Hlavná stránka - Főoldal
A papírgyűjtés értékelése
Újra megmentettünk egy jó pár fát!!!! Több, mint 15 ezer kg papírt gyűjtöttek össze diákjaink röpke 2 hét alatt. A szülői szövetség jóvoltából mindenkinek jutott ajándék. A győztes osztályok pedig Nozdrovicky Zsuzsa cukrásznőnek köszönhetően nagyon finom tortát nyertek. Az egyéni-, testvér- és osztály- díjak a képeken.
Iskolai gyermeknap
Már van kerékpártárolónk. Így jött az ötlet, hogy akkor szervezzünk kerékpárversenyt gyermeknapon. A fiúk ennek nagyon örültek. Csapat és egyéni versenyben is indultak, s a legügyesebbek természetesen győztek. Addig az alsó tagozatosok az Ózdi Missziós Csoport játékszigetét próbálhatták ki, Vakles Attila görög katolikus lelkész támogatásának köszönhetően. Baráti iskoláink: a péderiek, udvarnokiak és edelényiek is velünk voltak. A Paramisi Társulat- Vásári komédiájának közösen tapsolhattunk. A szakácsnénik finom ebéddel vártak bennünket, majd a Táncos mese szakkör és népmesemondóink mutatkoztak be. Egy újabb remek nap van mögöttünk!
Országos robotikai verseny Kassán
RBA - robotický battle na Alejovej - összesen 160 résztvevő diák vett részt az országos robotikai versenyen Kassán. Racing - távirányítós autóverseny kategóriában indultak a buzitai gyerekek, első csapatban Kmecko Matyi és Kozmann Janika, a második csapatban Abosi Viktor és Zajdek Attila. Igaz, hogy a legfiatalabb versenyzők közé tartoztak, de a nagyokkal is bátran felvették a versenyt és kiválóan teljesítették a távot. Gratulálunk a fiúknak és felkészítőjüknek, Hanesz Angelika tanító néninek!
41. Csereháti Fesztivál- 1.nap
Százszorszép Játéksziget Csicserből, Családi Ringató, Motolla Kézműves Baráti Kör, Kézműveskedés a Petőfi Programmal, Csillámtetkó, Sportjátékok, Ózdi Bábmissziós Csoport, Tombolahúzás, Citerásaink, az Imregi Bazsarózsák, Kovács Benko Fruzsina és az Ilosvai fellépése, a NENE Zenekar és a TúlÉlők Zenekar, tájjellegű ételek készítése és kóstolása.... Ilyen volt a Csereháti Fesztivál első napja a megújult Buzitai Szabadtéri Színpadon és környékén. A színpad gyönyörű háttérképét Tóth Józsefnek, falunk festőművészének köszönhetjük. A képek minderről bővebben.
Néptáncos záróbuli
2019. május 31-én a próbaterem újra a néptáncosok énekétől, táncától volt hangos és vidám. Ekkor tartották az idei néptáncos záróbulit, amelyen kicsik és nagyok közösen szórakoztak. Meg is érdemelték, hiszen az év folyamán nagyon sokszor és sok helyen szereztek nekünk szép pillanatokat fellépéseikkel. Szombaton- június 8-án Sárospatakon vendégszerepelnek a Pünkösdi Néptáncfesztiválon.
Szivárvány, angol-magyar játszóház
Iskolánk magyar-angol játszóháza, a Szivárvány, havonta fogadja az alsótagozat gyermekeit és szüleit, a nyári szünetben viszont a játszóház is szünetel. Május utolsó napján a 2-3.évfolyamos tanulók örülhettek a játszóháznak,de amikor megtudták, hogy ez volt az idei utolsó, kissé elszomorodtak. A két foglalkozásvezető tanító néni, Polyák Gizella és Lukeš Beáta, nagy örömmel készült minden alkalomra, újabbnál újabb játékokkal, kreatív, kézügyességet igénylő feladatokkal. Igéretet tettek arra, hogy jövőre ott folytatják, ahol abbahagyták és mindenkit nagy szerettel várnak majd minden játszóházba. Jó volt VELETEK! Ne feledjétek: együtt lenni-játszani és tanulni jó!
Megjelent a MiSulink!!!
Megjelent iskolaújságunk a MiSulink következő száma. Íme: MiSulink_9.szam_honlapos.pdf
Köszönet az újságíró csapatnak és Szaszák Éva tanító néninek!
