kerületi versenyre: Földes Bernadett, Csupka Angelika, Képes Lóránt, Rémiás Angelika, Polyák István, Závodszky Zsuzsa és Filakovszky Alexadra. Voltak ezüst sávosaink is: Parti Anna, Porubsky Antónia, Matu Karolina, Zupko Tímea, Kása Kincső és Kamenicky Bernadett. A többiek bronz sávos minősítést szereztek. Gratulálunk valamennyiüknek! Köszönjük a felkészítöknek: Bacso Alexandrának és Szaszák Évának a kitartó munkát!
Véradás
2012. március 8-án /csütörtökön/ önkéntes VÉRADÁSRA került sor iskolánk napközi otthonában. A gyógyításhoz nélkülözhetetlen VÉR semmi mással nem pótolható, mert élő anyag! A VÉRADÁS segítségnyújtás! Ezt tudatosították azok a kedves szülők, iskolabarátok és pedagógusok, akik úgy döntöttek, hogy VÉRT ADNAK, és ezzel segítenek! Köszönjük, hogy példát mutattak! Köszönjük, hogy megmutatták tanulóinknak, hogy a mai rohanó világban is fontos odafigyelnünk egymásra! Fontos segítenünk! Köszönjük Tóth Marikának, aki ötletgazdája volt ennek az önkéntes véradásnak! Köszönjük! /képek az albumban/

Szép magyar beszéd
2012.március 7-én került megrendezésre a "Szép magyar beszéd" kerületi verseny Kassán. Iskolánkat Závodszky Zsuzsa, kilencedikes tanuló képviselte ezen a megmérettetésen. Felkészítő pedagógusa Szaszák Éva tanító néni volt. Zsuzsa, habár nincs a továbbjutók között, nagyon szépen szerepelt! Gratulálunk!
Községünk a világhálón
http://www.felvidek.ma/felvidek/regio/32789-mkp-kampanyrendezveny-buzitan Ez az a link, amelyre kattintva községünkről olvashatsz!

Megérkeztek az első versenyfotók!
Nagy örömünkre figyelitek honlapunkat, sőt bekapcsolódtok a versenyfelhívásokba! Ma este megérkeztek e-mail címünkre az első FOTÓK, amelyeket Szaszák Máté Róbert készített. Köszönjük neki! Reméljük, hogy a képeket látva TI is észreveszitek a PIROS, FEHÉR, ZÖLD színeket a saját környezetetekben. Megnézhetitek őket a fényképalbum menüpontban.
Hiányzási verseny
Sziasztok! Még mindig tart a hiányzási verseny! Íme a legújabb eredmények! Hianyzasi_verseny__febr..doc A győzteseknek gratulálunk!

" A NEMZET NAPTÁRA"- FOTÓPÁLYÁZAT
Kedves tanulók, egy fotópályázatot hirdetünk, amelynek célja, hogy az általatok beküldött legszebb fotókat továbbítjuk a "MAGYAR TRIKOLÓR TIZENKÉT HÓNAPJA - A NEMZET NAPTÁRA 2013" című fotópályázatra. Vegyétek észre a környező világban azokat a színeket, amelyek a magyar nemzetet jelképezik! A piros- az erőt, a fehér- a hűséget, a zöld- a reményt! Az általatok készített képeket nevetekkel együtt küldjétek el a következő e-mail címek egyikére: zsbuzica@kidmoldava.sk, mohnansky@post.sk. Az alábbi linkre kattintva megtekinthetitek az előző évek elkészült naptárait: http://magyartrikolor-diakpalyazat.medianewsonline.com/2012/pages/palyazat-2013-ra.html . Kellemes fotózást!
Iskolai szavalóverseny
2012.március 6-án /kedden/ került megrendezésre az iskolai szavalóverseny.Örömmel vártuk ezt a napot, hiszen tanulóink újra megmutatták tehetségüket, bátorságukat! Köszönet jár a felkészítőknek: Bacso Alexandrának és Szaszák Évának, valamint a zsüri tagjainak: Lyócsa Katalinnak és Boda Ferencnek! Akiket pedig örömmel hallgattunk, és akikre méltón lehetünk büszkék: 1. kategória vers: Dobos Monika, Parti Anna, Kása Krisztina, Tóth Krisztina, Földes Bernadett. 1. kategória próza: Képes Lóránt, Bacso Alexandra, Csupka Angelika, Rácz Bálint. 2. kategória vers: Zupkó Tímea, Greso Noémi, Porubsky Antónia, Frigmansky Ákos, Kamenicky Bernadett. 2. kategória próza: Rémiás Angelika, Kása Kristóf, Matu Karolina, Bodnár Jácinta. 3. kategória vers: Kása Kincső, Filakovsky Alexandra, Závodsky Zsuzsa. 3. kategória próza: Polyák István, Kása Kincső. Gratulálunk!
A nemzet virágai
"A NEMZET VIRÁGAI" címmel tartott előadást iskolánkon Ozogány Ernő tudománytörténész. A magyar nemzet leghíresebb asszonyairól beszélt, akik okosságukkal, szépségükkel, gyorsaságukkal, kitartásukkal hívták fel magukra a figyelmet. Ez a történelmi időutazás felkeltette érdeklődésünket, s egyben rádöbbentett bennünket arra, hogy van még mit tanulnunk nemzetünkről, múltunkról. Erre a legjobb lehetőség éppen a márciusi hónap, amely iskolánkon a magyarság hónapja!
Operett Gála Buzitán
"Cintányéros cudar világ" címmel operett gála volt a buzitai kultúrházban 2o12. március 4-én /vasárnap/ 19 órai kezdettel. A rendezvény az MKP szervezésében valósult meg, nagy örömünkre, teltház előtt. A műsorban pécsi és miskolci neves színészek szerepeltek, akiknek ezúton is köszönjük a fergeteges műsort.

