2015.május 22-én került megrendezésre iskolánkon a hagyományos SPORTDÉLUTÁN, amely idén is remekre sikeredett. Volt röplabda, futball, 11-es rúgó verseny, táncház, kosárlabda-staféta, kiütősdi, ügyességi játékok, arcfestés, vízi játékok, kerékpározás és rollerezés, állatsimogatás... Az energiapótlásról pedig a szakácsnénik gondoskodtak, finom üdítővel és gulyással. Köszönjük mindenkinek, aki eljött!
Aktuality - Újdonságok
SPORTDÉLUTÁN
A suhogyi iskola látogatása
2015.május 22-én egy újabb magyarországi iskola látogatott iskolánkba. A kölcsönös bemutatkozás után megtekintették iskolánkat, amely nagyon tetszett valamennyiüknek.
Tanulmányi kirándulás
2015.5.19-én tanulmányi kiránduláson voltunk a KOSIT cég központjában. Azok az 5.-9. osztályos tanulók tartottak velünk, akik az idei papírgyűjtésbe aktívan bekapcsolódtak. Saját szemünkkel tapasztalhattuk meg a hulladék osztályozását, préselését. Nagyon sok értékes és fontos információt tudtunk meg, amelyek megváltoztathatják szokásainkat, nézeteinket. A csapatversenyek alkalmával kedves ajándékokat is kaptunk.
Hetedikeseink önkénteskedése
A polgári nevelés óra keretén belül hetedikeseink önkénteskedtek. Idén úgy döntöttek, hogy a csucsomi öregotthonba látogatnak. Izgatottan készültek a nagy napra, amikor szavalatokkal, énekkel, tánccal és zongorajátékkal szórakoztathatják az időseket. Még mézeskalács szívekkel is készültek. Nagy élmény volt számukra ez a találkozó. Köszönjük az Ádám Csilla tanító néninek, hogy megszervezte ezt a találkozót.
Citerásaink sikere
2015.május 16-án volt a Bíborpiros Szép Rózsa Népzenei Vetélkedő járási fordulója a buzitai kultúrházban. Itt érték el citerásaink legújabb sikerüket. Iskolánk Citerazenekara és a Buzitai Citerazenekar is továbbjutott a kerületi fordulóra. Gratulálunk a lányoknak és csoportvezetőiknek, Görcsös Jánosnak, Mohňanský Veronikának és Dominikának!
Litkai fellépés
Citerásaink és szavalóink kis csoportja 2o15. május 15-én Litkán lépett fel. A kultúrházban összegyűlt nyugdíjasokat szókaroztattuk, akik nagy tapssal értékelték a produkciókat.
Mi vár ránk május harmadik hetén?
- május 22-ig folytatódik a PAPÍRGYŰJTÉS
- május 18.- Hetedikeseink a csucsomi öregotthonba látogatnak, ahol az önkénteskedés keretén belül műsort adnak.
- május 19.- Tanulmányi kiránduláson vesznek részt az 5.-9. legaktívabb papírgyűjtői. A KOSIT cég központjába látogatnak.
- május 20.- Negyedikeseink TESZTELÉSEN vesznek részt magyar nyelvből és matematikából.
- május 22.- FÉNYKÉPEZKEDÉS!!! Elkészülnek az osztályképek és a tablóképek.
- május 22.- SPORTDÉLUTÁN 16 3o-as kezdettel, szeretettel várunk mindenkit!!!!
- május 22.- a SZUHOGYI hetedikesek látogatnak iskolánkba.
- május 23.- Néptáncosaink Sárospatakon, citerásaink Nyíracsádon lépnek fel.
KELLEMES HETET MINDENKINEK!
"Öregapám mesefája"
2015.május 14-én Badin Ádám Meseszínháza az "Öregapám mesefája" című mesét mutatta be a buzitai kultúrházban. A gyönyörű díszlet, énekhang, érdekes mesemondás elvarázsolt bennünket. A gyerekek aktív részesei voltak a mesének, ami még érdekesebbé tette az előadást.
A földesiek Buzitán
A "Határtalanul" program keretén belül a földesi hetedikesek voltak Buzitán. A rövid bemutatkozás, beszélgetés után közösen néztük meg Badin Ádám meséjét. Reméljük, hogy jól érezték magukat falunkban.
