Hlavná stránka - Főoldal
Bíborpiros Szép Rózsa
2019. május 12-én iskolánk haladó citeracsoportja a Bíborpiros Szép Rózsa Népzenei Vetélkedő járási fordulóján vett részt Perényben. A lányok nagyon ügyesek voltak. Népzenei csokrukkal kiérdemelték a továbbjutást a kerületi versenyre. A csoport vezetője Mohňanský Dominika.
Életünkből
2019. május 17-én újra megszületett a csoda a buzitai kultúrházban, hiszen gyermekeink, fiataljaink táncaikkal, énekükkel, citerajátékukkal varászolták el a kedves közönséget. A néptáncosok és citerások már hagyományt teremtettek abban, hogy minden éven egy egész estét betöltő műsorban mutatják meg azt a gyümölcsöt, amit egy egész éven keresztül érleltek. Az óvodások, elsősök, Kis- és Nagy Kelepelők, kis- és haladó citerások, valamint a Buzitai Citerazenekar, a Sárospataki Csimpolya Néptáncegyüttes és az Imregi Bazsarózsák Hagyományőrző Együttes szórakoztattak bennünket. Óriási köszönet mindannyiuknak, valamint a csoportok vezetőinek, akik a koreográfiákat készítették, dalcsokrokat állították össze, gyakoroltak, pályáztak, szerveztek, hogy az "Életünkből" című műsor ilyen remekül sikerüljön. A csoportok vezetői: Ádám Csilla, Ádám Norbert, asszisztens: Ádám Szabolcs, pedagógus-vezető: Km
Baltik- programozóverseny
A Baltik programozóverseny kerületi fordulóján május 16-án Kassán 5 tanuló vett részt iskolánkból. Sabo Bernadett, Zajdek Attila, Kiss Christopher, Kozmann János és Kozmann Krisztina az iskolai forduló eredményei alapján kaptak meghívást a kerületi döntőbe, ahol szintén nagyon ügyesen szerepeltek, Hanesz Angelika tanító néni felkészítésében. Bízunk benne, hogy néhányan az országos döntőre is meghívást kapnak majd.
Egy érdekes rajzóra
Vidám, tartalmas rajzóra volt ma délelőtt az 1.A-ban. A gyerekek papírból geometriai alakzatokat nyírtak, majd kollázst készítettek. A kartonpapírt festve, ragasztva saját elképzeléseik alapján csoportosan elkészítették a „Futrinka utca“ elnevezésű óriásképet. Majd pecsételtek flakonokkal, melynek következtében szép virágok születtek. Nagyon ügyesek voltak, a képzelőerejük varázslatos, határtalan. A foglalkozásvezető Simko Tímea tanító néni volt.
Angol és szlovák projektek bemutatása
A mai délutánon hetedikes és nyolcadikos önkénteseink újra megmutatták tehetségüket. Angol és szlovák saját készítésű prezentációk bemutatására vállalkoztak. Az angol projektek régiónk, falvaink, iskolánk bemutatása témakörben készültek, míg a szlovák projektek témája a sport és az egészséges életmód volt. A nézők nagyon sok hasznos információval gazdagodtak, az akítv résztvevők pedig fejlődhettek prezentációs készségekben, előadástechnikájukban. Mindenkinek szívből gratulálunk, Polyák Gizella és Hornyák Zsuzsa tanító néniknek pedig köszönjük a felkészítést!
Bátrak ligája
2019. május 10-én volt a "Bátrak ligája" című vetélkedő regionális fordulója Felsőzsolcán. Iskolánk nyolctagú csapata nagy lelkesedéssel versenyzett. Az érdekesebbnél- érdekesebb feladatok, a remek hangulat, a csapatszellem és a győzniakarás jellemezte az egész napot. Diákjaink példaértékűen küzdőttek, ami meghozta a hihetetlen eredményt. Tíz résztvevő csapat között a nagyszerű második helyen végeztek. Az öt külhoni iskola között a legjobb eredményt érték el, így megszerezték a továbbjutást a budapesti országos döntőbe. Az iskola részére pedig 500 000 HUF értékű sportszercsomagot nyertek. Szép volt fiúk, szép volt lányok!!! Büszkék vagyunk rátok!!!
