Pék László a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke levélben üdvözölte kopjafaavató jubileumi rendezvényünket. Íme a levél:
"Tisztelt igazgató asszony, polgármester úr, pedagógusok, diákok, kedves ünneplő közösség!
Megköszönve kedves meghívásukat, sajnálom, hogy előzetes ígéretem ellenére, a magyar iskolák ezévi országos beiratkozási programjának gútai rendezvénye miatt, nem tudok részt venni iskolájuk ünnepségén, pedig szívesen megtettem volna.
Kedves emlékem, ahogyan két éve, a kassai országos tanévnyitó alkalmával Önök milyen szeretettel látták vendégül itt az iskolaudvaron a Pedagógusszövetség vezetését és az ország nyugati végéből érkező pedagógusok lelkes csoportját.
A Pedagógusszövetség igyekszik odafigyelni a magyar iskolákra, különösen azokban a térségekben, ahol erre a gyermeklétszám-csökkenés, a szórványosodás, a nagyváros vonzása, az asszimilációnak az átlagosnál erősebb hatása jelentkezik.
Örömmel mondhatjuk, hogy a buzitai iskola eddig sikeresen dacol mindezen hatásokkal. Az igazgatónő irányítási rátermettsége, a pedagógusok tenni akarása és a szakmai rendezvényeken továbbfejlesztett tudása, az önkormányzat és a szülők segítsége, valamint a gyermekek tehetsége és szorgalma feltétele ezeknek az eredményeknek. A sportpályák és a tanuszoda létrejötte, a Gólyahír diákújság, a néptáncosok és a citerások tevékenysége, a továbbtanulási kedv, a tanulmányi versenyeken elért eredmények, a kézműves foglalkozások, a színházlátogatások pedig bizonyítékai a pedagógusok odaadó és eredményes munkájának illetve a jóakaratú támogatók odafigyelésének.
A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége nevében köszönöm eddigi együttműködésüket szövetségünkkel, további eredményes évtizedeket kívánok a több kis település és Buzita magyar nyelvű művelődését felvállaló iskolának. Kívánom, hogy diákjaik szép eredményei győzzék meg a szülőket arról, hogy érdemes ebbe az intézménybe íratni és járatni gyermeküket.
Szép emlékezést és eredményes jövőt kívánok az iskolának tisztelettel és szeretettel
Pék László, a Pedagógusszövetség országos elnöke