Hlavná stránka - Főoldal

          • BEIRATKOZÁS

            Tisztelt szülők, kedves jövendő elsőseink!

            2011. február 7-én /hétfőn/ 14 és 18 óra között lesz a BEIRATKOZÁS iskolánk első osztályába. Nagy- nagy szeretettel várunk minden szülőt és minden jövendő elsőst. Kérem a kedves szülőket, hogy hozzák magukkal a gyermek születési levelét is, valamint a rajzversenyre szánt rajzokat!

          • Színházlátogatás

            2o11. február 3-án iskolánk felső tagozatos diákjai osztályfőnökeik kíséretében színházban voltak Kassán. Az állami színházban egy szlovák nyelvű fergeteges vígjátékot néztek meg. Nagyon jól szórakoztak. A színházi előadás előtt a kilencedikesek és a nyolcadikosok a kassai ipariban tettek látogatást, a többiek pedig az AIDÁ-ban fagyiztak és sütiztek. /képek az albumban/

          • Nyitott nap

            2011. február 2-án / csütörtökön/ iskolánk 5 osztályában reggel 9 órától NYITOTT NAPOT szerveztünk. Jövendő elsőseinknek lehetőségük volt belekóstolni az iskolai életbe. Volt OLVASÁS óra, SZLOVÁK óra, RAJZ és TESTNEVELÉS. Nagy örömünkre szép számban voltak érdeklődők. Mindannyiukat nagy szeretettel várjuk hétfőn a BEIRATKOZÁSON! /képek az albumban/

          • Új képes beszámolók...

            Nálunk mindig zajlik az élet! Volt ajándékátadás a Kapcsolat 2oo7 Alapítvány jóvoltából, elkezdődtek az újabb ablakcserék, valamint félévi koncertet tartottak "zenedéseink". Ezt mind-mind megörökítettük, mert szeretnénk, ha Önök is, Ti is velünk örülnétek. A fényképalbum menüpontra kattinva láthatjátok a képeket!

          • JELMEZBÁL

            A Buzitai MTNY AI, a Buzitai Óvoda és az iskola Szülői Szövetsége 2o11. január 3o-án megrendezte a hagyományos JELMEZBÁLT a buzitai kultúrházban. Közel 1oo jelmez, rengeteg tomboladíj, nyeremények és nagyon jó hangulat jellemezte ezt a kellemes délutánt. A győzteseknek járó tortát a másodikosok és a kilencedikesek nyerték. Gratulálunk nekik!

          • Iskolánk sikere az ANGOL OLIMPIÁN

            Örömmel tudatjuk, hogy 2o11. január 18-án iskolánk hetedik osztályos tanulója, NAGY MELINDA sikeresen szerepelt a járási angol olimpián, Kassán. A nagyon erős és bő mezőnyben 19 tanuló közül az előkelő 5. helyet szerezte meg, amivel óriási örömöt szerzett felkészítőjének Polyák Gizike tanító néninek és valamennyiünknek, Szívből gratulálunk mindkettőjüknek!

          • Iskolai matematikaverseny

            2011. január 11-én rendeztük iskolánkon a MATEMATIKAI PITAGORIÁSZ iskolai fordulóját. A versenyen osztályonként 3-4 tanuló vett részt. A sikeres megfejtők listáját itt olvashatod:

            3. évfolyam: Szaszák Máté 19 pont, Kocsis Károly 17 pont, Rémiás Angelika 17 pont, Szitás Sofia 16 pont, Ucekaj Vivien 15 pont

          • BÚÉK!

            A Buzitai Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola minden diákja, pedagógusa és alkalmazotta nevében békés, boldog ÚJ ÉVET kívánunk mindenkinek!

          • Karácsonyi műsor

            Iskolánk és óvodánk 2010.december 17-én /pénteken/ 17 órától karácsonyi műsort rendezett a buzitai kultúrházban. Nagy örömünkre nagyon sokan voltunk, megtöltöttük az óriási termet, nemcsak létünkkel, de örömmel, várakozással és szeretettel is. Köszönet mindenkinek: szereplőknek, felkészítőknek, lelkészeknek, szülőknek, vendégeknek, hogy együtt ünnepelhettünk!

          • Igazgatói szabadnap....

            Kedves szülők, kedves gyerekek ezúton is értesítünk mindenkit, hogy 2010.december 10-én /pénteken/ pedagógus továbbképzés miatt igazgatói szabadnap lesz iskolánkon. Ez azt jelenti, hogy ezen a napon szünetel a tanítás! A továbbképzés miatt már a csütörtöki napközi is rövidített lesz, kérjük a kedves szülőket, hogy du. 14 óráig jöjjenek el a gyerekekért. Köszönjük megértésüket!