Tanulmányi kirándulás
2019. május 10-én iskolánk ötödikes, hetedikes és nyolcadikos tanulói tanulmányi kiránduláson vettek részt, ahol Kassa környékének érdekességeit járták be. Zárásként pedig a kassai repüléstörténeti múzeum tárlatát tekintették meg. Gyönyörűen telt a nap. Köszönet érte a szervező és kísérő pedagógusoknak: Ádám Csillának, Kondrot Zsuzsának és Lukes Beátának.
Néptáncos összpontosítás
Néptáncosaink és citerásaink nagy szorgalommal készülnek az "Életünkből" című műsorukra, amely 2019. május 17-én kerül megrendezésre. Május 7-én délután és május 8-án, a szabadnapon néptáncos összpontosítás volt a kultúrházban, próbateremben és tornateremben. A kis és nagy Kelepelők ropták a táncot, gyakorolták a koreográfiákat. Közben jókat beszélgettek, énekeltek. Újra jó volt együtt lenni!
Egy újabb mateksiker
Iskolánk diákjai, Porubszky Judit tanító néni felkészítésében, bekapcsolódtak a Nemzetközi Kenguru Matematika- versenybe. Pár napja jött a jó hír, hogy másodikos kisdiákunk, Zajdek Attila ott van a díjazottak között. Akkor még nem tudtuk, hogy Attila nemcsak, hogy díjazott, de az országos verseny győztese is egyben!!!! Első helyével újra bizonyította, hogy nagyon logikus gondolkodású, szereti és tudja is a matematikát! Szívből gratulálunk!!!!
Néptáncosaink Imregen
2019. május 4-én a nagy Kelepelők részt vettek az IMREGI KARIKÁZÓ FESZTIVÁLON. Nagy öröm az imregiekkel közösen énekelni az imregi karikázót! Köszönjük az élményt!!! Csoportvezetőinknek: Ádám Csillának, Kmecko Évának, Ádám Szabolcsnak és Norbertnak pedig a felkészítést!
10
Iskolánk pedagógusa értékes díjat kapott
Iskolánk pedagógusa, Hanesz Angelika 2019. május 7-én KASSA VÁROS DÍJÁT vehette át sokoldalú, lelkiismeretes fiatalokkal és diákokkal végzett munkájáért, a robotikában elért sikerekért, a város képviseletéért. A gratulálók táborához mi is ezúton csatlakozunk. Angelika, nagyon büszkék vagyunk RÁD!!! A díjról bővebben: https://www.kosice.sk/clanok/v-historickej-radnici-dnes-udelili-ceny-mesta-a-primatora
Fényképezkedés
FIGYELEM, FONTOS!!!
2019. május 14-én fényképezkedés lesz iskolánkon. Ekkor készülnek majd az osztály- és tablóképek! Reméljük, hogy nem lesz hiányzónk, s így senki sem marad le a fényképről!
A Táncos cipellők Tornalján
Iskolánk TÁNCOS CIPELLŐK csoportja, Ádám Csilla tanító néni felkészítésében ott volt Tornalján a Dunamenti Tavasz Országos Előválogatóján. Habár a továbbjutás most nem sikerült, mégis ők nyerték el legjobban a közönség tetszését, hiszen nekik járt ma a legnagyobb taps. Szép volt lányok és fiúk! Csak így tovább!
Anyák napi műsor
Drága anyukák és nagymamák! Reméljük, hogy tetszett iskolánk és óvodánk Önöknek szóló műsora. Mi nagyon igyekeztünk :-)
35
Szülők iskolája
A legutolsó szülők iskolája lehetőséget adott, hogy Tar Anita pszichológussal beszélgessünk "Jutalmazás és büntetés kisgyermekkorban" témakörben. Nagyon sok hasznos tanácsot kaptak a résztvevők.
Ilyen volt a szlovák játszóház
2019.április 30-án iskolánk elsős és másodikos diákjai részére szlovák játszóházat tartott Radvánszky Ágnes és Simko Tímea tanító néni. Ez a korosztály nyitott minden újra, főleg játékosan nagyon könnyen tanul. Ezt szeretnénk kihasználni a szlovák nyelv oktatásánál, amelyet iskolánk rendkívül fontosnak tart. A képek a jó hangulatról árulkodnak.
