• Próbabál

            2019.november 30-án szerveztük iskolánk nyolcadikos és kilencedikes tanulóinak próbabálját. Ez a bál egy társastánc tanfolyam záró rendezvénye volt, amelyen mindenki lehetőséget kapott arra, hogy 10 tartalmas táncpróba alatt megismerkedjen a társas viselkedés alapjaival, a nagyvilág legismertebb táncaival. Az, hogy ki milyen tudásra tett szert- függ a gyerekek hozzáállásától, tehetségétől és természetesen ritmusérzékétől egyaránt. Iskolánk így a néptánc oktatása mellett teret adott a társastánc elsajátítására is. A hangulatról, gyermekeink jókedvéről és tudásáról a képek mesélnek...

          • Egyházi délelőtt

            2019. november 22-én egyházi délelőttöt tartottunk iskolánkon. A program megálmodója és megszervezője Vakles Attila görög-katolikus esperes plébános Szesztáról. A program megvalósításában szerepet vállalt mindhárom gyülekezet. A református egyház részéről: Nagy Zsuzsanna és Gábor, a római katolikus egyház részéről: Susko Mihály plébániai kormányzó, a görög-katolikus egyház képviseletében pedig Vakles Attila atya. Vendégül láthattuk Pálmai Árpádot, aki pedagógus, kántor és karnagy egy személyben. Mindannyian igazi hittel készülhettünk az adventi időszakra.

          • Jazierko, szlovák-magyar játszóház

            Kis elsőseink pénteken délután részt vettek a szlovák nyelvű játszóházban, ahol sokszínű mozgásos játékokkal bepillantottak az állatok világába. Felidézték azokat a mondókákat, dalokat, melyeket az állatokról tanultak, utánozták mozgásukat, megnevezték a képeket, többek között eljátszották a „Rossz farkas“ című vidám játékot is. Ági néni segítségével finom, csokimázas müzliszeletet készítettek. Jót táncoltak, valamint bebizonyították, hogy ügyesen nyírnak, ragasztanak, mert aranyos tigriseket, cicákat készítettek. A közösen eltöltött vidám percek fejlesztő hatással voltak a kicsikre, akik nagyon jól érezték magukat a tanító nénik társaságában.

          • Jogaink és kötelességeink

            "Jogaink és kötelességeink" címmel tartott előadást iskolánk hetedik és nyolcadik osztályában JUDr. Mida István, községünk polgárőrségének vezetője. A gyerekek érdeklődve hallgatták a példákkal tűzdelt előadást, amely nyitott volt a kérdésekre és válaszokra egyaránt. Köszönjük!

          • Az új BOCI!

            Ma délelőtt megérkezett az új bocink. Egyenlőre bátortalanul ismerkedik az új helyével, s alig várja, hogy megismerkedjen gondozóival, s minden buzitai iskolással.

          • Tanulmányi kiránduláson Kassán

            Gyakran megfordulunk Kassán. Igaz, hogy leggyakrabban csak a városvégi bevásárlóközpontokig jutunk, habár tudjuk, hogy Kassa rengeteg történelmi és irodalmi emlékhelyet rejt. Az ötödik és hatodik osztály tanulói 2019. november 26-án, Ádám Csilla, Kondrot Zsuzsa és Szaszák Éva tanító nénik kíséretében ezeket az emlékhelyeket járták be. Nagyon tartalmas napot töltöttek így Kassán.

          • Minden hétfőn RINGATÓ

            Iskolánk próbaterme minden hétfőn délután gyerekzsivalytól hangos. Ilyenkor találkoznak a babák és a mamák a Ringató foglalkozás keretén belül. A foglalkozást minden alkalommal szabad játék és beszélgetés követi, ahol mindenki nagyon jól érzi magát. Köszönet a Cseperedő programnak és a foglalkozásvezetőnek, Ádám Csillának!

