Aktuality - Újdonságok

        • Kémiai show
          • Kémiai show

          • A kémia ritkán tartozik a gyerekek kedvenc tantárgyai közé. A pénteki Kémiai show után talán ez a mi iskolánkon megváltozhat. A "játékos iskola" vagy "játékosan az iskolában" nevű alapítvány egy látványos és tanulságos bemutatóval próbálja megszerettetni és érdekessé tenni a kémiát. A gyerekek óriási érdeklődéssel nézték a bemutatót, bátran vállakoztak a különféle feladatok megoldására, és örömkiáltással üdvözöltek egy-egy sikeres kísérlelet.

        • Kerületi szavalóversenyen voltunk
          • Kerületi szavalóversenyen voltunk

          • 2016.március 23-án Szepsiben került megrendezésre a kerületi szavalóverseny, amelyre iskolánk 3 diákja nyert részvételi lehetőséget. Varga Zsanett és Rémiás Angelika ezüstsávos, Földes Bernadett pedig bronzsávos minősítést szerzett ezen a rangos megmérettetésen. Gratulálunk nekik és felkészítőiknek: Szaszák Éva és Pollag Szilvia tanító néniknek!

        • Babák és mamák
          • Babák és mamák

          • 2016.március 23-án /szerdán/ egy érdekes előadásra invitáltunk minden jelenlegi és jövőbeli anyukát iskolánk próbatermébe. A Cseperedő program keretén belül Csörgő Andrea "Miért nem alszik a gyermek" című előadását hallgathattuk meg. A babák és a mamák remekül érezték magukat. Egy jót beszélgettek, játszottak, és tervezik a folytatást!

        • 4.sulikopogtató
          • 4.sulikopogtató

          • 2016.március 22-én volt a 4.sulikopogtató, "játékos sportdélután" címen. A foglalkozást Radvánszky Ágnes és Borbély Attila pedagógusok vezették. A gyerekek nagyon jól érezték magukat. Sokat mozogtak, mosolyogtak! 2 hét múlva találkozunk újra a népi játszóházban!

        • Tavaszi vásár
          • Tavaszi vásár

          • 2016.március 22-én /kedden/ volt az idei tavaszi vásár az iskolában. Gyermekeink gyönyörű dolgokat árultak. Nyuszik, csibék, képeslapok, ékszerek találtak gazdára. Ügyesek vagytok!!!! A vásár szervezője Záhorsky Renáta tanító néni.

        • Meseelőadás az oviban
          • Meseelőadás az oviban

          • Elsőseink és másodikosaink ma egy rövid időre újra ovisok lehettek. Egy remek meseelőadásra az oviba látogattak. A képek arról árulkodnak, hogy nagyon jól érezték magukat!

          • Kérjük adója 2 %-át

          • Kedves szülők, iskolabarátok! Az adóbevallások beadása közeledtével újra aktuális a kérdés, hogy kinek adjuk adónk 2%-át. Iskolánk szülői szövetsége újra alkalmas ennek fogadására. Kérjük Önöket, hogy minket válasszanak, hiszen minden apró centet iskolánk és gyermekeink fejlődésére fordítunk. Kérjük, hogy szólítsák meg ismerőseiket és barátaikat is, akik nem tudnak választani! Támogatásukat előre köszönjük!

        • Előadás- "Miért nem alszik a gyermek?"
          • Előadás- "Miért nem alszik a gyermek?"

          • Tisztelt szülők, kisgyermekes anyukák! Örömmel értesítünk mindenkit, hogy a Cseperedő program keretén belül egy érdekes előadásra kerül sor 2016.március 23-án /szerdán/ 9 órai kezdettel iskolánk új próbatermében. "Miért nem alszik a gyeremek" a címe Csörgő Andrea előadásának, amelyre szeretettel várunk mindenkit! A belépés díjtalan.

        • 4.SULIKOPOGTATÓ
          • 4.SULIKOPOGTATÓ

          • Tisztelt szülők, kedves jövendő elsőseink! Örömmel értesítünk mindenkit, hogy 2016.március 22-én /kedden/ 16 órai kezdettel újra lesz SULIKOPOGTATÓ, "JÁTÉKOS SPORTDÉLUTÁN" címen. Szeretettel várunk mindenkit iskolánk új próbatermébe!

