Aktuality - Újdonságok

          • 4.húsvéti vásár Buzitán

          • 2018.március 17-én volt községünkben a 4. húsvéti vásár, amelyen iskolánk kis standja sem hiányozatott. Köszenet mindenkinek, aki vásárlásával támogatta iskolánkat és diákjainkat!

          • Citerásaink Hernádvécsén

          • Iskolánk középső citerás csoportja március 16-án egy gyönyörű helyszínen, a hernávécsei Vécsecity szálloda Ó-színpadán léphetett fel. Citerajátékukkal és szavalatukkal a szálloda vendégeinek kedveskedtek. A lányok nagyon jól érezték magukat, örömmel pózoltak citeráikkal. Köszönjük a meghívást!

          • Mi így ünnepeltünk

          • Nemzeti színekbe öltözött vidám gyerekek, mellükön szebbnél-szebb kokárdával várták osztályfőnökeiket az első tanítási órára. Az óra első perceiben egy ünnepi rádiós reláció hangzott el az iskolarádión keresztül bátor szavalóink előadásában. Ezt követte a rendhagyó osztályfőnöki óra, amely történelmi visszatekintést nyújtott a 48-as eseményekre. A diákok közösen kiválasztották az osztályok legszebb kokárdáit a jó előre meghirdetett "Legszebb kokárda" című versenyre. Majd elkészültek a közös osztályképek, amelyek a jövőben emlékeztetnek bennünket egy-egy közösen megélt ünnepre. A második tanítási órától megnyitotta kapuit iskolánk tavaszi vására, amelyen diákjaink saját készítésű tárgyaikat, díszeiket, ékszereiket árulták egymásnak és az érdeklődőknek. A negyedik tanítási órára a tornateremben gyülekeztünk, hogy közösen értékeljük ki az eltelt időszakot, sikereket, versenyeredményeket. A névre szóló ajándékok gazdára találtak. Mindenkit megtapsoltunk, közösen örültünk egymás sikerének. A nap végén Kossuth nótákat tanultunk, közösen énekeltünk, csak úgy zengett a tornaterem. A zárszó előtt pedig büszkén énekeltük el Nemzeti imánkat, a Himnuszt. Ma újra jó volt buzitai iskolásnak lenni!

          • 3.SULIKOPOGTATÓ

          • 2018. március 13-án délután tartottuk a 3. sulikopogtató foglalkozást jövendő elsőseink részére. A délután nagyon jó hangulatban zajlott. A foglalkozás témája pedig egy ilyen szép tavaszi napon mi lehetett más, mint a TAVASZ. Bubenko Éva és Záhorsky Renáta tanító nénik egy nagyon kedves mesével indítottak, amelyet a gyerekekkel közösen el is játszottak, majd kézműveskedéssel folytatták- tavaszi virágokat és színes pillangókat készítettek a gyerekek. A következő sulikopogtatót március 21-én /szerdán/ tartjuk iskolánk tornatermében.

          • Magyarországi iskolák látogatása

          • 2018. március 13-án három magyarországi iskola diákjai látogattak iskolánkba. Tállya, Hidasnémeti és Rátka iskoláinak hetedikesei a "Határtalanul" program keretén belül utaztak Buzitára. A kopjafa közös koszorúzása és a vendégek kis ünnepi műsora után a próbateremben folytatódott az ismerkedés. Itt a mi diákjaink mutatták meg tehetségüket: szavalatokkal, citera és gitár játékkal, dalokkal és egy közös tánccal. A közösen eltöltött idő nagyon hasznosnak és értékesnek bizonyult. 

          • Varázsszekrény

          • 2018.március 12-én délelőtt egy remek előadásra került sor iskolánk próbatermében. A "Cseperedő" program keretén belül egy budapesti táncszínház művészei látogattak hozzánk. A legkisebbek részére egy táncos produkciót mutattak be, ahol táncra perdült a macska, a kutya, az egérke, a béka, a gólya és a táncosnő egyaránt. Az előadás után lehetőség volt a díszlet, a jelmezek megtekintésére, a művészekkel való beszélgetésre és közös játékra egyaránt. Bővebben a képek mesélnek....

          • Mi vár ránk a közeljövőben?

          • 2018.3.12.- 10 00-  Varázsszekrény, meseszínház 0-5 éves gyerekek részére

            2018.3.13.- 14. Pitagoriász járási verseny Kassán

            2018.3.13- A Hidasnémeti Iskola hetedikeseinek látogatása a Határtalanul program keretén belül.

