Aktuality - Újdonságok

          • Ballagás

          • 2018. június 28-án búcsúztunk kilencedikeseinktől. Detty, Kika, Filcsi, Lili, Denisza, Bálint, Jani és Ferenc iskolánk vár és visszavár TITEKET!!!!

          • HIT-NAP

          • 2018. június 28-án szerveztük az idei HIT-NAPot. Nagy Gábor és Vargha Balázs református lelkészek irányításával és lelki vezetésével telt a délelőtt. Segítségünkre siettek volt diákjaink is, akik örömmel jöttek vissza iskolánkba. Az időjárás próbára tette türelmünket, de kiálltuk a próbát- vidáman, lelkileg feltöltődve értékeltük délután az egyes érdekes állomásokon nyújtott teljesítményt. Sokat tanultunk a hitről, a bizalomról, félelmeink leküzdéséről.

          • Meghívó

          • Tisztelt szülők, nagyszülők, iskolabarátok, gyerekek!

            Mindenkit szeretettel várunk iskolánk ballagási és tanévzáró ünnepségére, amelyre 2018. június 28-án /csütörtökön/ 8 45 órai kezdettel kerül sor iskolánk udvarán /rossz idő esetén a tornateremben/, majd az azt követő ökumenikus istentiszteletre, 10 30-as kezdettel a katolikus templomba.

          • Kisbárányok születtek!

          • Iskolánk kisállatparkja három újszülött báránnyal gyarapodott. A három fekete kisbárány bátran ismerkedik a környezettel, s természetes, hogy egy nap alatt a gyerekek kedvencei lettek.

          • Keleti turnén a néptáncosok és a táncos mese

          • 2018. június 25-én és 26-án a nagy Kelepelők és a Táncos mese szakkör tagjai egy turnén vettek részt a keleti végeken. Első nap délelőtt Nagykaposon, este Imregen, második nap pedig Nagyszelmencen mutatkoztak be. Az ügyes kis művészek és hagyományőrzők fáradtan, de rengeteg élménnyel és tapasztalattal gazdagodva értek haza. Hálásak vagyunk nekik és csoportvezetőiknek: Ádám Csillának és Kmecko Évának, hogy hírt vittek iskolánkról!

          • Egy pár fontos információ a tanév utolsó napjairól

          • Tisztelt szülők, kedves gyerekek! Egy pár fontos információval szeretnénk szolgálni a tanév utolsó napjairól.

            • Utiköltség osztása a következő falvakból beutazó tanulók szülei részére: Szádelő, Horváti, Torna, Péder, Jánok, Jászó, Nagyida, Reste, Alsólánc, Felsőlánc, Hím- 2018. június 27./szerda/ 8 00- 16 00, valamint 2018. június 28. /csütörtök/  8 00- 15 00 - az iskola titkárságán.

            •  A napközi otthon 2018. június 25., 26. és 27-én még rendesen üzemel. 2018.6.28-án /csütörtökön/ már nincs napközi otthon.

            • Az iskolabusz 6.28-án /csütörtökön/ rendhagyó időben viszi haza a gyerekeket. A 21 személyes autóbusz 12 15-kor Restére, 12 30-kor Komarócra, Szesztára és Csécsbe. A 45 személyes autóbusz 12 30-kor indul Szepsi irányába, ahonnan 13 óra környékén minden településre megy autóbusz. A gyerekek ezen a napon történő hazajutását az is megkönnyítheti, ha a szülők ezt a napot választják az utiköltség átvételére.

            • 2018.június 25.-26.- KELETI TURNÉN vesznek részt a nagy Kelepelők és a Táncos mese szakkör tagjai. Ellátogatnak Nagykaposra, Nagyszelmencre és Imregre. Sok sikert nekik a fellépésekhez!!!!

            • 2018. június 27. /szerda/- HIT-NAP-ot szervezünk az iskolában! Egy igazi csapatépítő, lélekemelő program, amelyből nem maradhat ki senki!!!! Minden gyereket sportos öltözékben várunk!

            • 2018. június 28. /csütörtök/a tanévzáró és a ballagás időpontja, amelyre szeretettel várunk mindenkit! Reggel osztályfőnöki órákkal, majd 9 órától ünnepélyes tanévzáróval, 10 30-kor pedig  ökumenikus istentisztelettel a katolikus templomban.

            • Idén a bizonyítványosztás is rendhagyó időben, 2018.6.28-án /csütörtökön/, a 11 45 és 12 15 között megtartásra kerülő osztályfőnöki órákon történik. /tehát az ökumenikus istentisztelet után közösen visszajövünk az iskolába és kiosztjuk a bizonyítványt/

            • 2018.június 28.- NÉPI JÁTSZÓHÁZ a próbateremben, valamint SZÜLŐK ISKOLÁJA a tornateremben. Mindkettő 16 órai kezdettel. Mindenkit szeretettel várunk!!!!

            • Technikai okok miatt 6.29-én /pénteken/ már nem kell bejönni a gyerekeknek az iskolába!!!!

            • KELLEMES NYARAT KÍVÁNUNK MINDENKINEK!!!!

             

          • A KIS KELEPELŐK Miskolcon

          • 2018. június 23-án a KIS KELEPELŐK a Tiszán innen- Dunán túl című Kárpát -medencei népművészeti vetélkedőn vettek részt Miskolcon. Az ifjú táncosok nagyon jól érezték magukat, ügyesen szerepeltek, bronzsávos besorolást nyertek. Gratulálunk nekik és csoportvezetőiknek: Ádám Csillának, Ádám Norbertnak és Kmecko Évának. A képek mesélnek....

