Hlavná stránka - Főoldal

      • Üdvözlünk iskolánk honlapján!
          • Nemzetközi Versmondó Találkozó Miskolcon

            "Jót, s jól!" - jelmondattal vette kezdetét április 6-án a Petőfi 200 Versmondó találkozó Miskolcon, amelyet a Felvidék Ház karöltve a Csemadokkal szervezett. A találkozón 10 felvidéki szavaló, ebből 5 buzitai, és 12 miskolci diák versengett. A nemes megmérettetés szép eredményeket hozott iskolánknak. Mártha Mátyás második helyezést ért el, Horňák Marek és Parti Zsófia a zsűri különdíját érdemelte ki. Szépen szerepelt Kozmann Krisztina és Varga Zsanett is. Felkészítő pedagógus, Fedor Erika. Sikereikhez gratulálunk! Mindannyian egy ingyenes nyári táborozáson vehetnek részt a Nagy-Magyarország Parkban.

          • Egy újabb zenei siker

            Iskolánk negyedik osztályos tanulója, Loksa Márk, a Szepsi Zeneiskola növendéke is egyben. A napokban zajlott zongoraversenyen Márk remek szereplésével aranysávos minősítést ért el! Nagyon örülünk minden diákunk sikerének! Szívből gratulálunk!

          • ARANYESŐ A SZAVALÓVERSENYEN

            Két év kihagyás után 2022.március 31-én Szepsiben rendezték meg a próza-és versmondók versenyét, melyet az idei évben Petőfi-Tompa Seregszemlének neveztek el. A nemes megmérettetésen diákjaink kitűnően szerepeltek. 11 aranysávos oklevéllel, több ezüst- és bronzsávos minősítéssel tértek haza diákjaink. Felkészítőik: Fedor Erika, Medve Alexandra és Simko Tímea. Mindenkinek szívből gratulálunk és további sok sikert kívánunk az országos elődöntőben!

          • Gólyalesen

            Buzitára is megérkezett az első gólyapár. Iskolánk tanulói el is indultak, hogy üdvözöljék. Kedves ismerősünk, a gólyák szakértője Dr. Miroslav Fulín volt újra a segítségünkre, hogy még többet megtudhassunk ezekről a kedves költöző madarakról. S, hogy még érdekesebb legyen a dolog a TV munkatársai is ott voltak, s riportot is készítettek ügyes diákjainkkal. A felvétel az STV2, Regionálne správy c.műsorában lesz megtekinthető, 2022.április 4-én, hétfőn 17 órai kezdettel.

          • Utazás Meseországba

            "Utazás Meseországba" volt a címe iskolánk harmadik sulikopogtató foglalkozásának, ahol a jövendő elsősök és szüleik három különböző helyszínen járhatták be Meseország hatalmas birodalmát. A számítástechnikai teremben Pro Bot autókkal utazhattak, az osztályteremben Legó Matek volt terítéken, míg a próbateremben egy igazi interaktív mese várta őket. Köszönet ügyes és kreatív pedagógusainknak: Bubenko Éva, Fedor Erika, Hanesz Angelika, Medve Alexandra és Velkey Mária tanító néniknek. A jövő héten újra találkozunk!

          • Sikeres matematikusaink

            2022.március 29-én és 30-án zajlott a Matematikai Pitagoriász online járási fordulója. Iskolánkat 12 továbbjutó diák képviselte. Közülük heten lettek sikeres megfejtők: Zajdek Gréta, Loksa Márk, Óváry Levente, Monyok Dániel, Zajdek Attila, Filakovsky Dávid és Kozmann János. Kimagasló eredményt ért el Zajdek Gréta, aki kategóriája 98 versenyzője között első helyen végzett! Zajdek Attila 58 versenyző között saját kategóriája ötödik helyezettje lett! A harmadik legszebb eredmény pedig Kozmann Jánost illeti, aki kategóriája 56 versenyzője között lett nyolcadik, valamint Óváry Leventét, aki kategóriája 173 versenyzője között lett tizenharmadik! Gratulálunk sikeres matematikusainknak és felkészítőiknek: Záhorsky Renáta, Porubsky Judit, Záhorszki István és Fazekas László pedagógusoknak!

          • Zongoraversenyen voltunk

            A ZENEDE diákjai zongoraversenyen vettek részt Szepsiben, Horňák Marek zenetanár felkészítésében. Mindhárman: Szilasi Viktória, Horňák Júlia és Zajdek Attila aranysávos minősítést értek el, valamint Attila a verseny kiemelkedő díjazottja lett. Szívből gratulálunk!

          • Ettől is egyedi iskolánk!