            2018.3.13.- 3.SULIKOPOGTATÓ- tavaszi kézműveskedés- Bubenko Éva és Záhorsky Renáta vezetésével

            2018.3.15.-Iskolai márciusi ünnepség, havi értékelés

            2018.3.15.-TAVASZI VÁSÁR

            2018.3.16.- Színházlátogatás- Thália-Kassa, "A császár új ruhája" c. mese megtekintése

            2018.3.16.- Citerásaink fellépése Hernádvécsén

            2018.3.17.-8 00- 14 00-  FALUSI HÚSVÉTI VÁSÁR

            2018.3.18.-15 00- FALUSI MÁRCIUSI ÜNNEPSÉG

          • Ismerd meg a szlovák nyelvet!

          • 2018. március 8 –án a Szepsi Tücsök /Cvrček/ szabadidőközpontban került megrendezésre a Poznaj slovenskú reč – Ismer meg a szlovák nyelvet elnevezésű verseny Kassa és Kassa-vidéki járási fordulója. A járási forduló három kategóriában zajlott. Az I. kategóriában iskolánkat Szaniszló Zsófia és Konkoľ Gabriella a II. kategóriában Ádám Diana és Sabo Jakub képviselték.

            Az első három helyen végzett diákok oklevelet és könyvjutalmat vehettek át, és egyúttal meghívást kaptak, hogy részt vegyenek a kerületi fordulón, amely Kassán kerül megrendezésre. Iskolánkat Szaniszló Zsófia és Sabo Jakub fogják képviselni, akik az előkelő harmadik helyen végeztek. Felkészítőik: Bubenko Éva és Hornyák Zsuzsa pedagógusok.

            Mindkettőjüknek gratulálunk az elért eredményért és a méltó képviseletért!

             

          • Az új Buzitai Óvoda alapkőletétele

          • 2018. március 9-én /pénteken/ délután 15 órai kezdettel egy mindannyiunk számára nagyon fontos eseményre kerül sor Buzitán. Az ünnepélyes alapkőletétellel elkezdődik az új óvoda építése. Az ünnepséget megtisztelik: Grezsa István kormánybiztos úr, Menyhárt József az MKP elnöke, Jókai Tibor az SZMPSZ elnöke, Haraszti Attila Magyarország Kassai Főkonzulja, Csányi Norbert a Nemzetpolitikai Államtitkárság területi referense. Igét mondanak a történelmi egyházak képviselői. Szeretettel várunk mindenkit!

          • Rajzverseny

          • Alsó tagozatos diákjai egy meghirdetett rajzversenybe is beneveztek a következő rajzokkal:

          • Szép magyar beszéd

          • 2018. március 6-án "Szép magyar beszéd" kerületi versenyre került sor Kassán. Iskolánkat Parti Zsófia negyedik osztályos tanuló képviselte, Záhorsky Renáta tanító néni felkészítésében. Zsófika nagyon ügyesen és szépen helytállt, méltán büszkék lehetünk rá. Gratulálunk!

          • Programozás számítógép nélkül

          • 2018. március 6-án tartottuk iskolánk második Sulikopogtató foglalkozását, amely újra nagyon érdekesre sikeredett. A jövendő kis elsősök számítógép nélkül programoztak, egy jót játszottak, állatkákat simogattak, s érdekes kísérleteket nézhettek végig. Megtapasztalhatták, hogy játszva tanulni igazi élmény. A foglalkozást iskolánk felső tagozatos pedagógusai: Hanesz Angelika és Záhorszki István vezették.

          • Budapesti fellépés

          • Az UNESCO kezdeményezésére 1999-ben határoztak az anyanyelv nemzetközi napjáról, amelyet harmadik alkalommal tartott meg a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumban az Anyanyelvápolók Szövetsége. A rendezvény idei témája Tompa Mihály volt, akinek születésének 201., halálának 150. évfordulójára emlékezünk az idén.

            A buzitai tanulónk Horňák Marek Maximilián Tompa Mihály A Költő című versel lépett fel ezen a rendezvényen Budapesten és így  képviselte az iskolánkat, falunkat.

          • 2.SULIKOPOGTATÓ

          • "PROGRAMOZÁS SZÁMÍTÓGÉP NÉLKÜL" címmel tartjuk az idei második sulikopogtatót, 2018.március 6-án /kedden/ délután 16 órai kezdettel iskolánk hátsó épületében- a napközi otthonban és a természettudományi szaktanteremben. A foglalkozás vezetői: Hanesz Angelika és Záhorszki István pedagógusok. Szeretettel várjuk a jövendő elsősöket és szüleiket!

