Aktuality - Újdonságok

          • Babaszínház

          • A budapesti Aranyszamár Színház előadásában láthattuk az idei első Babaszínházi produkciót. Hangok és ritmusok, valamennyi nagyon sokatmondó, vagyis - szavak nélkül is sok mindent ki tudunk fejezni. Minden babának és mamának nagyon tetszett. Köszönjük a Cseperedő programnak!!!!

          • Már három gyertya ég

          • 2019.december 16-án /hétfőn/ reggel meggyújtottuk iskolánk adventi koszorújának harmadik gyertyáját is. Egy-egy ilyen alkalom még jobb közösséggé kovácsol bennünket. Igazi öröm, hogy közösen várakozunk.

          • Citerás összpontosítás Szádalmáson

          • A Kanyapta Polgári Társulás BGA-hoz benyújtott sikeres pályázatának köszönhetően a Buzitai Citerazenekar és iskolánk legidősebb citeracsoportja citerás összpontosításon vett részt Szádalmáson, 2019.szeptember 12. és 15. között. Örömmel tértünk vissza a Granáriumba, ahol idén is nagyon jól éreztük magunkat. A lányok nagyon sokat citeráztak, énekeltek, tervezgettek, kézműveskedtek és társasoztak. Újra jó volt együtt lenni, s megélni azt, hogy vannak közös céljaink, s ennek köszönhetően közös élményeink és emlékeink, amelyek előre visznek és megerősítenek.

          • Karácsonyi műsor

          • 2019. december 15-én /vasárnap/ délután, gyermekeink, pedagógusaink felkészítésében és közreműködésével, egy fergeteges karácsonyi műsort adtak a buzitai kultúrházban. Mi ezzel kívántunk mindenkinek BÉKÉS, BOLDOG KARÁCSONYT!

          • Másodikosaink az óvodába látogattak

          • A második osztályok tanulói csütörtökön ellátogattak falunk új óvodájába.  Már sok szépet hallottak az oviról, nagyon kíváncsiak voltak, hiszen több barátjuk is oda jár. Amikor megérkeztek, az ovisok örömmel fogadták mindnyájukat. Az iskolások vidám verssel szórakoztatták a kisebbeket, egy kis édességgel is kedveskedtek, majd bejárták a szép csoportszobákat. A játékoknak sem tudtak ellenállni, a képek is visszaigazolják.  Majd meséltek az óvó néniknek az iskolában töltött napokról.  Befejezésképpen a körbebeépített hangulatos játszótéren egy jót játszottak.

          • Adventi koncert

          • 2019. december 13-án, "Mennyből az angyal" címmel, adventi koncerteten vettek részt iskolánk diákjai a buzitai római katolikus templomban. Vadkerti Imre, Sipos Dávid, Zsapka Attila és Szűts István gyönyörű karácsonyi dallamokkal varázsoltak közelebb bennünket a karácsony csodájához.

          • Ösztöndíj átadás

          • 2019. szeptember 12-én a Rákóczi Szövetség képviselői látogattak iskolánkra, hogy a szülőknek és a gyerekeknek átadják az idei ösztöndíjat. Kis elsőseink aranyos műsorral készültek. Köszönjük a támogatást!

          • Hangszersimogató

          • 2019.szeptember 11-én, délután évadnyitó program volt iskolánk próbatermében az óvodások és kisiskolások részére, amely a Cseperedőnek köszönhetően az Énekes-ovi keretén belül valósult meg. Horsa István, az dél-komáromi Ördöngős Népzenetanoda alapítója látogatott el hozzánk hangszereivel. A hangszersimogató igazi HANGSZER-SIMOGATÓ volt, ahogy az a képeken is látható.

          • Magyarok kenyere

          • Magyarok Kenyere, avagy 15 millió búzaszem.... Ennek a nemes kezdeményezésnek köszönhető, hogy 2019. december 13-án a Bodollói Imatalálkozó keretén belül iskolánk pedagógusa, hitoktatója, Bubenko Éva átvehette az adományozó levelet, amely arról biztosít bennünket, hogy iskolánk is részesül a lisztadományból, amit ezúton is szívből köszönünk!

          • Elindult a SZAVAZÁS!!!!

