Hlavná stránka - Főoldal

          • Egy sportos meglepetés

            Ma délután egy "sportos" meglepetés várta a napköziseket. Az iskolaudvaron 4 kosárlabdaállvány lett elhelyezve. Nagy volt az öröm, máris indult a csapatelosztás, kosárbadobás, sőt az új labdákkal megindult a játék. Így biztosan még szívesebben leszünk majd kint az udvaron!

          • Munkára nevelés óra a 3.A-ban és a 3.B-ben

            A 3.A-ban és a 3.B-ben érdekes munkára nevelés óra zajlott, Kmecko Éva tanító néni vezetésével. A gyerekek sokat hallottak már a szelektált szemétszedésről, arról, hogy hogyan óvjuk a környezetünket. Ezen az órán egy kísérlet első lépéseit tették meg. Megbeszélték azt, hogy az egyes tárgyak, anyagok nem egyforma idő alatt bomlanak fel a természetben. Egy zokniba különféle dolgokat raktak /gomb, almacsutka, műanyag kupak..., majd a zoknit elásták. A kísérlet folytatásához majd valamikor tanév végén térnek vissza, addig izgatottan várva az eredményt.

          • A MAGYAR NÉPMESE NAPJA

            2005. óta ünnepeljük szeptember 30-án, Benedek Elek születésnapján a magyar népmeséket. Ezen a napon minden népmesét szerető gyerek és felnőtt megkülönböztetett tisztelettel fordul mind a magyar, mind más népek meséi felé. Kis másodikosaink is szeretik a meséket. Osztályfőnökük, Medve Alexandra tanító néni vezetésével örömmel ünnepelték a Magyar Népmese Napját.

          • Nyelvi nap

            A NYELVEK EURÓPAI NAPJÁRÓL a magyar, szlovák és angol tanítási órákon egyaránt megemlékeztek. Nagyon érdekes alkotások születtek. A képeken munka közben láthatjuk a diákokat, akik nagyon szeretik a tanulásnak ezt a fajtáját.

          • A NYELVEK EURÓPAI NAPJA

            Szeptember 26-án ünnepeljük a NYELVEK EURÓPAI NAPJÁt. Mi olyan szerencsés helyzetben vagyunk, hogy az anyanyelvünkön kívül több nyelvet is tanulhatunk, gyakorolhatunk.

            Ez az egyik legnagyobb befektetés a jövőre nézve, sőt az egyik legkiválóbb agytorna is. Bizonyított tény, hogy a több nyelvet beszélők nyitottabbak, rugalmasabbak és gyorsabban tanulnak más területeken is.

          • Elsőseink fát ültettek

            Egy 18 éves hagyományt követve, szeptember 24-én kis elsőseink is beültették saját fájukat. Kis műsorral tették emlékezetessé ezt a szép eseményt. A szelídgesztenye csemete friss vizet, porhanyós földet, simogatást is kapott a gyerekektől, hogy gyökeret eresszen és sokáig örülhessünk az árnyékának és a termésének.

          • Izgalmas tanítási órák

            Csak egy pár tanítási óra pillanatait sikerült lencsevégre kapni ezen a héten, de valamennyi nagyon izgalmasnak mutatkozott. Az ötödikben technika óra keretén belül a híres magyarok találmányairól beszélgettek, tanultak. A holográfot Gábor Dénes brit állampolgárságú magyar fizikus találta fel. Papp Zolinak köszönhetően az ötödikesek is egy hologrammot hozhattak létre az osztályban. A hologrammos videó az egész osztálynak nagy élmény volt. Zolitól megtudták a "hologramkészítő receptet" is, melyet majd egy technika órán el is készítenek.