Angol játszóház
Április 29-én újra kitárult a Szivárvány játszóház ajtaja, ezúttal a 2. és 4.évfolyamos gyerekeket vártuk sok-sok szeretettel, játékkal, tánccal, Anyák-napi képeslapkészítéssel.Gyertek máskor is, mert együtt lenni jó! A foglalkozásvezetők: Polyák Gizella és Lukes Beáta tanító nénik.
Rendhagyó irodalomóra
2019. április 29-én iskolánk 7.-9. osztályos tanulói rendhagyó irodalomóra részesei lehettek. A Kassai Thália Színház színészei: Kövesdi Szabó Mária és Pólos Árpád, egy Ady összeállítással látogattak el hozzánk. Újra elvarázsoltak bennünket művészetükkel és tehetségükkel, s természetesen az Ady versekkel.
Salgótarjáni Néptáncfesztivál képekben
Új fényképek a Salgótarjáni Néptáncfesztivál képekben albumban
20
Két remek örömhír!!!!
Iskolánk több pedagógusa és diákja nem pihenéssel, hanem versenyzéssel, valamint továbbképzéssel töltötte a hétvégét. Három diákunk: Viszlai Anna Rozália, Hornyák Marek Maximilián és Képes Lóránt a XXVIII. Tompa Mihály Országos Szavalóversenyen képviselték iskolánkat, Szaszák Éva tanító néni felkészítésében. Mindhárman a nagyon erős mezőnyben, kimagasló ezüstsávos besorolást értek el. A versenyeredményekről bővebben: https://www.bumm.sk/regio/2019/04/28/xxviii-tompa-mihaly-orszagos-verseny-ime-az-eredmenyek Néptáncosaink, a Kelepelők az Észak Magyarországi Regionális Gyermek és Ifjúsági Néptáncfesztiválon Salgótarjánban bronz minősítést értek el, Ádám Csilla, Ádám Norbert, Ádám Szabolcs és Kmecko Éva felkészítésében. S végül, de nem utolsósorban 3 kollégánk a Magyarországi Oktatási Hivatal képzésén vettek részt "Tehetséggondozás" témakörben. Mindannyiuknak nagy köszönet, hogy újra öregbí
Partneri
Kontakt
- Meno školy
- Základná škola s vyučovacím jazykom maďarským - Alapiskola, Buzica - Buzita
- Email školy
- zsbuzica1@gmail.com
- Telefón
- Iskola - Škola: +421 x 055 4665114
Iskolakonyha - Školská jedáleň: +421 x 055 4665245
- Adresa školy
- Buzica 327
044 73 Buzica
Slovakia
- IČO
- 35544015
- DIČ
- 2021651830
Fotogaléria - FÉNYKÉPALBUM
- zatiaľ žiadne údaje
Prihlásenie - BEJELENTKEZÉS
Zvonenia- CSENGETÉS
- Pondelok10. 11. 2025
Počítadlo návštev LÁTOGATÓK
Počet návštev: 4158450Naptár
- nov
- 11
- Návšteva divadla- Színházlátogatás
8.A, 8.B, 9. - 11. 11.
2.-5. - Školská udalosť
- 11. 11.
- Návšteva divadla- Színházlátogatás
- nov
- 17
- Deň študentstva- Diáknap
1., 2., 3., 4., 5., 6., 7.A, 7.B, 8.A, 8.B, 9. - 17. 11.
1.-6. - Školská udalosť
- 17. 11.
- Deň študentstva- Diáknap
- nov
- 21
- Riaditeľské voľno- Igazgatói szabadnap
5., 6., 7.A, 7.B, 8.A, 8.B, 9. - 21. 11.
- Vyučovacie voľno
- Riaditeľské voľno- Igazgatói szabadnap
- dec
- 05
- Možno príde aj Mikuláš- Mikulás látogatása
1., 2., 3., 4., 5., 6., 7.A, 7.B, 8.A, 8.B, 9. - 5. 12.
- Školská udalosť
- Možno príde aj Mikuláš- Mikulás látogatása
Ochrana osobných údajov
fontos web oldalak