A Nagy Kelepelők sem tétlenkedtek a hétvégén. A kassai kerület értékei vagy ékszerei között léptek színpadra, mint igazi drágakövek. Köszönet a fiatal táncosoknak és a csoportvezetőknek: Ádám Csillának és Norbertnak, valamint Kmecko Évának.
A Nagy Kelepelők sem tétlenkedtek a hétvégén. A kassai kerület értékei vagy ékszerei között léptek színpadra, mint igazi drágakövek. Köszönet a fiatal táncosoknak és a csoportvezetőknek: Ádám Csillának és Norbertnak, valamint Kmecko Évának.
2019.november 21-én iskolásaink és a kis ovisok a Cseperedő programnak köszönhetően Szarka Gyula, "Benned van a kutyavér" című koncertjének résztvevői lehettek. Fergeteges hangulatban zajlott az előadás, amelyen jól szórakoztak kicsik és nagyok egyaránt.
Kis elsőseink ma izgatottan várták, hogy milyen feladatok várnak majd rájuk az elsősavatáson. Nagytesóik kíséretében és biztatásával nagyon könnyen vették az akadályokat. Öröm volt nézni a sok mosolygós, vidám arcot. A képek tovább mesélnek.....
Eltelt egy negyedév, s mi a sok-sok versenyen való részvételért, aktivitásért, ügyességért értékeltük diákjainkat. Az apró ajándékok mind örömet okoztak.
A Kassai Ipari diákjainak értékes és érdekes előadását hallhatták iskolánk nyolc- és kilencedikes diákjai. A téma pedig nagyon aktuális- az internet veszélyei. Reméljük, hogy diákjaink sok hasznos dolgot tanultak belőle, s a jövőben óvatosabbak lesznek.
Iskolánk és a Buzitánkért Polgári Társulás közös szervezésében november 11-én, Márton napján NÉPI JÁTSZÓHÁZBA invitáltuk a ringatós, óvodás, elsős és másodikos korosztályt. A téma pedig mi lehetett más, mint a LIBA, KACSA és a többiek, s persze Márton és Erszébet napi szokások. A foglalkozás vezetői: Ádám Csilla, Kmecko Éva és Lukes Beáta pedagógusok. S szinte minden népi játszóház segítője iskolánk ügyes diákja, citerása és táncosa Kmecko Bianka.
A napközi otthonnak nagyon nagy szerepe van a nevelés és oktatás területén. Itt gyakrabban nyílhat lehetőség kézműveskedésre, irányított és szabad játékra, közös beszélgetésekre. Másodikosaink, Kmecko Éva tanító néni vezetésével Márton napján libákat készítettek. A szép fehér, sárga csőrű, piros szalagos teremtmények vígan sorakoznak az asztalon, s díszítik az osztályt.
Egy újabb rendhagyó osztályfőnöki óráról számolhatunk be. Nyolcadikosaink, osztályfőnökük, Hornyák Zsuzsa tanító néni vezetésével, pizzát sütöttek iskolánk konyhácskájában. A közös alkotás, családias hangulat biztosan erősíti a csapatszellemet. Jó étvágyat!
Iskolánk diákjai a kassai Szlovák Tudományos Akadémia Kísérleti Fizikai Intézetében (SAV - Ústav experimentálnej fyziky) Tudománynapon vettek részt HAnesz Angelika tanító néni kíséretében, ahol a kutatóintézet laboratóriumaiban kísérletezhettek. A mágnesességről szóló bemutatókon megtudhatták mire használják a mágneses nanorészecskék hypertermikus hatásait és hogyan készül és mire jó a mágneses folyadék, másnéven ferrofluid. A nap záróelőadása Nicola Tesláról és a nagyfeszültségű Tesla-transzformátorokról izgalmas élmény volt mindannyiunk számára.