Néptáncosaink és citerásaink Restén
Néptáncosaink és citerásaink május 9-én Restén léptek fel. Mindkét csoport nagyon ügyesen szerepelt.
Citerásaink fellépése Kersztétén
Május 9-én, szombaton délután citerásaink Keresztétén léptek fel. Ez a vadregényes kis borsodi falucska nagyon tetszett valamennyiünknek. A nézőket pedig ügyes lányaink citerajátéka és énekhangja varázsolta el.
Egészséges ételek készítése és kóstolása
Az áprilisi hónapzáró május első hetére tolódott a rengeteg program miatt. Ezen a napon egészséges ételeket készítettünk és kóstoltunk. A tornateremben kiállítottuk az áprilisban készült projektmunkákat, rajzokat, valamint elkészítettük a közös svédasztalt. Így megkóstolhattuk azokat a finomságokat, amelyeket az egyes osztályok készítettek. Kiértékeltük ennek a hónapnak a legaktívabb, legügyesebb tanulóit is.
Tisztítsuk meg falunkat és környékét!
2015. május 8-án /pénteken/ délelőtt "Tisztítsuk meg falunkat és környékét" címmel szervezett programot Buzita Község Önkormányzata. A találkozás és a feladatok elosztása 9 órakor volt a szabadtéri színpadon. A közös munka után egy finom gulyás várt mindenkire! Köszönjük mindenkinek aki eljött!!!!
Anyák napi műsor
Május első vasárnapján tartottuk iskolánk és óvodánk anyák napi műsorát, amely ismét fergetegesre sikeredett. Dalokkal, szavalatokkal, jelenetekkel, egy-egy mosollyal üzentek tanulóink édesanyjuknak és nagymamájuknak. Igazi ünnep volt ez a találkozás!
Papírgyűjtés
2015. május 4. és 22 között PAPÍRGYŰJTÉST szervezünk. A szépen összekötött papírt munkanapokon reggelente 7 00 és 8 00 között, valamint délutánonként 13 00 és 15 00 között vesszük át az iskola mögötti sötétzöld raktárban.
Szivárvány játszóház
2015. április 30-án tartottuk a SZIVÁRVÁNY, angol- magyar játszóház következő foglalkozását. Most is nagy volt az érdeklődés. A téma pedig mi lehetett más, mint az ételek. Az egészséges életmód hónapja keretén belül aktuális téma. A foglalkozást Polyák Gizella és Lukeš Beáta tanító nénik tartották.
Tanulmányi kiránduláson
2015.április 27-én tanulmányi kiránduláson voltunk a Sosna Eko-centrumban. A "Titánok harca" főszervezői, a kilencedikesek, és a 2 győztes csapat tagjai érdemelték ki a kiránduláson való részvételt. Gyönyörű időben egy nagyon tanulságos és kellemes délelőttöt tölthettünk el. Köszönet a kirándulás megálmodójának és szervezőjének, Ádám Csilla tanító néninek.
Egy magyarországi iskola látogatása
A "Határtalanul" program keretén belül egy miskoci iskola hetedikesei látogattak meg bennünket. A bemutatkozások, közös énektanulás, ismerkedős játékok után vendégeink megnézték iskolánk állatsimogatóját, majd időt szakítottunk a felújított malom megtekintésére is. Kellemesen telt a délután.
Hanesz Angelika csapata egy világversenyen
Iskolánk informatika-fizika szakos pedagógusa, Hanesz Angelika, csapatával éppen egy világversenyen vesz részt. A következő linkre kattintva sok érdekes információt megtudhatunk a csapat munkájáról, felkészüléséről. Nagyon szorítunk a csapatnak és Angelika tanító néninek! Várjuk őket vissza! http://www.hirek.sk/video/20150423222922/A-robotepito-vilagversenyen-a-kassai-magyar-fiuk.html
Szavalóink Kazincbarcikán
2015.április 18-án /szombaton/ szavalóink Kazincbarcikán jártak. Újra nagyon szépen szerepeltek! Hornyák Marek és Veselényi Lilien második, Rémiás Angelika negyedik, Földes Nikolett ötödik, Tóth Krisztina és Varga Zsanett hatodik, Polyák Evelyn pedig különdíjban részesült. Gratulálunk nekik, és a többieknek is! Köszönjük iskolánk méltó képviseletét! További sikeres munkát kívánunk a felkészítőknek is, Pollag Szilvia és Szaszák Éva tanító néniknek!