Aktuality - Újdonságok

          • Citerás összpontosítás a Granáriumban

          • A Kanyapta Polgári Társulás BGA-hoz benyújtott sikeres pályázatának köszönhetően, 2022. június 5.-7. között, három kellemes napot tölthettek el citerásaink Szádalmáson, a Granáriumban. A pályázat címének megfelelően bizonyíthatták, hogy "Citerásaink- egy igazi aktív közösség!". A citerázás mellett volt idő játékra, kézműveskedésre, sétára és tervezgetésre egyaránt. Jó volt újra együtt lenni!

          • Ügyes mesemondóink!

          • Közhírré tétetik, hogy megtartották kis országunk legjobb mesemondóinak versenyét, az Ipolyi Arnold Népmesemondó Versenyt, amelynek idén a varázslatos Gombaszög adott otthont. A nemes megmérettetésben leányzóink palóc népmeséikkel kivívták a zsűri elismerését. Fedor Erika tanító néni felkészítésében Horňák Júlia ezüst sávos lett, Varga Zsanett kiemelt aranysávos besorolást ért el. Nagyon büszkék vagyunk rátok és sikereitekhez szívből gratulálunk!

          • XX. Balogh János Környezet- és Egészségvédelmi Csapatverseny Budapesten

          • Iskolánk három diákja: Kozmann Krisztina, Parti Zsófia és Szaniszló Zsófia, Záhorszki István és Renáta pedagógusok felkészítésében a hétvégén részt vettek a XX. Balogh János Környezet- és Egészségvédelmi Csapatversenyen Budapesten. Egyedüli felvidéki csapatként kerültek a döntőbe, ahol az erős mezőnyben tíz csapat között nagyon szép ötödik helyen végeztek. Szívből gratulálunk a remek teljesítményhez és iskolánk méltó képviseletéhez!

          • Papírgyűjtés értékelés... és akiket megdicsértünk

          • Májusban megszerveztük a hagyományos papírgyűjtést, amelyhez kis eletromos gépek gyűjtése is társult. Mindkét gyűjtést a gyermeknap keretén belül értékeltük. A győztes osztályoknak járó tortát Nozdrovicky Zsuzsának köszönjük!!! Lencsevégre kaptuk mindazokat, akiket iskolánk méltó és sikeres képviseletéért dícsértünk! Sok mindenkire lehetünk büszkék!

          • Ilyen volt a MI gyermeknapunk

          • Tánc, bábjáték, rendőr bemutató, Minyon, kézműveskedés, állomások, értékelés, sport, játék, nevetés, hamburger és torta.... Minderről a képek mesélnek...

          • Hét diákunk az Országos Szavalóversenyen!

          • Május 27-28-a között rendezték meg Érsekújvárott a Petőfi-Tompa Seregszemle országos döntőjét, ahová csak a legjobb szavalók juthattak el. A Felvidék 3000 szavalójából 110-en kaptak meghívást. A mi iskolánkat és a régiót 7 szavalónk képviselte: Mohňanský Péter, Parti Borbála, Csáji Katalin, Horňák Júlia, Milický Rebeca, Horňák Marek és Varga Zsanett. A szoros küzdelem és a nemes megmérettetés díjakat is hozott számunkra. Horňák Júlia országos 3.helyezést ért el és Varga Zsanett különdíjban részesült. Felkészítőik: Fedor Erika, Simko Tímea és Medve Alaxendra pedagógusok. Hatalmas gratuláció mind a hét diákunknak és felkészítőiknek! Külön öröm számunkra, hogy volt diákunk, Képes Lóránt országos első helyezést ért el!

          • Csereháti Fesztivál

          • 2022. május 28-án, szombaton a buzitai amfiteátrum adott otthont a Csereháti Fesztiválnak. Remek időben, jó hangulatban zajlott a találkozó, amelyen nagy örömünkre sok diákunk jelen volt. Köszönet az iskola és az óvoda pedagógusainak, akik a programok nagy részét biztosították! Jó volt újra együtt lenni!

          • Iskolai kosárlabda bajnokság

          • Pár hete iskolai kosárlabda bajnokságot hirdettünk, amelyre iskolánk hetedikes és kilencedikes diákjai nevezték be csapataikat. Jelenleg négy mérkőzés van mögöttünk, amelyből három a kilencedikesek, egy pedig a hetedikesek győzelmével zárult. Valamennyi remek hangulatban, szoros küzdelemben zajlott.