2019. november 20-án /szerdán/ Szlovákia valemennyi alapiskolájában az ötödikesek felmérés részesei lesznek. A tesztelés a matematika és magyar nyelv tantárgyakat érinti. Pontosabb leírást a következő linkre kattintva olvashat a kedves érdeklődő: https://www.nucem.sk/sk/merania/narodne-merania/testovanie-5/roky/2019-2020
2019.november 7-én került átadásra Pozsonyban a Dionýz Ilkovič Díj, amely azokat a pedagógusokat, egyéneket jutalmazza, akik az iskolán kívüli tevékenységben, a természettudományok- matematika, fizika, kémia és informatika terén érnek el sikereket diákjaikkal, csapataikkal. Az idei három győztes egyike iskolánk pedagógusa, Hanesz Angelika. Szívből gratulálunk! Íme, egy remek kisfilm és egy szöveges ismertető: https://www.cenadi.sk/osoby/angelika-hanesz/
Egy örökzöld mese- a Hófehérke- volt a mai rendhagyó szlovák óra témája. Remek szereplők, egyedi ötletek... . Újra nem csalódtunk a Clipperton társulat előadásán.
Novemberi szlovák nyelvű játszóházban töltöttek egy vidám késő őszi délutánt a harmadikos tanulók ügyes csoportja negyedikes nagylányok közreműködésével. Először Ági tanító nénivel elkészítették a répás kekszet, majd míg a keksz a sütőben volt, érdekes játékokat játszottak Tímea tanító nénivel. A helyi suliboltban gyümölcsöket, zöldségeket, pizzát és hamburgert vásároltak, majd gyakorolták az évszakokat, valamint az évszakokhoz kapcsolódó ünnepeket. Versenyeztek, melyik csoport ismer több állatot, majd bulis zenés játékkal zárták a foglakozást.
Iskolánk kilencedikes és nyolcadikos tanulói lassan kilépnek a nagybetűs életbe. Pályaválasztás előtt állnak, sokan nagyvárosi iskolákban folytatják majd tanulmányaikat. Szanyi Márk, főiskolai hallgató, a névhasználat lehetőségeiről tartott számukra egy rövid előadást. A szlovákul írt vezetéknevek, keresztnevek, az -ová végződés- ezek elhagyása, magyarosítása már ebben a korban is elgondolkodtathatja a gyerekeket.
ANGOL KLUB-FELSŐSÖKNEK: Szerdán, 2019. november 6-án, délután 14:20-tól folytatjuk az ALADDIN című mesét. Helyszín az emeleten/5.osztály. Mindenkit szeretettel várunk!
Iskolánk hét kilencedikes tanulója osztályfőnökük, Ádám Csilla tanító néni kíséretében ellátogatott a MÁRAI GIMI nyitott napjára Kassára. A délelőtt folyamán bejárták a gimi minden zegét-zugát, hogy a környezetvédelem témakörről minél többet megtudjanak. Öröm volt találkozni az egyes helyszíneken volt diákjainkkal is.
Októberben újra megnyitotta kapuit iskolánk angol-magyar játszóháza. A tanulni és szórakozni vágyó harmadikos és negyedikes tanulókat Kovács Gizella és Lukes Beáta tanító nénik várták. A téma pedig nagyon aktuális, az ősz.
Hogy tudsz a legtöbbet tanulni a világról? Úgy, ha útnak indulsz! Ezt tettük mi is, amikor tavaly Erdélybe látogattunk és most viszonozhattuk a szilágysomlyói barátaink vendégszeretetét. Buzita-Debrőd-Jászó-Kassa, mind-mind egy életre szóló élmény, tapasztalat, tudás, ami megmarad. Sok emberi jó szó, odafigyelés, eszmecsere, barátkozás-ez az ami formál emberileg és szakmailag egyaránt. Jó volt veletek, sok élménnyel gazdagodtunk! /Új képekkel bővült!/
Iskolánk próbatermében minden hétfőn 16 órai kezdettel Ringató foglalkozásra vár minden babát és mamát Ádám Csilla, foglalkozásvezető. A képek elárulják, hogy mindenki mennyire jól érzi magát!
"A magyar népmese napja" alkalmából iskolánk bekapcsolódott egy remek kezdeményezésbe " A Nagy népmese kihívás" címmel. A legkitartóbbak 14 napon át naponta elolvastak egy mesét, majd a kihívás végén egy 28 kérdésből álló kvíz várt kitöltésre. Iskolánk másodikosai, valamit ötödikes diákunk, Kmecko Mátyás is oklevélben részesült, amelyet mellékletben megtekinthettek. II.Iskolai_klub_Alapiskola_Buzita_-_oklevel-2019.pdf , Kmecko_Matyas_-_oklevel-2019.pdf .
Gratulálunk! Szívesen közöljük mások oklevelét is, ha megosztjátok velünk!
Powered by aSc EduPage