            Iskolánk kisállatparkjában a közelmúltban két KISKKECSKE született. Az egyik fekete a másik barna, mindketten a gyerekek kedvencei. Állatgondozónk, Pali bácsi folyamatosan azon dolgozik és gondolkodik, hogy a gyerekek számára még érdekesebbé tegye az állatsimogatót. A keltetőben naponta több tojást forgat, hogy hamarosan kiscsirkéink is legyenek!

          • Bett – British Education and Training Technology

            Do fotogalérie bol pridaný nový album Bett – British Education and Training Technology.

            Iskolánk informatika szakos pedagógusa, Hanesz Angelika a múlt héten a világ legnagyobb oktatástechnológiai kiállításán vehetett részt Londonban, ahol a legújabb oktatási platformok, eszközök és módszertanok kerültek bemutatásra. Nagy a választék - mégis a legfontosabb, hogy használjuk ezeket a technológiákat, amelyek az élményszerű oktatás és hasznos tudásátadás eszközei. Angelika hálás a lehetőségért és igyekszik majd felhasználni a látottakat, amiben biztosak is vagyunk! Tudjuk, hogy iskolánk a hasonló lehetőségektől még jobb lehet, még többet nyújthat tudásban, jövőképben diákjainak!

          • Jó volt újra együtt!!!!

            Néptáncosaink, a "Nagy KELEPELŐK", 2022.március 26-án /szombaton/ egy remek fesztivál részesei lehettek. Kassa megye gyermek néptáncegyütteseinek kisebbségi fesztiválján vettek részt Borsiban, amely az "Egymásba karolva" címet viselte. Hosszú idő után nagyon jó volt együtt lenni, viseletbe bújni, táncházban táncolni, kastélylátogatáson részt venni, számoltak be a csoport vezetői: Ádám Csilla és Kmecko Éva. A képek minderről bővebben...

          • BEIRATKOZÁS a 2022/2023-as tanévre

            Tisztelt szülők, keedves gyerekek! 2022.április elsején megkezdődik a beiratkozási időszak, amely egy hónapig tart. Iskolánk lehetőséget biztosít a kedves szülők számára a jelenléti és az elektronikus beiratkozásra egyaránt. Az elektronikus beiratkozás megtehető az iskola web oldalán a főmenü: "Elektronikus beiratkozás" részre kattintva. Szeretettel várunk minden jövendő elsőst!

          • Természetközelség

            Iskolánk egyik óriási előnye a természetközelség. Mondhatjuk azt is, hogy egy fenyves, egy gyümölcsös, egy mocsaras és egy gyönyörű park közepén éljük mindennapjainkat! Gyakori dolog, hogy a szabadban tanulunk, sőt diákjainkkal élhetőbbé tesszük környezetünket, nemcsak magunk, de a madarak, állatok számára is. Nyolcadikosaink, Ádám Csilla tanító nénivel madárbódékat helyeztek el, amelyekre hamar rá is találtak a madarak. Íme....

          • Előny a többnyelvűség!

            Nemzetiségi iskolaként nagy hangsúlyt fektetünk az államnyelv és az idegen nyelv elsajátítására is. Kreatív pedagógusaink rengeteg hatékony módszert vetnek be a tanítási órákon. A következő képeket, amelyek a nyolcadikban készültek, Kovács Gizella, angol szakos pedagógustól kaptuk.

    • Partneri

      • Odkaz: ?
      • Odkaz: ?
      • Odkaz: ?
      • Odkaz: ?
      • Odkaz: ?
      • Odkaz: ?
      • Odkaz: ?
      • Odkaz: ?
    •        Kontakt           

        • Meno školy
        • Základná škola s vyučovacím jazykom maďarským - Alapiskola, Buzica - Buzita
        • Telefón
        • Iskola - Škola: +421 x 055 4665114
          Iskolakonyha - Školská jedáleň: +421 x 055 4665245
        • Adresa školy
        • Buzica 327
          044 73 Buzica
          Slovakia
        • IČO
        • 35544015
        • DIČ
        • 2021651830
    • Fotogaléria - FÉNYKÉPALBUM

      • zatiaľ žiadne údaje
    • Prihlásenie - BEJELENTKEZÉS

    •           Zvonenia- CSENGETÉS

      • Pondelok8. 9. 2025
    •            Počítadlo návštev                       LÁTOGATÓK

      Počet návštev: 4094579
    • Ochrana osobných údajov

    • fontos web oldalak

    • Kapcsolatok

      • Základná škola s vyučovacím jazykom maďarským - Alapiskola, Buzica - Buzita
      • Iskola - Škola: +421 x 055 4665114
        Iskolakonyha - Školská jedáleň: +421 x 055 4665245
      • Buzica 327
        044 73 Buzica
        Slovakia
      • 35544015
      • 2021651830
    • Bejelentkezés