          • Országos 3. hely

            Már októberben is beszámoltunk honlapunkon Buzsicky Réka országos 3. helyezéséről, amit a tűzoltóság által meghirdetett rajzversenyen nyert el. Ezen a héten nagy öröm ért bennünket, hiszen a tűzoltók képviselői személyesen hozták el Réka jutalmát, amely értékes ajándékokból állt. Az ajándéktáskában sportszerek, rajzszerek, édességek puzzle, bronzérem, logo-s trikó, kupa lapult. Réka és felkészítő pedagógusa Záhorsky Renáta velünk együtt örült ennek az ajándéknak. Szívből gratulálunk nekik!

          • Színházlátogatás

            Iskolánk 2.-5. évfolyamának tanulói 2010.december 7-én /kedden/ színházban voltak Kassán. A "Csizmás kandúr" című mesejátékot tekintették meg a Márai stúdióban. Az előadás nagyon tetszett a gyerekeknek. /képek!!!/

          • Kosárlabda torna

            2010.december 3-án /pénteken/ megrendeztük iskolánkon a már hagyományos "Katalin napi kosárlabda tornát" három iskola részvételével. Kassa, Szepsi és Buzita fiú- és lány csapatai mérték össze erejüket. Nagyon sportszerű, remek mérkőzéseknek lehettünk szemtanúi. A torna végeredménye a következő: a lányok között első helyen végzett Szepsi csapata, és mi lettünk a másodikak. A fiúk között a serleg Kassára vándorolt, második lett Szepsi és a mi fiúink pedig harmadikak. Nagyon kellemes és tanulságos volt ez a délelőtt.

          • Téli vásár

            2010. december 6-án /hétfőn/ TÉLI VÁSÁRT szerveztünk. Rengeteg szebbnél- szebb tárgyat készítettek tanulóink. A Bacso Alexandra tanító néni jóvoltából nagyon jól megszervezett kiállítás, majd vásári forgatag volt az interaktív teremben. Köszönjük mindenkinek aki időt és energiát nem sajnálva szorgoskodott!

          • Nálunk járt a Mikulás

            2010. december 6-án /hétfőn/ iskolánkba és az oviba is ellátogatott a Mikulás állandó segédeivel az angyalokkal és a ördögökkel. Nagy örömet okozva így gyermekeinknek. A csomag nagyon bőséges volt, amit a szülői szövetség vezetőségének szeretnénk megköszönni. Ebéd után még egy meglepetés várt ránk, hiszen a "konyhás nénik Mikulása" is csomaggal kedveskedett nekünk. Sőt a tanári szobában már kora reggel János atya mikulási meglepetése várt bennünket. Köszönjük!

          • Bábszínházban voltunk

            2010.november 24-én iskolán 1.-4.-es tanulói Bábszínházba mentek Kassára. A "Csipkerózsika" című mesejátékot nézték meg. A színház után egy kis kassai sétán vettek részt a gyerekek. Ellátogattak a Kelet- Szlovákiai Múzeumba is. Egy kellemes és tartalmas napot töltöttek el osztályfőnökeikkel. /a képek mesélnek.../

          • A gólya az én barátom

            2010.11.19-én iskolánk 5.osztályos tanulója Záhorsky Melinda a "GÓLYA AZ ÉN BARÁTOM" című irodalmi és képzőművészeti verseny eredményhirdetésén vett részt Rozsnyón. A versenybe idén 14 iskola több mint 100 tanulója kapcsolódott be. Ebből a magas létszámból került Melinda a győztesek közé, ahol rajta kívül még hatan voltak. A szervezők döntése alapján nem voltak helyezések, csak díjazottak. Gratulálunk Melindának , valamint felkészítőjének: Záhorsky Renátának, ehhez a szép sikerhez!

    • Partneri

      • Odkaz: ?
      • Odkaz: ?
      • Odkaz: ?
      • Odkaz: ?
      • Odkaz: ?
      • Odkaz: ?
      • Odkaz: ?
      • Odkaz: ?
      • Naša škola je zapojená do programu školské ovocie a školské mlieko
    •        Kontakt           

        • Meno školy
        • Základná škola s vyučovacím jazykom maďarským - Alapiskola, Buzica - Buzita
        • Telefón
        • Iskola - Škola: +421 x 055 4665114
          Iskolakonyha - Školská jedáleň: +421 x 055 4665245
        • Adresa školy
        • Buzica 327
          044 73 Buzica
          Slovakia
        • IČO
        • 35544015
        • DIČ
        • 2021651830
    • Fotogaléria - FÉNYKÉPALBUM

      • zatiaľ žiadne údaje
    • Prihlásenie - BEJELENTKEZÉS

    •           Zvonenia- CSENGETÉS

      • Štvrtok9. 4. 2026
    •            Počítadlo návštev                       LÁTOGATÓK

      Počet návštev: 4362869
    • Ochrana osobných údajov

    • fontos web oldalak

    • Kapcsolatok

      • Základná škola s vyučovacím jazykom maďarským - Alapiskola, Buzica - Buzita
      • Iskola - Škola: +421 x 055 4665114
        Iskolakonyha - Školská jedáleň: +421 x 055 4665245
      • Buzica 327
        044 73 Buzica
        Slovakia
      • 35544015
      • 2021651830
    • Bejelentkezés