Egy újabb előadás
Ozogány Ernő- hangmérnök, tudományos szakíró, tudománytörténész, több szakmai társaság tagja- lesz 2o12. március 5-én iskolánk vendége. Állandó kutatója a magyarság híres tudósainak, aki még mindig gyermeki kíváncsisággal tud rácsodálkozni a dolgokra. Remélem, hogy Ti is, kedves diákok ilyen kíváncsisággal és rácsodálkozással várjátok előadását.
Tesztelés 9
2012. március 2-án /pénteken/, a tavaszi szünet utolsó napján MONITOR felkészítőt tartottunk! A sok-sok gyakorlás után pedig egy jót sportolhattunk is. Biztosak vaygunk benne, hogy egy-egy ilyen foglalkozás is hozzájárul a "Tesztelés 9" felmérés minél jobb eredményéhez.
Iskolánk a világhálón
A következő linkre kattintva olvashatsz iskolánkról! http://www.felvidek.ma/felvidek/oktatas/32698-kornyezetvedelem-es-egeszseges-eletmod-honapja-buzitan
Adó 2%
Tisztelt szülők, iskolabarátok, itt az idő, hogy adójuk 2%-ról döntsenek. Mi abban a reményben szólítjuk meg Önöket, hogy iskolánk szülői szövetségét választják! Ez Önöknek nem jelent többletkiadást, a szervezet létét és működését viszont nagyban befolyásolják. Kérjük, hogy adójuk 2%-val szövetségünket támogassák, mert ezáltal gyermekeiket támogatják. A szükséges nyomtatványt megtalálhatják honlapunk "Szülői Szövetség" menüpontjában.
Felhívás!
Kedves tanulók, már februárban is bizonyítottátok, hogy remekül fogalmaztok. Íme, egy újabb lehetőség! Tudom, hogy már nagyon unatkoztok, hiányzik a suli, és főleg mi
! Ragadjatok tollat és papírt, esetleg számítógépet és billentyűzetet, és írjatok fogalmazásokat a következő témakörök egyikében:
Partneri
Kontakt
- Meno školy
- Základná škola s vyučovacím jazykom maďarským - Alapiskola, Buzica - Buzita
- Email školy
- zsbuzica1@gmail.com
- Telefón
- Iskola - Škola: +421 x 055 4665114
Iskolakonyha - Školská jedáleň: +421 x 055 4665245
- Adresa školy
- Buzica 327
044 73 Buzica
Slovakia
- IČO
- 35544015
- DIČ
- 2021651830
Fotogaléria - FÉNYKÉPALBUM
- zatiaľ žiadne údaje
Prihlásenie - BEJELENTKEZÉS
Zvonenia- CSENGETÉS
- Streda8. 4. 2026
Počítadlo návštev LÁTOGATÓK
Počet návštev: 4362365Naptár
- mar
- 25
- Rodičovské združenie- Szülői értekezlet
1., 2., 3., 4., 5. - 25. 3.
16:00-17:00 - Rodičovské združenie
- 25. 3.
- Rodičovské združenie- Szülői értekezlet
- mar
- 26
- Rodičovské združenie- Szülői értekezlet
6., 7.A, 7.B, 8.A, 8.B - 26. 3.
16:00-17:00 - Rodičovské združenie
- 26. 3.
- Rodičovské združenie- Szülői értekezlet
- mar
- 27
- Exkurzia- Rákóczi 350
3., 4. - 27. 3.
2.-6. - Exkurzia
- 27. 3.
- Exkurzia- Rákóczi 350
- mar
- 31
- Jarný trh- Tavaszi vásár
6., 7.A, 7.B, 8.A, 8.B, 9. - 31. 3.
3. - Školská udalosť
- 31. 3.
- Jarný trh- Tavaszi vásár
- mar
- 31
- Jarný trh- Tavaszi vásár
1., 2., 3., 4., 5. - 31. 3.
2. - Školská udalosť
- 31. 3.
- Jarný trh- Tavaszi vásár
- apr
- 02
- Veľkonočné prázdniny- Húsvéti szünet
- 2.-7. 4.
- Prázdniny
Ochrana osobných údajov
fontos web oldalak