Hlavná stránka - Főoldal

      • Üdvözlünk iskolánk honlapján!
          • Várjuk a Mikulást!

            A gyerekek december elején már izgalommal telve várják a Mikulást, az első hó megérkezését és a karácsonyt. Kmecko Éva tanító néni napközis csoportjában sok szép dolog készül, amelyek az ünnep hangulatát idézik.

          • Adventi időszak

            Meggyúlt az első adventi gyertya otthonainkban, templomainkban, de iskolánk osztályaiban és udvarán is. A harmadik A osztály tanulói meghitt hangulatban imádkozva és közös énekkel gyújtották meg hétfőn az első gyertyát. Advent a várakozás időszaka, amikor felkészülünk a karácsonyra, az Úr eljövetelére. Tehetjük ezt jó cselekedetekkel, egymásra való odafigyeléssel, s a gyerekek akár szorgos kézműveskedéssel vagy tanulással. Kis harmadikosaink, Medve Alexandra tanító nénivel éppen ezen dolgoznak! Lásd a képeket!

          • Sportszereket kaptunk

            A kassai régió iskolavezetői 2021. november 24-ét vehették át a Magyar Kormány ajándékát Buzitán. A mozgás szeretete szemlélet és nevelés kérdése. Egészségesebb és tettre készebb nemzedék felnövekedését támogatja a Magyar Kormány az iskoláknak szánt sportszercsomagokkal. Bízunk benne, hogy Szepsiben, Tornán, Kassán, Péderben, Szádudvarnokon, Alsóláncon és Buzitán is örömmel használják majd a gyerekek a tornaszereket az iskolákban. A mi csomagunkat a negyedikesek csomagolták ki Kondrot Zsuzsa tanító nénivel. Nagy volt az öröm!

          • Diáknap

            2021.november 19-én tartottuk az idei DIÁKNAPOT. Kissé rendhagyó formában, mégis remek foglalkozásokkal telt ez a nap! A képek mesélnek....

          • Elsősavatás

            A kilencedikesek nagy örömmel készültek az elsősavatásra, ahol beköthették a díszsálat a kistesók nyakába és ők mondhatták el az eskü szövegét, amit a kis elsősök szépen és bátran elismételtek. Előtte különféle játékokkal kedveskedtek a kicsiknek. Volt zoknidobálós és labdaadogatós ügyességi játék, valamint két, szellemi képességet próbára tevő játék. A kistesók egytől-egyig bebizonyították, hogy iskolánk bátor, talpraesett és büszke tagjai. A nagytesók egy-egy jókívánság keretében adták át a sálat, ami tovább mélyítette a jótestvéri kapcsolatot.

          • A MI TÜNDÉRKERTÜNK

            Hosszú, kitartó munka eredményeként megvalósult egy újabb álom! A németországi EURONATUR Alapítvány 3500 €-s támogatásából, Ádám Csilla és Tóth Dominika koordinálásával kialakult egy olyan hely, ahol dolgozni, pihenni, tanulni és lelkileg feltöltődeni is lehet. Természetesen a sikeres befejezéshez szükséges volt diákjaink, gondnokunk és segédmunkásaink elvégzett munkája és aktív hozzáállása. A felvidek.ma honlapon is hírt adtunk a sikeres pályázatról. A cikk itt olvasható: https://felvidek.ma/2021/11/tunderkert-letesult-a-buzitai-alapiskolaban/

          • Elsőseink szlovák órái

            Szeretik a vidám, játékos szlovák órákat iskolánk kis elsősei. A szókincsbővítés mellett mindig akad egy kis idő, amit gyurmázással, bábozással töltenek. Amikor a gyümölcsökről tanultak, Simko Tímea tanító néni meglepte őket egy kis finom kóstolóval. A képeken is látszik, hogy jól érzik magukat, aktívak, ügyesek.

