Aktuality - Újdonságok

          • Meseelőadás az óvodában...

          • Az óvodások meghívására érkeztek elsőseink az oviba. Demko András bácsi előadásában " A szomorú királykisasszony" című mesét hallgathatták, láthatták, sőt részben el is játszhatták. Köszönjük a meghívást és a szép mesét!

          • Idősek hónapja

          • Napköziseink különleges meglepetéssel készültek: saját kezűleg készítettek apró ajándékokat a nagyszülőknek, hogy így fejezzék ki hálájukat és szeretetüket szüleikért és családjukért. A gyerekek örömmel és nagy lelkesedéssel dolgoztak, miközben beszélgettünk arról, mennyi mindent köszönhetünk a nagyszülők gondoskodásának. A napot egy vidám kinti tevékenységgel zártuk: közösen gyűjtöttük a lehullott, színes faleveleket, majd gesztenyéből és pálcikákból készítettünk mókás kis manókat. A gyerekek nagyon élvezték a természetben töltött időt. - számolt be Kmecko Éva tanító néni.

          • Látogatók a Magna vállalatból

          • Október 14-én vendégeink voltak a kechneci Magna PowerTrain alkalmazottjai, akiknek bemutattuk, milyen robotokat építünk az informatika órákon. Látogatásuk célja volt az is, hogy átadják cégük támogatását a Singapúrba utazó WRO versenyzőknek. Zajdek Gréta és Attila szeptemberben már részt vett a Magna cég rendezvényén, ahol ügyes robotikai bemutatót tartottak. Sikeres felkészülést kívánunk a gyerekeknek a novemberben megrendezendő világversenyen!

          • Négyzetek és körök, gyönyörű alkotások!

          • A harmadikosok, hatodikosok és nyolcadikosok rajzórán Kandinszkij - Négyzetek koncentrikus körökkel című alkotását dolgozták fel. Mindegyik osztály másféleképpen mutatta be a témát. Mindegyik osztály egyedi stílust mutatott be, ami igazán különlegessé tette a munkákat! Az eredmények lenyűgözőek lettek, mindenki saját kreativitását vitte a munkába!

          • Rajzórán ilyet is lehet...

          • A „kiváló hulla” egy szürrealista eredetű kollektív művészeti játék, amelyet először az 1920-as években a francia szürrealisták találtak ki (André Breton és társai). A játék lényege, hogy több ember közösen hoz létre egy művet – például egy rajzot vagy szöveget – úgy, hogy minden résztvevő csak a saját részét látja, az előző részeket pedig nem. A végeredmény egy meglepő, gyakran abszurd és kreatív egész lesz, amely a tudattalan és a véletlen működését tükrözi. A játék neve az első ilyen gyakorlat során véletlenül keletkezett mondatból származik: „Le cadavre exquis boira le vin nouveau.” (A kiváló hulla megissza az új bort.) A hatodik és hetedik osztályban Héger Anita tanító néni sikerrel próbálta meg ezt a játékot. Íme a kész alkotások!

          • A világűr megismerése...

          • Milyen gyors a fénysebesség? Miért fekete a feketelyuk? Meddig utaznánk az egyes bolygókhoz, ha repülőre ülnénk? Ezekre a kérdésekre és még sok másra voltak hasznosak az 5.osztály ügyes tanulóinak projektmunkái. Az alkotás alatt még jobban megismerhették a világűrt. A képeket Kondrot Zsuzsa tanító nénitől kaptuk.

          • Futott az egész iskola...

          • Hagyományos őszi sportos rendezvényünk a "Fut az egész iskola" elnevezésű futóverseny, amely idén sem maradhatott el. A rossz idő ellenére a futók hangulata remek volt. A tornaterem megtelt élettel, vidámsággal. A közös bemelegítő és a csapatelosztás után kezdődhetett a stafétafutás, egymás biztatása, s a közös öröm. A képek mesélnek!

          • Egy remek nap...

          • Tűzvédelem, környezetvédelem, elsősegély, gyógynövényismeret, tájékozódás, polgári védelem.... sok -sok fogalom, amelyeket igazi tartalommal töltött meg a hét állomásvezető kolléga. Iskolánk felső tagozatos diákjai pedagógusaik kíséretében hét helyszínen lehettek részesei az elkészített feladatoknak. A délutáni értékelésnél a gyerekek nagyon pozitívan értékelték a napot. A képek mesélnek!

          • Természetvédelmi nap az alsó tagozaton...

          • 2025.október 10-én az 1.- 4. évfolyam tanulói természetvédelmi napon vettek részt. A "Föld napja különkiadás" oktató mese levetítésével kezdődött a nap a próbateremben. Ezután megtörtént a csapatelosztás 3 csoportra ( piros, sárga, zöld). A csoportok az osztályokban versenyeztek tovább. Volt vicces kvízverseny, állatok nevének és nyomainak felismerése, interaktív foglalkozás. Mindezt egy sportverseny követte, melyet a rossz idő miatt a tornateremben tartottunk. A fergeteges verseny után megszülettek a győztesek, majd kiosztásra kerültek az érmek. (arany, ezüst, bronz). Egy tartalmas, izgalmas, szuper napot tudhatunk magunk mögött.