          • Egy remek délután...

          • 2018. február 20-án fél négytől RINGATÓ foglalkozással indítottunk a próbateremben, majd folyamatosan érkeztek az érdeklődők- volt, aki a pszichológus érdekesnek ígérkező előadása miatt, másokat a népi játszóház felhívása szólított meg, s nagy örömünkre sokan voltak azok is, akik az első sulikopogtatóra érkeztek. A próbaterem és a tornaterem egyik öltözője megtelt vidám szülőkkel és gyerekekkel. A játszóház választott témája -"a magocskák" - a kinti havazás ellenére tavaszi hangulatot varázsolt a terembe. A foglalkozásvezetők: Ádám Csilla, Lukes Beáta, a citerás lányok, Fazekas Andrea pszichológus tartalmassá tették ezt a remek délutánt. Minderről bővebben a képek mesélnek.

          • Járási szavalóverseny Szepsiben

          • Iskolánk diákjai 2018. február 20-án járási szavalóversenyen voltak Szepsiben, ahol újra remekül szerepeltek. Iskolánké lett 7 aranysávos minősítés a következő diákoknak köszönhetően: Horňák Júlia, Kondrot Aylin, Kozmann Krisztina, Mártha Csongor, Veres Odett, Parti Anna és Képes Lóránt. Az ezüst is szépen fénylik: Milicky Rebeka, Szaniszló Zsófia, Ďuríšek Ferenc, Konkoľ Gabriella, Kmecko Bianka, Parti Zsófia, Nagy Gábor Áron,  Varga Zsanett és Horňák Marek oklevelein. A bronzsávos minősítésnek is nagyon örültünk, amelyet ezen a versenyen Dobos Boglárka, Tóth Panni, Varga Rebeka, Kovács Nikola, Pollag Illés, Buzsicky Vivien és Mártha Mátyás értek el. Szívből gratulálunk valamennyi teljesítményhez az ifjú szavalóknak és felkészítőiknek: Pollag Szilviának és Szaszák Évának!

          • Szlovák-magyar játszóház

          • 2018. február 16-án /pénteken/ délután elsőseink és másodikosaink részére, "Jazierko" címmel szlovák-magyar játszóházat tartott iskolánk két pedagógusa: Radvánszky Ágnes és Iván Csilla. A remek hangulatban eltöltött másfél óra mosolyt varázsolt valemennyi résztvevő arcára. Beszélgettek, meséltek, dramatizáltak, énekeltek, rajzoltak. A foglalkozás végén házi kenyér, egészséges kenő, friss tea volt a jutalom, amelynek elkészítésében a szülők is segédkeztek.

          • Szülői értekezlet lesz iskolánkon

          • Tisztelt szülők! Értesítjük Önöket, hogy 2018. február 22-én /csütörtökön/ 16 30- as kezdettel osztály- szülői értekezletet tartunk iskolánk valamennyi osztályában. Szeretnénk kiértékelni az első félév eredményeit, viselkedési problémákat, valamint szeretnénk, ha újra közösen töltenénk ki a „Szülőföldön magyarul” című pályázat adatlapjait. Ezen a napon kiosztjuk a 2018-as év első 2 hónapjának utiköltségét is az iskola titkárságán.

            Kérem, hozzák magukkal a szülő személyi igazolványát, a gyermek születési anyakönyvi kivonatát /keresztlevél/, amennyiben lehet ezek fénymásolatát. Akik nem tudják megoldani előre a fénymásolást, azoknak az okmányok fénymásolását az iskola titkárságán megoldjuk, csak kérjük, hogy érkezzenek korábban, hogy ez készen legyen a szülői értekezlet előtt. Ezen kívül szükség van az igénylő bankszámlaszámára IBAN formátumban.

            Kérem, hogy tartsák fontosnak a szülői értekezleten való megjelenést!                                                       

    • Kapcsolatok

      • Základná škola s vyučovacím jazykom maďarským - Alapiskola, Buzica - Buzita
      • Iskola - Škola: +421 x 055 4665114
        Iskolakonyha - Školská jedáleň: +421 x 055 4665245
      • Buzica 327
        044 73 Buzica
        Slovakia
      • 35544015
      • 2021651830
    • Bejelentkezés