Csereháti Fesztivál- Falusi gyermeknap
SOK-SOK ÉRTÉKES ÉS ÉRDEKES GYEREKEKNEK ÉS SZÜLŐKNEK SZÓLÓ PROGRAM!!! SZERETETTEL VÁRNAK MINDENKIT A SZERVEZŐK!!!!
Programozóink sikere
A Baltík programozóverseny kerületi fordulójának eredményeit már ismerjük. Újra remek eredményekkel büszkélkedhetünk, hiszen iskolánk 5 tanulója közül négyen figyelemreméltó helyezéseket értek el. Zajdek Attila a kerületi forduló győztese lett, tehát egy újabb verseny, ahol Attila nem talált legyőzőre :-)!!!! Nagy örömet okoztak a többiek is, hiszen Kiss Christopher negyedik, Sabo Bernadett hatodik, Kozmann Krisztina pedig nyolcadik helyen végzett. Szívből gratulálunk Nekik és felkészítőjüknek, Hanesz Angelika tanító néninek!!!!
Kassai kirándulás
Harmadikos és negyedikes diákjaink osztályfőnökeik: Bubenko Éva és Porubszky Judit kíséretében és szervezésében tanulmányi kiránduláson jártak Kassán. Az óváros megtekintése után a planetáriumba vezetett az útjuk, ahol remek élményben volt részük.
2
Jutalomkirándulás az ANGOL KLUB aktivistáinak
Május 29-én Kassára kirándult a leglelkesebb angol klubos gyerekek kiscsapata Polyák Gizella tanító nénivel. Először a Planetáriumba vettük az irányt a 3-4.évfolyamosokkal, majd az InfoUSA központot látogattuk meg, ahol már vártak és nagy örömmel fogadtak minket. A több, mint 8 000 angol nyelvű könyv mellett sok más érdekességet láttunk-hallottunk a könyvtárvezetőtől. A könyvtár sokféle rendezvényt szervez, érdekes témákról, emberekről-emberekkel, filmvetítésekkel, ahol az angol nyelv a beszélgetés nyelve. Ez a központ egy dinamikus, modern és szép hely. Mindenkinek ajánljuk!
Sportversenyen voltunk Szepsiben
2019. május 28-án került megrendezésre már 2. alkalommal az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő sportverseny Szepsiben " Pasovačka nad Bodvou " címmel. A múltévi 3. helyet (1.-2. osztályos lány kategóriában) a verseny kötélhúzás részében sikerült megvédenünk, annak ellenére, hogy idén több iskolával kellett megküzdenünk. A verseny birkózó részében is nagyon erős volt a mezőny. Iskolánk is ott volt az egymással megküzdő öt iskola között. Egy tíztagú ötödikesekből álló csapat, minden erejét beleadva, a sérülésektől nem félve állt ki a szőnyegre. A bátor lányok és fiúk saját súlykategóriájukban profik módjára birkóztak. Igazán bátran kijelenthetjük, hogy a mi iskolánk gyerekei bármelyik iskolával, bármilyen helyzetben helytállnak! Köszönjük a versenyzőknek és Kondrot Zsuzsa tanító néninek, aki felkészítette a gyerekeket!
Tanulmányi kirándulás
A "Bátrak ligája- Rákóczi kupa" elnevezésű versenyre készülő csapatunk 2019. május 28-án délután Rákóczi nyomába indult. Első állomásuk a kassai Rodostói ház volt, ahol rengeteg új információval gazdagodtak, majd a Szent Erzsébet Székesegyházban található Rákóczi kriptát tekintették meg.
Színházlátogatás
Színházban voltunk! Iskolánk 1-6.évfolyamos tanulói egy kedves meseelőadást tekinthettek meg a Thália Színházban Mátyás király életéről. Köszönjük az élményt!
Harmadikosok és kilencedikesek rendhagyó órája
Pénteken a honismeret óra keretén belül iskolánk 3 . és 9. osztályos tanulói magyar és szlovák nyelven új ismereteket szereztek egymástól projektek bemutatásával Mária Terézia uralkodónő életéről, reformjairól és munkásságáról. Köszönet az ötletgezdáknak: Bubenko Éva és Hornyák Zsuzsa tanító néniknek! /Žiaci 3. a 9. ročníka predstavili Máriu Teréziu z rôznych pohľadov. Dozvedeli sa nové zaujímavosti. Vzájomne si vymenili svoje postrehy z daného obdobia jej života. Deviataci v slovenskom jazyku a tretiaci v materinskom jazyku prezentovali svoje poznatky, ktoré boli spestrené krásnymi prácami tretiakov.