        • Titánok harca
          • Titánok harca

          • Március 15. számunkra igazi ünnep! Ilyenkor nem tanítunk, nem tanulunk, de mégis! Talán többet is, mint máskor, csak másképp! Rádiós relációval és osztályfőnöki órákkal kezdtük a mai napot, majd átadtuk iskolánk diákjai részére a bentről elkészült új próbatermünket. /A hivatalos átadó ünnepséget akkorra tervezzük, amikor már a külső szigetelés és vakolás is elkészül./ A szalagot két kilencedikes hű "kelepelős", Tóth Niki és Filakovszky Arnold vágták át, majd birtokunkba vehettük a gyönyörű új termet, ahol egy meglepetés  is várt bennünket. A táncos mese szakkör tagjai eltáncolták nekünk " A rút kiskacsa"  című mesét.

            Innen a tornaterembe mentünk, ahol meghallgattuk ügyes énekeseink előadását, majd kiértékelésre kerültek a meghirdetett iskolai versenyeink: "A legszebb kokárda" és a "Legmagyarosabb öltözék" címűek. A szünet után pedig kezdődhetett a "Titánok harca" című versenyünk, amelyre már jó ideje készültünk.

            A képek alapján valaki azt gondolhatja, hogy összekevertük a történelmi eseményeket, és március 15-én 1956-ra emlékezünk, de ez nincs így. Minden éven egy-egy történelmi eseményt dolgoznak fel kilencedikeseink ezen a napon, s idén éppen 1956-ra esett a választás a 60 éves jubileum kapcsán.

            Nemcsak a "titánokat" mozgatták meg kilencedikeseink, de a többieket is- jelenetek, prezentációk, énektanulás, játékok színesítették a délelőttöt. A verseny végén a jutalom sem maradt el. A titánok 3 győztes csapata és a versenyt előkészítő kilencedikesek egy Budapestre szóló utazási utalványt nyertek.

            S már csak hab volt a tortán a délutáni projektkészítés- "Magyar vagyok" témakörben. Köszönjük ezt a napot mindenkinek, aki bármilyen tevékenységével hozzájárult!

        • "Kézműveskedünk"- 3. sulikopogtató
          • "Kézműveskedünk"- 3. sulikopogtató

          • 2016.március 15-én tartottuk az idei 3.sulikopogtatót "Kézműveskedünk"címmel. A jövendő kis elsősök Bubenko Éva, Záhorsky Renáta és Kmecko Éva tanító nénik vezetésével egy kellemes délutánt tölthettek el az iskolában. Kipróbálták az interaktív táblát, kézműveskedtek, ismerkedtek. Képek az albumban!

        • Márciusi megemlékezés
          • Márciusi megemlékezés

          • 2016.március 13-án /vasárnap/ délután volt a Márciusi megemlékezés a buzitai temetőben. Iskolánk diákjai, Szaszák Éva és Hornyák Marek felkészítésében gyönyörű kultúrműsorral emelték a rendezvény színvonalát. Köszönjük a gyerekeknek és a felkészítőknek. Újra jó volt magyarnak lenni!

        • Húsvéti vásár Buzitán
          • Húsvéti vásár Buzitán

          • 2016.március 12-én /szombaton/ Húsvéti vásár volt Buzitán, amelynek iskolánk diákjai és pedagógusai is aktív részesei voltak. Húsvéti díszeket, ékszereket, nagyon sok szép és ötletes dolgot árultak, sőt nyuszisimogatóval kedveskedtünk a vásárra látogatóknak, aminek a legjobban a kicsik örültek. Képek az albumban.

        • Angolul játékosan- 2.sulikopogtató
          • Angolul játékosan- 2.sulikopogtató

          • "Angolul játékosan" volt a címe az idei második sulikopogtató foglalkozásnak, amelyet 2016.március 8-án tartottunk iskolánk napközi otthonában.  A foglalkozásvezetők: Polyák Gizella és Lukeš Beáta tanító nénik vidám hangulatot varázsoltak a terembe. Segédkező diákjaink bizonyították rátermettségüket. A jövendő kis elsősök pedig élvezték a főszerepet. Vidáman kapcsolódtak be a nyelvi és memória játékokba, kézműveskedtek, nyuszit simogattak /hiszen a mai téma egy igazi farm élete volt/. Újra egy kis saját készítésű ajándékkal és rengeteg új élménnyel térhettek haza. A jövő héten újra találkozunk!

    • Kapcsolatok

      • Základná škola s vyučovacím jazykom maďarským - Alapiskola, Buzica - Buzita
      • Iskola - Škola: +421 x 055 4665114
        Iskolakonyha - Školská jedáleň: +421 x 055 4665245
      • Buzica 327
        044 73 Buzica
        Slovakia
      • 35544015
      • 2021651830
    • Bejelentkezés