          • Tanulmányi kiránduláson voltunk

          • "Márai Sándor nyomában indult útnak a 8. és 9. osztály. Ahogy az író regényhőse, Szindbád, beutazza a világot, majd hazaér, mi is így tettünk egy félig képzeletbeli, félig valós sétát visszautazva az időben a századfordulós kassai miliőbe. Bebarangoltuk az óváros utcáit, tisztelegtünk Márai Sándor szobra előtt, majd a Márai-házban egy rendhagyó irodalom órán vettünk részt Ötvös Anna vezetésében. A Löffler Galériában megismerkedtünk a kassai festökkel s müveikkel, Löffler Béla szobraival, söt az emlékszobáját is megtekintettük. A Márai szobor mellett elsétáltunk Csordák Lajos és Halász Hradil Elemér müterme mellett is, de a mai nap legnagyobb élménye igazán a képtár idöszakos interaktív kiállítása volt, melyen szó szerint erölködtünk."- számolt be Ádám Csilla és Fedor Erika tanító néni.

          • Örömmel alkotunk

          • Kis másodikosaink nagyon szeretnek kézműveskedni. Most Kmecko Éva tanító nénivel alkottak. Íme az eredmény!

          • 1.Felvidéki Fizikaverseny

          • Három diákunk, vehetett részt a galántai Kodály Zoltán Gimnáziumban megrendezett 1. Felvidéki Fizikaversenyen az SZMPSZ szervezésében. Sabo Bernadett különdíjban részesült, Parti Zsófia és Konkoľ Gabika pedig sikeresen megoldók voltak. Mindhárman a házi levelező forduló eredményei alapján kaptak meghívást a döntőbe. Furfangos feladatok, izgalmas kísérletek, brutális fizikai előadás és szép élmények tették emlékezetessé a napot – no és sok-sok fizika 😊 Gratulálunk a lányoknak a szép eredményekért! Felkészítő tanár: Hanesz Angelika

          • Gál Sándorra emlékeztünk

          • Közel egy éve, hogy Gál Sándor, a mi Sanyi bácsink eltávozott az élők sorából. Harmadikosaink, Medve Alexandra tanító néni vezetésével rá emlékeztek. A temetőkertben, a sírnál, Gál Sándor verseket szavaltak, virágcsokrot helyeztek el és fejet hajtottak. Emlékét őrizzük!

          • Hasznos időtöltés a napköziben

          • A másodikosok és a harmadikosok napközis időtöltésébe tekinthetünk be Héger Anita és Lipták Zsuzsa tanító nénik fényképeinek köszönhetően...

          • PRÓBABÁL

          • 2022. május 21-én iskolánk nyolcadikos és kilencedikes diákjai részére megszerveztük a hagyományos próbabált, amelynek a szépen megújult buzitai kultúrház adott otthont. Liga Erszébet tánctanárnő vezetésével 10 tartalmas táncpróba keterén belül készültek a gyerekek a bemutatóra, amelyet szeretteik, barátaik és pedagógusaik előtt tarthattak meg. Köszönet a szülőknek, a tánctanárnőnek, a gyerekeknek és az osztályfőnököknek!

          • Gál Sándor Napok

          • 2022.május 20.-21. igazi ünnep volt Buzitán. Megszervezték az első Gál Sándor Napokat. Az első nap a gyerekekről, versekről, zenéről szólt. A második nap szakmai-és élménybeszámolókat, majd egy nagyon szép ünnepi műsort zárt magába. Nagyon jó volt emlékezni a Mi Sanyi Bácsinkra! Köszönet a gyerekeknek és a felkészítő pedagógusoknak!

          • Természeti iskola- 4.,5.nap

          • Az utolsó két nap programja is remek volt. Csütörtökön a TANAP múzeumba látogattunk, kézműveskedtünk, játszottunk, s játszva tanultunk. Az utolsó nap az értékelésről, pakolásról, sétáról szólt. Pénteken délután valamennyien egészségesen, fáradtan, de telve élményekkel és tapasztalatokkal szálltunk ki az autóbuszból. A Tátrába még biztosan ellátogatunk! Köszönjük a tanító néniknek, a nővérkének, az autóbuszsofőrnek!

          • Természeti iskola-3.nap

          • Egy újabb szép nap van utánunk. Igazi túra, remek időjárás, sok-sok élmény! Még kis hóember is épült! Találd meg a képeken!

          • Népmesemondó verseny

          • Népmesemondóink: Medve Barbara, Hornyák Júlia és Varga Zsanett, 2022. május 17-én részt vettek az Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny regionális fordulóján, Várhosszúréten. Felkészítőik: Medve Alexandra és Fedor Erika pedagógusok örömére nagyon szépen szerepeltek. Zsani és Julcsi arany- , Barbara pedig ezüstsávos minősítést ért el. Szívből gratulálunk!

    • Kapcsolatok

      • Základná škola s vyučovacím jazykom maďarským - Alapiskola, Buzica - Buzita
      • Iskola - Škola: +421 x 055 4665114
        Iskolakonyha - Školská jedáleň: +421 x 055 4665245
      • Buzica 327
        044 73 Buzica
        Slovakia
      • 35544015
      • 2021651830
    • Bejelentkezés