Májusi szlovák játszóház
A májusi szlovák játszóházba iskolánk harmadikos és negyedikes diákjait várta Radványszky Ágnes és Simko Tímea tanító néni. A téma az egészséges életmód, a gyümölcsök és zöldségek voltak. Egy nagyon egészséges és nagyon finom édesség is készült rizslisztből, keserű csokival és minimális cukorral. A közös alkotás egy szlovák játszóházban is csodákra képes. A sok mosolygó arc a jókedvről árulkodik!
Az elsős napközi életéből
Kis elsőseink nagyon szeretnek alkotni és játszani. A délutáni napköziben erre nagyon gyakran nyílik alkalom. Kmecko Éva tanító néni vezetésével rengeteg érdekes foglalkozás részesei a gyerekek. Íme a képek:
10
Így készült iskolánk új kerékpártárolója
Egy szuper nap van mögöttünk! A Hello Wood Technika 1 alkotócsapata látogatott ma iskolánkba, hogy egy közösségépítő program keretén belül elkészítsük iskolánk kerékpártárolóját. A programban iskolánk 7.,8. és 9. osztályos tanulói vettek részt, akiket a Budapestről érkezett fiatalokból álló csapat irányított, szórakoztatott, foglalkoztatott az egész nap folyamán. Festettünk, fúrtunk, mértünk, szereltünk, s észre sem vettük, hogy közben egy új tárgy születik. Egy kerékpártároló, amely ma már a falu színeiben- sárgában és zöldben - pompázik iskolánk udvarán. Köszönjük, hogy a "2019 a külhoni magyar gyermekek éve" című program keretén belül ez létrejöhetett!
Népmesemondó versenyen jártunk
2019. május 20-án iskolánk öt diákja részt vett a X.Ipolyi Arnold Országos Népmesemondó Verseny regionális elődöntőjén Várhosszúréten. Nagyon szépen szerepeltek, hiszen Varga Zsanett aranysávos, Hornyák MArek és Minárik Simona ezüstsávos, Mártha Mátyás és Mártha Csongor pedig bronzsávos besorolást értek el. Így Zsani is ott lehet Rozsnyón június 3-án az országos versenyen, ahol Képes Lóránt, mint egyenes továbbjutó szintén csatlakozik hozzá. Felkészítőjük, Szaszák Éva tanító néni. Szívből gratulálunk a nagyon szép eredményhez!!!
Népi játszóház és Szülők iskolája
2019. május 20-án Népi játszóházba és Szülők iskolájába vártuk a Ringatós, óvodás és elsős gyerekeket, szüleiket és testvéreiket. A jó hangulat, a kézműveskedés, mese és tánc most sem maradt el. A képek minderről bővebben mesélnek!
11
Partneri
Kontakt
- Meno školy
- Základná škola s vyučovacím jazykom maďarským - Alapiskola, Buzica - Buzita
- Email školy
- zsbuzica1@gmail.com
- Telefón
- Iskola - Škola: +421 x 055 4665114
Iskolakonyha - Školská jedáleň: +421 x 055 4665245
- Adresa školy
- Buzica 327
044 73 Buzica
Slovakia
- IČO
- 35544015
- DIČ
- 2021651830
Fotogaléria - FÉNYKÉPALBUM
- zatiaľ žiadne údaje
Prihlásenie - BEJELENTKEZÉS
Zvonenia- CSENGETÉS
- Pondelok10. 11. 2025
Počítadlo návštev LÁTOGATÓK
Počet návštev: 4158416Naptár
- nov
- 11
- Návšteva divadla- Színházlátogatás
8.A, 8.B, 9. - 11. 11.
2.-5. - Školská udalosť
- 11. 11.
- Návšteva divadla- Színházlátogatás
- nov
- 17
- Deň študentstva- Diáknap
1., 2., 3., 4., 5., 6., 7.A, 7.B, 8.A, 8.B, 9. - 17. 11.
1.-6. - Školská udalosť
- 17. 11.
- Deň študentstva- Diáknap
- nov
- 21
- Riaditeľské voľno- Igazgatói szabadnap
5., 6., 7.A, 7.B, 8.A, 8.B, 9. - 21. 11.
- Vyučovacie voľno
- Riaditeľské voľno- Igazgatói szabadnap
- dec
- 05
- Možno príde aj Mikuláš- Mikulás látogatása
1., 2., 3., 4., 5., 6., 7.A, 7.B, 8.A, 8.B, 9. - 5. 12.
- Školská udalosť
- Možno príde aj Mikuláš- Mikulás látogatása
Ochrana osobných údajov
fontos web oldalak