2009.október 15-én iskolánk tanulói színházba látogattak. A "Fekete Péter" című darabot tekintették meg a Thália színház színészeinek előadásában. Jól szórakoztak. /képek az albumban/
Aktuality - Újdonságok
Fekete Péter.....
Országos citeratalálkozó Nagykaposon
- 2009. október 10-én /szombaton/ a Buzitai Citerások Országos Citeratalálkozón vettek részt Nagykaposon. A résztvevő 15 csoport mindegyike remekül teljesített, így még nagyobb volt az öröm, hogy "lányaink" az egyik különdíj büszke tulajdonosai lettek. Utólag az is kiderült, hogy a vándorserleg sorsa a százdi és a buzitai citerások között dőlt el, a százdiak javára. Csak gratulálni tudunk, és köszönjük a csoport vezetőjének Görcsös Jánosnak, hogy újra hallhattunk iskolánkról és falunkról./képek.../
A 13 ARADI VÉRTANÚRA emlékeztünk
- 2009.október 6-án iskolánk tanulói rádiós relációval emlékeztek a 13 Aradi vértanúra. Felkészítőjük Szaszák Éva.
Citerásaink sikere
- 2009.október 4-én /vasárnap/ volt a Bíborpiros Szép Rózsa népzenei vetélkedő kerületi fordulója, Rozsnyón. A Buzitai Citerások újra bizonyítottak. Továbbjutottak az országos megmérettetésre, amely november végén lesz Dunaszerdahelyen. Gratulálunk a lányoknak, és a csoport vezetőjének, Görcsös Jánosnak, akik október 10-én Nagykaposon képviselik iskolánkat, községünket, az országos citeratalálkozón.
Körtevékenység....
- Kedves tanulók! A körtevékenységek időpontjait megtalálhatjátok a főbejárat melletti faliújságon.
Foci......
- Focistáink 2009.9.24-én újra focizhattak. A foci előkészítősök mérközéseinek következő fordulója volt Saccán. Csapataink összesen 4 mérkőzést játszottak, amelyből 3 a mi győzelmünkkel zárult. /képek az albumban/
Krumpliszedés
- Hétfőn /2009. szeptember 21-én/ végre nekünk kedvezett az időjárás, és többszöri nekifutás után kiszedhettük a krumplit. Az iskolakert hátsó részében idén is krumplit termesztettünk az iskolakonyha részére. Habár nem volt olyan jó a termés, mint más éveken, mégis jó tudni, hogy legalább egy darabig saját termesztésű krumplit fogyaszthatunk ebédre. A szakácsnénik finom tízóraival köszönték meg a munkánkat. /képek az albumban/
Csillagászati előadás...
- Nyolcadikosaink és kilencedikeseink 2009.9.17-én /csütörtökön/ délelőtt egy csillagászati előadáson vehettek részt./új képek.../
Rajzverseny!!!!
- Kedves gyerekek! A Szepsiben működő kulturális központ "Az én háziállatom" címen rajzversenyt hirdet, két kategóriában. 1.kategória- az alapiskola 1.-4.évfolyama, 2. kategória- az alapiskola 5.-9.évfolyama. A rajzokat szabadon választott technikával készítheted, A3-as, ill. A4-es méretben.A kész munkákat leadhatod osztályfőnöködnek vagy rajztanárodnak, szeptember 21-ig. A legszebb munkák Nagyidán kiállításra kerülnek, valamint az első 3 helyezett értékes jutalomban részesül. Jó munkát mindenkinek!
Foci...
- 2009.szeptember 9-én /szerdán/ délután 13 órától foci előkészítőseink 1 kassai, és 1 saccai csapattal mérkőztek meg, az iskola melletti futball-pályán. A következő eredmények születtek:
Buzita /kicsik/- Junior Košice /kicsik/ 1:3
Buzita /nagyok/- Junior Košice /nagyok/ 1:0
Buzita /kicsik/- Šaca /kicsik/ 1:2
Buzita /nagyok/- Šaca /nagyok/ 4:1
Gratulálunk a csapatnak és felkészítőjüknek, Fazekas tanító bácsinak a győztes mérkőzésekhez! /képek az albumban/
Ünnepélyes tanévnyitó
- Újra gyerekzsivaj, mosolygó arcok, baráti beszélgetések, "szivecskés" elsősök, kedves vendégek, az első osztályfőnöki óra, a tanulságos és kellemes ökumenikus istentisztelet, ez jellemezte a mai napot. Jó, hogy már elkezdődött, itt a helyünk.... !!!