          • Mécs László szavalóversenyen

            2019. november 23-án /szombaton/ iskolánk 2 diákja: Képes Lóránt és Hornyák Júlia, Bubenko Éva tanító néni felkészítésében Mécs László szavalóversenyen vett részt Királyhelmecen. Mindketten nagyon szépen szerepeltek. Lóri első helyezést, Julcsi pedig különdíjat szerzett. Szívből gratulálunk!

          • Citerásaink az országos versenyen

            A Bíborpiros Szép Rózsa Népzenei Vetélkedő országos fordulóján vettek részt citerásaink. Buzitát 2 csoport: az Alapiskola Citerazenekara és a Buzitai Citerazenekar képviselte. Az alapiskolás lányok mindkét produkcióban szerepeltek. Egyedül ezüst, míg a Buzitai Citerazenekarral arany minősítést szereztek. Nagyon ügyesek voltak, méltón lehetünk büszkék rájuk!

          • Szarka Gyula koncert

            2019.november 21-én iskolásaink és a kis ovisok a Cseperedő programnak köszönhetően Szarka Gyula, "Benned van a kutyavér" című koncertjének résztvevői lehettek. Fergeteges hangulatban zajlott az előadás, amelyen jól szórakoztak kicsik és nagyok egyaránt.

          • Elsősavatás

            Kis elsőseink ma izgatottan várták, hogy milyen feladatok várnak majd rájuk az elsősavatáson. Nagytesóik kíséretében és biztatásával nagyon könnyen vették az akadályokat. Öröm volt nézni a sok mosolygós, vidám arcot. A képek tovább mesélnek.....

          • Az internet veszélyei

            A Kassai Ipari diákjainak értékes és érdekes előadását hallhatták iskolánk nyolc- és kilencedikes diákjai. A téma pedig nagyon aktuális- az internet veszélyei. Reméljük, hogy diákjaink sok hasznos dolgot tanultak belőle, s a jövőben óvatosabbak lesznek.

          • Népi játszóház

            Iskolánk és a Buzitánkért Polgári Társulás közös szervezésében november 11-én, Márton napján NÉPI JÁTSZÓHÁZBA invitáltuk a ringatós, óvodás, elsős és másodikos korosztályt. A téma pedig mi lehetett más, mint a LIBA, KACSA és a többiek, s persze Márton és Erszébet napi szokások. A foglalkozás vezetői: Ádám Csilla, Kmecko Éva és Lukes Beáta pedagógusok. S szinte minden népi játszóház segítője iskolánk ügyes diákja, citerása és táncosa Kmecko Bianka.

          • Márton napi LIBA

            A napközi otthonnak nagyon nagy szerepe van a nevelés és oktatás területén. Itt gyakrabban nyílhat lehetőség kézműveskedésre, irányított és szabad játékra, közös beszélgetésekre. Másodikosaink, Kmecko Éva tanító néni vezetésével Márton napján libákat készítettek. A szép fehér, sárga csőrű, piros szalagos teremtmények vígan sorakoznak az asztalon, s díszítik az osztályt.

    • Partneri

    •        Kontakt           

        • Meno školy
        • Základná škola s vyučovacím jazykom maďarským - Alapiskola, Buzica - Buzita
        • Telefón
        • Iskola - Škola: +421 x 055 4665114
          Iskolakonyha - Školská jedáleň: +421 x 055 4665245
        • Adresa školy
        • Buzica 327
          044 73 Buzica
          Slovakia
        • IČO
        • 35544015
        • DIČ
        • 2021651830
    • Fotogaléria - FÉNYKÉPALBUM

      • zatiaľ žiadne údaje
    • Prihlásenie - BEJELENTKEZÉS

    •           Zvonenia- CSENGETÉS

      • Streda7. 5. 2025
    •            Počítadlo návštev                       LÁTOGATÓK

      Počet návštev: 3992806
    • Ochrana osobných údajov

    • fontos web oldalak