2017.december 2-án rendeztük iskolánk nyolcadikos és kilencedikes tanulóinak próbabálját a buzitai kultúrházban. T.Kovács Péter tánctanár irányításával 28 ifjú táncos mutatta be társastánc tudását szüleinek, nagyszüleinek, rokonainak és pedagógusainak. A gyönyörű első bálozók és a remek hangulat felejthetetlenné tették ezt az estét. A képek minderről bővebben mesélnek.
Aktuality - Újdonságok
PRÓBABÁL
- 36
Szivárvány- angol-magyar játszóház
2017. december elsején újra angol-magyar játszóház volt iskolánk napközi otthonában, Polyák Gizella és Lukes Beáta tanító nénik vezetésével. Iskolánk harmadikosai és negyedikesei vidáman, játszva gyakorolták az angol nyelvet. A foglalkozás végén az édes jutalom sem maradt el.
11
Mécs László Szavalóverseny
2017.november 26-án Mécs László Szavalóversenyen volt iskolánk 2 diákja: Képes Lóránt és Hornyák Marek, Királyhelmecen. A versenyre Bubenko Éva tanító néni készítette őket. A két fiú nagyon sikeresen szerepelt, hiszen Marek a harmadik, Lóri pedig a második helyen végzett. Gratulálunk a szép eredményhez, valamint köszönjük Iván Csilla tanító néninek, hogy elkísérte őket a versenyre.
a felvidek.ma honlapon is olvashatunk a szavalóversenyről: http://felvidek.ma/2017/11/mecs-laszlo-szavaloverseny-kiralyhelmecen/
1
Megjelent a MiSulink legújabb száma
Országos versenyen voltunk
November utolsó hétvégéjén került megrendezésre Dunaszerdahelyen a Bíborpiros Szép Rózsa Népzenei Vetélkedő Országos fordulója. Iskolánkat 2 citeracsoport képviselte ezen a rangos megmérettetésen. A szállásunk Bősön volt, így szombaton reggel egy tanulmányi kirándulással indítottunk, s a verseny előtt megtekintettük a bősi vízlépcsőt, amely a hideg ellenére igazi élmény volt számunkra. A versenyen a lányok példásan teljesítettek, nagyon büszkék voltunk rájuk! A fiatalabb korosztály: Dobos Monika, Spegár Fatima, Körösi Vivien, Kmecko Bianka, Lukács Bernadett és Veres Odett ezüstsávos minősítést szerzett. Iskolánk kilencedikes lányai: Kmecko Lilla, Földes Bernadett, Tóth Krisztina és Körtvély Filoména pedig bronzsávot értek el. A csoportok vezetői: Mohňanský Dominika és Veronika. Gratulálunk a szép eredményhez!!!!
6
Atlétikai verseny
2017.november 24-én egy 8 tagú csapat képviselte iskolánkat a Szepsiben megrendezett atlétikai csapatversenyen. A csapat tagjai: Takács Anna, Kovács Niki, Veselka Petra, Veselényi Lilien, Závodszky Patrik, Mártha Viktor, Schuller Richard és Péli Levente. Az erős mezőnyben, 14 csapat között a középmezőnyben, a hetedik helyen végeztek. Felkészítőjük: Kondrot Zsuzsa tanító néni. Szívből gratulálunk a fiatal sportolóknak!
Szlovák - magyar játszóház
2017.november 24-én /pénteken délután/ volt a "JAZIERKO" -szlovák-magyar játszóház következő foglalkozása. Most iskolánk elsős és másodikos tanulóit és szüleiket vártuk, hogy játékosan gyakoroljuk a szlovák nyelvet. A játszóház témája a zöldségek és az egészséges táplálkozás volt. Nagyon jól sikerült a közösen elkészített sárgarépa kenő és a tea, amit közösen el is fogyasztottak a gyerekek. A foglalkozás vezetői Radvánszky Ágnes és Iván Csilla tanító nénik voltak.
15
Népdal- és néptáncverseny Nagykaposon
2017. november 24-én, pénteken iskolánk 8 diákja: Hornyák Júlia, Takács Anna, Dobos Boglárka, Varga Zsanett, Polyák Evelyn, Horváth Renáta, Palencsár Kristóf és Mártha Mátyás népdal- és népmesemondó versenyen vett részt Nagykaposon. Remekül szerepeltek, hiszen Kristóf harmadik, Anna és Matyi második, Bogi és Julcsi pedig az első helyet szerezték meg. Szívből gratulálunk nekik és felkészítőiknek: Pollag Szilvia és Polyák Gizella tanító néniknek!
6
Projektzárón voltunk
2017.november 22-én a községi hivatal dísztermében egy projektzáró találkozóra került sor. Ezen a találkozón fellépett iskolánk citerazenekara, valamint részt vettek iskolánk rajz szakkörének tagjai. Köszönjük a meghívást. Sok érdekes dolgot tudhattunk meg újra a gólyák életéről, életteréről.