          • Citerás összpontosítás- Sústredenie citaristov

          • 2018.június 23-án /szombaton/ Levendula Fesztivál volt Keresztétén, amelyre a citerások is meghívást kaptak. Az időjárás sajnos nem kedvezett ennek a nagyszerű, jól megszervezett rendezvénynek. Esett az eső, fújt a szél, de ez sem szegte kedvünket, s örömzenéltünk az eső elől tető alá húzódott tömegnek. A nap végére a nap is kisütött, így még levendulát is szedhettünk.

          • A kisgólyák gyűrűzése

          • 2018.június 21-én megtörtént községünkben a kisgólyák gyűrűzése. Ezt a rendkívüli eseményt minden éven izgatottan várja kicsi és nagy egyaránt. Nem adatik meg bárkinek, hogy kisgólyát simogathat, nevet adhat neki, s igazi szakemberekkel beszélgethet a gólyák életéről, szokásairól. A mi kis diákjaink ma ennek részesei lehettek. Köszönjük Dr. Fulínnak és munkatársainak, hogy ezt évről-évre megélhetjük!

          • Az 1.-3. évfolyamok osztálykirándulása

          • 2018. június 20-án iskolánk 1.-3. évfolyamos diákjai osztálykiránduláson vettek részt. A nagy csapat Rozsnyón a bányászati múzeumban, majd a gombaszögi barlangban szerzett új ismereteket. Jó volt együtt lenni!

          • ARANY-BUSZ

          • A Petőfi Irodalmi Múzeumban 2017 májusában nyílt meg a 200 éve született Arany János előtt tisztelgő reprezentatív kiállítás, valamint ennek utazó változata is. Az e célra átalakított „Arany 200 busz” 2018. június 20-án /szerdán / 10 00 és 15 00 között a Buzitai Községi Hivatal parkolójában volt megtekinthető.

            Az egyedi látványvilágú kiállítás versek, képek, különféle dokumentumok és relikviamásolatok segítségével mutatja be Arany János életművét, kapcsolatait, költészetének máig ható jelentőségét. A buszba manuális játékokat és a digitális eszközöket is beépíttek, melyek nem csupán szórakoztató élményt nyújtanak, de mélyebb tudást is közvetítenek. Diákjainknak nagyon tetszett az interaktív kiállítás.

          • Bokréta táborban voltunk

          • Egy újabb kapcsolat van alakulóban. A Bokréta Alapfokú Művészeti Iskola meghívására mentünk az edzőtáborba, iskolájukba Sátoraljaújhelybe. Tavaly egy napot töltöttünk Pusztafalun az edzőtáborukban és olyan jó volt, hogy akkor határoztuk el, idén újra megyünk. Az imregi Bazsarózsák is csatlakoztak hozzánk és a Bokrétások közül is páran. Bodrogközi táncokat tanultak a gyerekek, ismerkedtek, barátkoztak, fürödtek, fociztak. Jövő héten ugyanez a csapat találkozik Imregen és Pácinban, kibővülve a Táncos Cipellőkkel és a kisebb Bokrétásokkal. Imregen együtt táncolnak a Bazsarózsásokkal, majd Pácinban ott leszünk a Bokrétás táborzárón. A nagy Kelepelőket csoportvezetőik: Ádám Csilla, Kmecko Éva és Ádám Norbert kísérték.

          • Legyél Te is madarász!

          • Iskolánk harmadik osztályosai osztályfőnökük, Porubsky Judit vezetésével egy madármegfigyelő versenybe kapcsolódtak be tavasszal. Örömmel olvastuk az Aggteleki Nemzeti Park honlapján a jó hírt, hogy a 3.-4. évfolyamosok mezőnyében csapatunk a nagyon szép harmadik helyen végzett!!! Gratulálunk, ügyesek vagytok!!!!  Részletesen a versenyről és az eredményekről: http://www.anp.hu/hu/legyel-te-is-madarasz-eredmenyhirdetes

          • Év végi koncert

          • 2018. június 13-án, délután volt zenedéseink év végi koncertje. Hornyák Marek zenetanár felkészítésében mutatkoztak be ügyes fiatal tehetségeink. Ügyesek voltatok!!!!

          • Egy versenyen Budapesten

          • 2018. június nyolcadikán és kilencedikén háromtagú csapat: Parti Anna, Képes Lóránt és Abosi Dávid Budapesten képviselte iskolánkat a XVIII. Balogh János Kárpát-medencei Környezet- és Egészségvédelmi Csapatverseny döntőjében, ahol nyolcadik helyezést értek el. A verseny kapcsán meglátogatták a Richter Gedeon gyógyszergyárat, amely világszerte ismert egyedi győgyszereiről. Felkészítő pedagógusok: Záhorszki István és Renáta.

    • Kapcsolatok

      • Základná škola s vyučovacím jazykom maďarským - Alapiskola, Buzica - Buzita
      • Iskola - Škola: +421 x 055 4665114
        Iskolakonyha - Školská jedáleň: +421 x 055 4665245
      • Buzica 327
        044 73 Buzica
        Slovakia
      • 35544015
      • 2021651830
    • Bejelentkezés