Képek a fényképalbumban.
Hit-nap
- Ez egy remek nap volt!!!!! Hitről, szeretetről, tiszteletről, fegyelemről, a másik megbecsüléséről, és még sok minden jóról szólt. Itt ma jól érezhette magát gyermek és felnőtt egyaránt. Sok új információval, élménnyel gazdagodhattunk. Volt méta, számháború, élő biblia, labirintus, közös énektanulás, és még sorolhatnám... Köszönet a szervezőknek, a segédeknek!!! Reméljük lesz még ilyenben részünk. Aki nem volt ott, sajnálhatja! /képek a fényképalbumban/
Az alsó tagozatosok osztálykirándulása
- 2009. június 16-án iskolánk legkisebb diákjai osztálykiránduláson voltak Kassán. Olyan helyekre látogattak el, amelyek nem szokványos uticélok, ha Kassára megyünk. Voltak a planetáriumban, botanikus kertben és az állatkertben is, valamint egy jót sétáltak Kassa főutcáján. Ha megtekinted a képeket, legalább gondolatban velük tarthatsz.
Új képek!!!
- 2009.6.14. - A Kelepelők és a citerások Szepsiben is felléptek. Itt is nagy sikerük volt. A képeket már láthatod!
Már majdnem tudunk úszni!
- Másodikosaink és harmadikosaink megmutatták osztályfőnökeiknek, hogy milyen bátran mozognak a vízben. Képek is készültek, amelyeket az "osztályok" menüsorban nézhetsz meg! Jó szórakozást!
Sport és egyéb, gyermeknapi egyveleg
- Ez egy remekre sikeredett nap volt!!! Rendhagyó osztályfőnöki óra, 10 állomás- öt sportos, öt tudásfelmérő, Süsü a sárkány, papírgyűjtés értékelés, sportverseny értékelés, rengeteg élmény, még több jutalom, logóval ellátott fürdőlepedő, ...és még sorolhatnám... nézd meg a képeket és irigykedhetsz!!!!
Mini olimpia az oviban
- 2009.június 2-án a Buzitai Óvoda és a községi hivatal szervezésében Mini olimpia volt iskolánk tornatermében. A sok kis ügyes óvodás örömmel vette birtokba a tornatermet, hogy egy jót sportoljon. Volt célbadobás, csúszdázás, akadálypálya, kipróbálták a gólyalábat.... . Itt volt a restei, alsólánci, perényi, szepsi, kassai, bodollói, péderi óvoda képviselete. A megérdemelt jutalom - oklevél és édesség, valamint a finom ebéd után, mindenki elégedetten térhetett haza. /képek a fényképalbumban/
Nyíracsádon voltunk
- 2009. május 31-én citerásainkkal, baráti községünk, Nyíracsád vendégei voltunk. A község és az iskola vendégszeretetét élvezhettük. Az esős idő ellenére, vendéglátóinknak köszönhetően egy kellemes délutánt töltöttünk el.
Nyárköszöntő Pünkösdhétfő
- Néptáncosaink a "KELEPELŐK" és a Buzitai Citerások hétfőn /2009.6.1./Sárospatakon léptek fel. A műsort követően volt Pünkösdi király választás, játékos vetélkedőkkel. Köszönjük, hogy ott lehettünk! /képek../
Süsü a sárkány....
- 2009.június 3-án iskolánk gyermeknapot tart. Lesz rendhagyó osztályfőnöki óra, sportos vetélkedők, színházi előadás /Süsü a sárkány/, papírgyűjtés eredményhirdetés, valamint meglepetésajándék.... .Ugye már várod ezt a napot?!
Ezt olvashattuk a www.felvidek.ma honlapon :
Süsü, a sárkány a Felvidéken
A gyermeknap alkalmából hét alkalommal mutatja be a budapesti FOGI színház Süsü a sárkány c. zenés mesejátékot. Az előadás a következő városokban és falvakban lesz látható:
június 1.hétfő, Nagykapos 10,00, kultúrház
június 2.kedd, Királyhelmec 09,00 és 10,15 kultúrház.
június 3.szerda, Szepsi 09,00, Buzita 11,00 kultúrház.
Június 4.csütörtök, Boly 09,00, Bodrogszerdahely 11,00 mozihelyiség.