          • Szülőföldön magyarul- pályázati felhívás

            Tisztelt szülők! Gyermekeik osztályfőnökeitől a napokban megkapták a "Szülőföldön magyarul" felhívás adatlapját, amelyet helyesen kitöltve, a szükséges dokumentumok csatolásával kérünk visszajuttatni az iskolába legkésőbb október 20-ig. Kérjük Önöket, hogy a kitöltés előtt figyelmesen olvassák át a kitöltési útmutatót! A bankszámla igazolással kapcsolatban szeretnénk megosztani egy fontos információt: nem kell hivatalos, a bank által pénzért kiállított igazolást csatolni. Elég, ha a számla megnyitásának szerződésmásolatát, egy elektronikus vagy papíros bankszámlakivonatot csatolnak, amely igazolja, hogy a számlaszámnál nem történt elírás. A számla nem kell, hogy az OTP bankban legyen megkötve, valamint arra sincs szükség, hogy a számlatulajdonos a gyermek legyen. Kérdéseikkel nyugodtan keressék az osztályfőnököket, esetleg az iskolavezetést.

          • BALTÍK- programozóverseny

            A Baltik programozóverseny járási fordulója szeptember 23-án online formában valósult meg. Az igényes feladatok megoldására 90 perc állt a diákok rendelkezésére. Mindannyian sikeresen beküldték megoldásaikat és bízunk benne, hogy a kerületi versenyre is meghívást kapnak. A résztvevők Zajdek Gréta (3.), Zajdek Attila(4.), Vargha Balázs Krisztián (8.), Kiss Christopher (8.), Pulen Nándor (9.) voltak. Mindannyian egyetértünk, hogy jó dolog, ha az elménket gondolkodásra serkentjük :), vallja Hanesz Angelika tanító néni, a verseny iskolai koordinátora.

          • Ringató foglalkozás

            A biztonsági előírások szigorú betartása mellett, a szabadban zajlott a hétfői RINGATÓ. Jó volt együtt lenni, hiszen gyermek, s felnőtt egyaránt igényli a társaságot, a találkozást, a közös játékot, mondókákat, dalokat! Hétfőn délutánonként továbbra is minden babát és mamát szeretettel vár a foglalkozásvezető, Ádám Csilla. Részletes információk mindig a buzitai ringató facebook oldalán.

          • Gyűjtés részesei voltunk

            Több éve már hagyományosan bekapcsolódunk a Biela pastelka- Fehér ceruza elnevezésű gyűjtésbe, amely a vakok és gyengénlátók számára nyújt segítséget. Szeptember 18-án kilencedikes diákjaink és Lukes Beáta t.n. vállalták a gyűjtés lebonyolítását. Az egyes osztályok tanulói nagy izgalommal várták őket, hogy a hordozható ládába elhelyezhessék támogatásukat, amelyet mindenkinek köszönünk!

    • Partneri

      • Odkaz: ?
      • Odkaz: ?
      • Odkaz: ?
      • Odkaz: ?
      • Odkaz: ?
      • Odkaz: ?
      • Odkaz: ?
      • Odkaz: ?
      • Naša škola je zapojená do programu školské ovocie a školské mlieko
    •        Kontakt           

        • Meno školy
        • Základná škola s vyučovacím jazykom maďarským - Alapiskola, Buzica - Buzita
        • Telefón
        • Iskola - Škola: +421 x 055 4665114
          Iskolakonyha - Školská jedáleň: +421 x 055 4665245
        • Adresa školy
        • Buzica 327
          044 73 Buzica
          Slovakia
        • IČO
        • 35544015
        • DIČ
        • 2021651830
    • Fotogaléria - FÉNYKÉPALBUM

      • zatiaľ žiadne údaje
    • Prihlásenie - BEJELENTKEZÉS

    •           Zvonenia- CSENGETÉS

      • Pondelok6. 4. 2026
    •            Počítadlo návštev                       LÁTOGATÓK

      Počet návštev: 4355385
    • Ochrana osobných údajov

    • fontos web oldalak

    • Kapcsolatok

      • Základná škola s vyučovacím jazykom maďarským - Alapiskola, Buzica - Buzita
      • Iskola - Škola: +421 x 055 4665114
        Iskolakonyha - Školská jedáleň: +421 x 055 4665245
      • Buzica 327
        044 73 Buzica
        Slovakia
      • 35544015
      • 2021651830
    • Bejelentkezés