          • Egy érdekes projekt részesei vagyunk

            Iskolánk idén bekapcsolódik az Elektroodpad- Dopad elnevezésű környezetvédelmi projektbe, amelyet a Živica nonprofit szervezet koordinál. A tanév folyamán több program kapcsolódik majd ehhez, a héten diákjaink online képzéseken vettek részt, valamint pénteken egész napos interaktív online feladatok alapján tanultak az elektromos eszközök gyártásához szükséges nyersanyagok kitermeléséről és újrahasznosításáról. A napokban több elektro-hulladék gyűjtő doboz jelenik majd meg iskolánkban is és az „akciócsoport“ elkezdi a tájékoztató és oktató programok előkészítését. A program célja, hogy környezettudatosságra neveljen mindannyiunkat! Az akciócsoport tagjai: Szaniszló Zsófia, Ďurišek Ferenc, Varga Zsanett, Mártha Mátyás, Kiss Christopher és Sabo Bernadett. Vezető pedagógus: Hanesz Angelika. Sok sikert a tevékenységekhez!

          • Akikre büszkék vagyunk!

            A napokban egy tartalmas videó látott napvilágot "Egy fecske is csinál nyarat" címmel, amely az Ádám házaspár történetét mutatja be. A kisfilm szereplői, Csilla és Norbert nemcsak Imreg településért, de közösségünkért is tevékenykednek. Hiszen Ádám Csilla iskolánk tantestületének tagja, valamint a Kelepelők Néptáncegyüttes vezetője, ahol rendszeresen oktat férje Norbert, sőt a család többi férfitagja is. A videót nézve eszünkbe juthatnak a Bazsarózsák és a Kelepelők közös fellépései, a táncházak, táborok, amelyeket a közelmúltban megéltek. Fontos a csoportok közötti barátság, valamint az is, hogy gyermekeink igazi hagyományőrzőktől tanulhatják az Imregi Karikázót. A kisfilm a következő linkre kattintva megtekinthető: https://muzsa.sk/video/muzsa/egy-fecske-csinal-nyarat-ismerjek-meg-az-adam-hazaspar-tortenetet-video

          • IBobor

            A múlt héten diákjaink részt vettek az IBobor országos informatikaversenyen. Az érdekes logikai és informatikai feladatokat a gyerekek online oldották az iskolából, de volt aki otthonról kapcsolódott be. Jó az, hogy ily módon is kipróbálhatják ügyességüket és közben jól szórakoznak is a furfangos feladatok oldása közben. A verseny nyelve szlovák és az eredmények azt is bizonyítják, hogy a szlovák nyelv sem okoz problémát diákjainknak. Sikeresen szerepeltek: Drobec kategória: Óváry Levente, Csáji Zsófia, Filakovsky Emma, Mártha Leo Thobias, Vajányi Márton, Monyok Dániel, Emődi Lilien. Bobrík kategria: Zajdek Gréta, Feterik Dávid, Zajdek Attila, Filakovsky Dávid, Lokša Márk, Csáji Katalin, Horňák Júlia. Benjamin kategória: Kmecko Mátyás, Kačmarik Viven Oxana, Kozmann Krisztina. Gratulálunk mindenkinek!

    • Partneri

      • Odkaz: ?
      • Odkaz: ?
      • Odkaz: ?
      • Odkaz: ?
      • Odkaz: ?
      • Odkaz: ?
      • Odkaz: ?
      • Odkaz: ?
    •        Kontakt           

        • Meno školy
        • Základná škola s vyučovacím jazykom maďarským - Alapiskola, Buzica - Buzita
        • Telefón
        • Iskola - Škola: +421 x 055 4665114
          Iskolakonyha - Školská jedáleň: +421 x 055 4665245
        • Adresa školy
        • Buzica 327
          044 73 Buzica
          Slovakia
        • IČO
        • 35544015
        • DIČ
        • 2021651830
    • Fotogaléria - FÉNYKÉPALBUM

      • zatiaľ žiadne údaje
    • Prihlásenie - BEJELENTKEZÉS

    •           Zvonenia- CSENGETÉS

      • Utorok9. 9. 2025
    •            Počítadlo návštev                       LÁTOGATÓK

      Počet návštev: 4096154
    • Ochrana osobných údajov

    • fontos web oldalak

    • Kapcsolatok

      • Základná škola s vyučovacím jazykom maďarským - Alapiskola, Buzica - Buzita
      • Iskola - Škola: +421 x 055 4665114
        Iskolakonyha - Školská jedáleň: +421 x 055 4665245
      • Buzica 327
        044 73 Buzica
        Slovakia
      • 35544015
      • 2021651830
    • Bejelentkezés