          • Eredetiségre törekszünk...

          • A kilencedikesek a rajzórán Albert Einstein portréját egészítették ki saját elképzelésük szerint, hogy kifejezzék kreativitásukat. Einstein alakját azért választottuk, mert a tudás, kíváncsiság és eredetiség szimbóluma. A képeket Lukeš Beáta tanító néninek köszönjük.

          • Faültetés...

          • Iskolánk számára fontos a környezetvédelem, a természet szeretete. Erre neveljük már első osztálytól diákjainkat. Hagyományos rendezvényünk a faültetés, amikor a kis elsősök egy új fát vagy bokrot ültetnek el az iskola területén, amelyet kilennc éven át gondozhatnak. Az eseményre osztályfőnökük, Simko Tímea vezetésével kedves kis műsorral is készültek.

          • Az emlékezés formál bennünket – Megemlékezés az aradi vértanúkról

          • Október 6-án iskolánk felső tagozatos tanulói méltó módon emlékeztek meg az aradi vértanúkról. A megemlékezés során tisztelettel adóztak a történelem hősei előtt, emlékkoszorú elhelyezésével is kifejezték megbecsülésüket és hálájukat a hősök iránt. A megemlékezést gyertyagyújtás és a Himnusz eléneklése zárta, amely szimbolikusan is jelezte: az aradi vértanúk emléke tovább él a szívünkben és gondolatainkban. A felkészítő pedagógus Zajdek Andrea volt.

          • Csécsi maraton...

          • Október első péntekjén szomszédos községünkben, Csécsben sportversenyre került sor, amelyen 3 diákunk: Szeles Boglárka, Tamás Máté és Pollag András vett részt, Záhorszki István pedagógus kíséretében. A szeles, hideg időben diákjaink szépen helytállatak, helyezést nem sikerült elérniük.

          • Harmadikosok divattervező szerepben...

          • Osztályunkban izgalmas projekt zajlott. A gyerekek a munkára nevelés órán divattervezőkként próbálhatták ki magukat. A feladat során ruhákat terveztek textilanyagok felhasználásával. A kreatív folyamat során mindenki szabadjára engedhette fantáziáját, miközben megismerkedtek a textilanyagok tulajdonságaival és a tervezés alapjaival. A gyerekek lelkesen dolgoztak, ötleteiket vázlatokon és maketteken keresztül valósították meg, így nemcsak kreativitásuk, hanem kézügyességük is fejlődött. - mondja Héger Anita tanító néni.

          • Nyolcadikosok alkotásai...

          • A nyolcadik osztály rajzóráján a diákok nyírfákat festettek.A munkák különösen jól visszaadták a nyírfák jellegzetes fehér törzsét és fekete mintázatát. A tanulók ügyesen alkalmazták az árnyékolást és a kontrasztot, így a fák szinte megelevenedtek a papíron. A kiállított munkák jól tükrözték az egyéni látásmódot és a kreativitást. A képeket Kmecko Éva tanító néninek köszönjük.

          • Az alkotás csodája...

          • "A hetedikes és nyolcadikos lányok Frida Kahlo világát idézték meg rajzórán. A színek kavargása, a festett háttér vibráló energiája és a pasztell finom vonalai együtt teremtették meg Frida jellegzetes tekintetét. A diákok a kép hátoldalának befestésével és átrajzolással kísérleteztek - így született meg ez a különleges textúra, amely minden portrét egyedivé varázsolt." - nyilatkozta Héger Anita tanító néni.

          • Előadás a filmezés alapjairól

          • Október 1-jén a Szlovákiai Magyar Diákfilmfesztivál szerevezői, Ádám Szabolcs és Pásztor Ádám tartottak előadást a filmezés alapjairól. A fiatalok arról is meséltek, hogyan lehet a filmezésből vállalkozást csinálni és hogyan működik az ő cégük. https://zagxproductions.sk/about

            Bízunk benne, hogy a nyolcadik és kilencedikes diákok inspiratív ötleteket és kedvet kaptak a filmezéshez.

          • Magyar népmese napja...

          • Benedek Elek, a nagy mesemondó születésnapján szeptember 30-án iskolánkban megemlékeztünk A magyar népmese napjáról. Ez a nap azért különleges, mert nagyon gazdag mesekincsünk van. Az ünnep alkalmából Horňak Júlia – mesemondással lepte meg az alsó tagozatos tanulókat. A mesemondó szeretettel és nagy odafigyeléssel készült az előadásra. A mesék nemcsak szórakoztatták, hanem tanították is a gyerekeket – a bátorságra, az igazságosságra és az összetartás fontosságára. Köszönjük Zajdek Andrea tanító néni ötletét és felkészítését!

      • Kapcsolatok

        • Základná škola s vyučovacím jazykom maďarským - Alapiskola, Buzica - Buzita
        • Iskola - Škola: +421 x 055 4665114
          Iskolakonyha - Školská jedáleň: +421 x 055 4665245
        • Buzica 327
          044 73 Buzica
          Slovakia
        • 35544015
        • 2021651830
      • Bejelentkezés