          • Ahogy arról már beszámoltunk, iskolánk pedagógusa, Hanesz Angelika ott van az "Učiteľ Slovenska" című verseny döntősei között. 2019. szeptember 10. és 30. között közönségszavazás keretén belül mindenki leadhatja voksát a legszimpatikusabb döntős mellett. Mi HANESZ ANGELIKA részére kérjük a szavazatokat! Nagy öröm lenne számunkra, ha éppen egy nemzetiségi, kis falusi iskola pedagógusa lenne a befutó. Aki ismeri Angelikát, az biztosan mellette szavaz. Aki nem ismeri, annak segíthet ez a kisfilm, amely a következő linken megtekinthető, s amelyben minden nyilatkozóra és szereplőre szintén nagyon büszkék vagyunk! Íme a kisfilm: https://www.youtube.com/watch?v=powe0_eEVoQ

            Szavazásra pedig itt van lehetőség: https://domov.sme.sk/c/22208546/sutaz-ucitel-slovenska-2019.html?ref=tab

             

          • Meggyújtottuk a második gyertyát

          • Adventi hírnök, friss fenyőág

            Lobog már két gyertyaláng.

            Ha zörget Jézus, jól figyelj, ám

            Betér a szívünk ajtaján.

            Ujjong a szívünk, dalra gyúl.

            Nincs már messze az Úr!

          • Citerásaink Kassán

          • Iskolánk legidősebb citeracsoportja 2019. szeptember 7-én Kassán lépett fel. Idén 70 éves a Csemadok, ebből az alkalomból valósult meg a mai központi rendezvény is.

          • Díszítettünk és sütöttünk

          • A hatodikosok nagyon szeretnek együtt lenni, legyen az péntek délután vagy hétfőn reggel. Péntek délután Mikulás napi mézeskalácssütést szerveztek, hétfőn reggel pedig közösen kidíszítették az osztály karácsonyfáját. Az ötletszerző pedig az osztályfőnök, Kondrot Zsuzsa tanító néni.

          • Szivárvány, angol-magyar játszóház

          • Iskolánk kis másodikosai karácsonyváró játszóházban tölthették a péntek délutánt, december 6-án, Szent Miklós napján, Kovács Gizella tanító néni vezetésével. Készítettünk kis Jézuskás karácsonyi díszeket, színeztünk, táncoltunk és sokat játszottunk, tanultunk. Mindezt két nyelven, magyarul és angolul! Nagyon kellemes, vidám délután volt, gyertek máskor is! Szeretettel várunk!

          • Szívből gratulálunk!

          • 2019. augusztus 30 –án a római katolikus hitoktatók tanévnyitóján Mons. PhDr. PsLic. Marek Forgáč, PhD. segédpüspök ünnepélyes keretek között, köszönőlevéllel jutalmazta meg  pedagógusunk, Bubenko Éva 20 éves hitoktatói tevékenységét, egyben kérve a Gondviselő Isten támogatását további munkájához. Szívből gratulálunk!

          • Nálunk járt a Mikulás és segédei

          • December 6-án újra ellátogatott hozzánk a Mikulás, akit segédei, az angyalok és az ördögök kísértek. A szülői szövetség gazdag ajándékát adták át a gyerekeknek, pedagógusoknak, iskolai alkalmazottaknak egyaránt. Az óvodába is ellátogattak, ahol szintén nagy örömmel fogadták őket.

          • Ünnepélyes tanévnyitó

          • 2019. szeptember 2-án újra hangos volt az iskola. Meghívott vendégek, volt és jelenlegi pedagógusok, iskolai alkalmazottak, szülők, nagyszülők, iskolabarátok és gyerekek töltötték meg az udvart, az osztályokat. Az ünnepi műsor, a kopjafa koszorúzása és az első osztályfőnöki órák után a katolikus templomban ökumenikus istentisztelet keretén belül kértünk áldást az új tanévre.

          • Téli vásárt szerveztünk

          • Iskolánkon már hagyomány, hogy téli és tavaszi vásárt szervezünk. Karácsony közeledtével a téli vásáron árulhattak és vásárolhattak gyermekeink, alkalmazottaink, s az esetleges érdeklődők. Remek hangulatban telt a nap. A szervezést Záhorsky Renáta és Lukes Beáta tanító néniknek köszönjük!