4
Ami vár ránk
2017.november 27., 29.- december 1.- táncpróbák
2017.december 1.- "Szivárvány"- angol-magyar játszóház
2017.december 2.- PRÓBABÁL
2017.december 5.- Mikulás, Téli vásár
2017.december 6.- Színházlátogatás 7.-9.
Rólunk írták
Kelepelők, citerások - 15. születésnapi ünnepség
"A gyönyörűt szaportani vágyunk, hogy így örökké rózsálljon a szép!" volt születésnapi rendezvényünk mottója, amely méltán kifejezte azt a gyönyörű élményt, látványt, érzést, amelyet néptáncosaink és citerásaink okoztak minden jelenlévő vendégnek, szülőnek, iskolabarátnak 2017. november 18-án! Köszönet minden volt és jelenlegi táncosnak, citerásnak! Köszönet a csoportok volt és jelenlegi vezetőinek! Minden segítőnek, konferálónak, támogatónak, zenésznek, hangosítónak...., hogy ez a nagyszerű rendezvény megvalósult! Veselka Attila képei minderről hűen mesélnek!
66
RINGATÓ foglalkozások
ÚJDONSÁG!!! Kedden a Ringató foglalkozás után 16:30-tól sok szeretettel várunk minden Anyukát 3 évnél idősebb gyermekeivel is egy közös időtöltésre - karácsonyi képeslapokat fogunk készíteni!!!
Ringató foglalkozások Buzitán az Alapiskola próbatermében
2017. november 21-én 16:00-tól, 2017. december 5-én 16:00-tól
Karácsonyváró Ringató és Játszóház: 2017. december 19-én 15:30-tól
Szeretettel várunk minden babát-mamát!
A foglalkozás a Cseperedő program keretén belül valósul meg. Részvétel ingyenes.
Diáknap
2017. november 20-án /hétfőn/ diáknapot tartottunk. Az első osztályfőnöki óra után 3 fordított tanítási óra következett, amikor iskolánk nyolcadikos és kilencedikes diákjai bújtak pedagógus bőrbe, s tanítottak, a kisebbek nagy-nagy örömére. Ezt követte az első negyedévet értékelő eredményhirdetés, majd filmvetítés, sárkány eregetés, tortaevés... szóval csupa-csupa szuper dolog. Délután pedig a negyedéves konferencia keretén belül megtörtént az osztályok és az eltelt időszak értékelése. Egy tartalmas és szép időszakot tudhatunk magunk mögött. Reméljük, hogy hasonlóan jó lesz a folytatás is!
22
Szlovák- magyar játszóház
2017.november 10-én /pénteken/ délután iskolánk harmadikos és negyedikes tanulóit nyelvi játszóházba invitáltuk. A "jazierko" nevű szlovák-magyar játszóház témája a zöldségek és gyümölcsök voltak. A gyerekek Radvánszky Ágnes és Iván Csilla tanító néniknek köszönhetően játszva tanulhattak.
4
Tanulmányi kirándulás a botanikus kertbe
2017. november 5-én /vasárnap iskolának harmadikos, negyedikes és ötödikes tanulói a kassai botanikus kertbe látogattak, ahol a gyönyörű környezet, növények mellett egy méhészeti kiállítást is megtekintettek. A kirándulásra Iván Csilla és Porubsky Judit tanító nénik kísérték el őket.
2
Az Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttes a Fölszállott a pávában
Az Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttes is tovább öregbíti a felvidéki népzenei együttesek jó hírét, hiszen a Fölszállott a páva pénteki, utolsó területi válogatóján sikerrel vette az akadályt és továbbjutott az elődöntőbe. Szívből gratulálunk a csoportnak, amelyben több volt diákunk is táncol. Szorítunk a következő fordulókon!!!!
"Hagyományőrzés" című műsorunk
- 5
2017.november 10-én /pénteken/ délelőtt az Egressy Béni Országos Színjátszó fesztiválon léptek fel iskolánk citerásai, néptáncosai és népmesemondója. Műsorunk címe: "Hagyományőrzés". A közönségtől rengeteg tapsot kaptunk, amit ezúton is köszönünk! Képek a Lakoma 3.számában a következő linken:
Arany János daloskönyve - Rendhagyó tanítási óra
- 1
2017. november 9-én /csütörtökön/ a Szepsiben működő Bódvavölgyi és Érchegységi Kulturális Központnak köszönhetően egy remek rendhagyó óra részesei lehettek felső tagozatos diákjaink. A műsor címe: Arany János daloskönyve, zenés válogatás a költő dalgyűjteményéből. Az előadók, Dsupin Pál és Csergő - Herczeg László több népi hangszer segítségével varázsolták elénk Arany János korát, verseit, zenéjét. Köszönjük az élményt!
Rendhagyó szlovák óra
2017. november 3-án rendhagyó szlovák óra részesei lehettünk, hiszen a besztercebányai Clipperton Társulat remek színészei látogattak iskolánkba. A Rumcajs című mesét mutatták be nekünk. Valemennyien nagyon jól szórakoztunk.